A legtöbb cég csak későn néz forrás után – Kép: SXC

Azoknak a cégeknek, amelyek teljesen szabadon döntenek arról, hogy mikor vonjanak be tőkét, valójában nincs is szükségük tőkére. Sok, a fennmaradásért küzdő vállalkozás szemszögéből ez igaz lehet, de a jövőképüket ma felvázoló kis cégek számára teljesen mást jelent: azt a szerencsés helyzetet, amikor a forrásszerzés nincs szigorú határidőhöz kötve. Ilyenkor a legtöbb cég nem is nagyon kapálózik befektető után, csak akkor, amikor tényleg szüksége lenne forrásra. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) blogbejegyzése szerint azonban:

akkor kell tőkét bevonni, amikor lehetőség nyílik rá – azaz, amilyen korán csak lehet,

akkor kell tőkét bevonni, amikor még nincs égető szükség rá,

növekedni akkor is érdemes, ha ezzel a tulajdonrészünk csökken – azaz, egy kisebb szelet egy nagy tortából jobb, mint egy nagy szelet egy kis tortából,

az intézményi kockázatitőke-befektető jobb partner és megoldás, mint bármi más pénzforrás – ha lehetőség van rá, erre le kell csapni.

Akinek sikerül befektetőt találnia, máris befutott.

Ezek közül több állítás számos vállalatra igaz lehet, azonban nagyrészt abból az időből származnak, amikor az elérhető tőke nagyon korlátozott volt, és csak a legnagyobb globális befektetőcégek foglalkoztak az ígéretes vállalkozások feltőkésítésével. Mára azonban a vállalkozások és a nekik forrást nyújtó partnerek sokfélesége, és persze a világgazdaság pillanatnyi helyzete jelentősen árnyalja a képet. (Ön is találhat vállalkozásához befektetőt, elmondjuk hogyan!)

„A befektetési formának és időzítésnek azt a kombinációját kell megtalálnunk, amely abban támogatja vállalkozásunkat, hogy a tőke segítségével jóval többet tudjunk létrehozni, mint amennyit a lehetőségért cserébe feladunk. Ha például pénzügyi mutatóinkat, versenyhelyzetünket a friss tőke révén befektetésünknél, saját „ráfordításunknál” nagyobb mértékben tudjuk növelni, jó irányban haladunk” – javasolja az SZTA blogja.

Ennek kialakítása azonban minden vállalkozástól egyéni, vállalati életszakaszhoz is illeszkedő válaszokat követel meg. Ha egy jól működő, organikus növekedésre folyamatosan képes vállalkozás előtt olyan bővülési lehetőség nyílik meg, amely a bevételt és foglalkoztatást tekintve szintugrást tesz lehetővé, eldöntheti, hogy lassan növekszik tovább, vagy gyorsabban, tőkebevonással. Természetesen, ez nem csak elvi kérdés. A tapasztalatok alapján ezt számokkal is érdemes alátámasztania, hogy világosan lássa, mennyivel járhat jobban külső forrás bevonásával. Ha ez utóbbi nagyságrendekkel jobb lehetőséget jelent, azt a vállalatvezetésnek érdemben kell megvizsgálnia.

Sok olyan jó magyar cég van, amely ilyen értelemben nem dönthet teljesen szabadon arról, hogy organikusan vagy tőkebevonással, dinamikusan növekszik tovább a következő években. A cégek a legtöbbször „kénytelenek” növekedni ahhoz, hogy egyáltalán tovább tudjanak működni. Stagnálás nincs, vagy lemarad a cég, és piacot veszít, vagy növekszik. A felsorolt tanácsokkal ellentétben jellemző, hogy akkor nézünk tőke után, ha már égető szükség van rá. Ez nem is csoda, hiszen egy-egy kisvállalkozás számára többévnyi biztos, organikus növekedés után ijesztő lehet egy ilyen döntéshelyzet, azonban ha sikeresen működött, van piacképes tudás, szakértelem, jó a cégvezetés, átgondoltak az üzleti tervek, és a piaci várakozásoknak a jövőben is megfelelhet majd az üzleti modell, miért ne döntene a bővülés és a versenyelőny mellett? Az a hazai cég, amelyben mindez megvan, felelősséggel kereshet tőkebefektetőt, hiszen ilyen alapokon soha nem szégyen az előremenekülés.