Most még kérhetnek egyedi támogatást a befektetők

A befektetők számára már csak a következő hónapok állnak rendelkezésre annak érdekében, hogy egyedi támogatást igényeljenek a magyar Kormánytól a jelenlegi támogatási szabályok szerint.

Komoly összegeket lehet pályázni - Kép: SXC

Még folyamatban van a 2014-2020 közötti időszakban alkalmazandó Európai Bizottsági támogatási rendeletek és iránymutatások előkészítése és egyeztetése, az azonban már az elérhető tervezetek alapján várható, hogy lényegi változásokat vetít elő a jövőre nézve a támogatási feltételek szempontjából.  A Magyarországon beruházni kívánó vállalatok számára a központi költségvetésből egyedi kormánydöntés alapján vissza nem térítendő készpénztámogatás igényelhető többek között feldolgozóipari, kutatás-fejlesztési beruházásokra, valamint szolgáltatóközpontok létesítésére, bővítésére új munkahelyek teremtésének vállalásával (a létszámvállalás a fejlesztés céljától, nagyságától és helyszínétől függ).

A legalább 10 millió euró összegnek megfelelő, akár kapacitásbővítő, akár zöldmezős fejlesztést tervező beruházók, illetve a beruházással kapcsolatos új munkavállalók képzését tervező beruházók számára várhatóan már csak a következő két-három hónap áll rendelkezésre a támogatási igénylés benyújtására és a tárgyalási folyamatok megindítására annak érdekében, hogy 2013. december végéig egyedi Kormánydöntéssel megítélhető beruházási vagy képzési támogatásról döntés születhessen. A támogatási igénylés benyújtását követően jellemzően több hónapos folyamatot jelent a támogatási döntés előkészítése.

Átszervezi a Külgazdasági Hivatalt a kormány
A Keleti Nyitás politikájának minél erősebb támogatása, illetve a magyar kkv-k exportjának növelése érdekében átszervezi a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (HITA) a kormányzat. „Azon néhány uniós tagország között vagyunk, amelyek képesek voltak tavaly csökkenteni az államadósság mértékét, a költségvetés hiányát pedig 2 százalék alá szorítottuk. Most már tehát a növekedésre kell koncentrálnunk, és ehhez a keleti nyitás stratégiájának sikeres véghezvitelére van szükség, ezért döntöttünk úgy, hogy a HITA átszervezésre kerül” – jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külgazdasági államtitkára.
A PwC Magyarország és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) idén harmadszor jelenteti meg közös, Investing Guide Hungary című kiadványát, hogy felhívja a potenciális befektetők figyelmét a magyarországi beruházások kapcsán felmerülő kulcsfontosságú kérdésekre és lehetőségekre. A kiadvány megjelenése kiemelt aktualitással bír, hiszen a pillanatnyilag hatályos Európai Uniós költségvetési időszak 2013 decemberével zárul, amely az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat is érinti.

A PwC Magyarország és a HITA közös kiadványa, az Investing Guide Hungary 2013 naprakész tudnivalókkal, ezen belül alapvető jogi, munkáltatói, adózási és támogatási információkkal szolgál az érdeklődő befektetők és cégtulajdonosok számára, segítséget nyújtva ezzel a befektetői döntések meghozatalában. Emellett a kiadvány ismerteti hazánk legfontosabb gazdasági és iparági mutatóit, a magyar piac stratégiai iparágait és szereplőit, az állami és uniós társfinanszírozású támogatási lehetőségeket, valamint az előző év legnagyobb befektetési sikertörténeteit. A kiadvány a HITA és a PwC segítségével a világ szinte összes országában elérhetővé válik a potenciális érdeklődők számára.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo