Hárommilliárd forint jut kutatás-fejlesztésre

Hárommilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. 

A vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek többek között alapkutatás, kísérleti fejlesztés, eszközbeszerzés, infrastruktúra fejlesztés és immateriális javak beszerzésének megvalósítására nyújthatnak be támogatási kérelmeket – mondta el Rákossy Balázs államtitkár.

Kép: fotolia

A pályázati felhívás elsődleges célja a hazai vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények között hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködések ösztönzése, amelyekből üzletileg is hasznosítható tudományos eredmények születnek.

Már nem az állami pénz a kutatás-fejlesztés motorja
A KSH 2017-re vonatkozóan közzétette a hazai kutatás-fejlesztési tevékenység jellemző statisztikai adatait összegző gyorsjelentését. Folyó áron 21%-kal többet fordítottunk kutatásfejlesztésre tavaly óta, és megállt a kutatással foglalkozók létszámának évek óta csökkenő tendenciája.

A program a nagy jelentőségű és összetett feladatok megoldását, több szakterületet érintő kutatás-fejlesztési és innovációs eredmények elérését támogatja a szakterület legkiválóbb szereplőinek együttműködésében.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 350 millió forint, maximum 1500 millió forint lehet, támogatási kérelmek benyújtása 2018. október 26-tól 2018. november 7-én 12 óráig lesz lehetséges - ismertette az államtitkár. 

A pályázati felhívásra azon támogatási igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet, akik rendelkeznek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2018-ban jelen felhíváshoz kapcsolódóan kiállított kutatási, fejlesztési és innovációs szakpolitikai támogató véleményével.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo