Két magyar startup is esélyes a 25 ezer eurós fődíjra

Hat innovatív startupot, köztük két magyart juttatott tovább a kockázati tőkebefeketetőkből és szakértőkből álló nemzetközi zsűri az EIT Health InnoStars Awards 60 ezer euró összdíjazású startupverseny Coimbrában, Portugáliában tartott boot campjén.

A továbbjutó két magyar, valamint egy olasz, egy litván és két lengyel csapat közül kerül majd ki a végső győztes, aki a november 16-án, a budapesti döntőn 25 ezer eurót nyerhet termékvalidálásra. A második helyzett 20 ezer, a harmadik helyezett pedig 15 ezer eurót nyer.

A csapatok két egymást követő boot campen különböző üzletiterv-fejlesztő és prezentációs tréningeken vehettek részt a coimbrai Istituto Pedro Nunes (IPN) inkubátorában, mely a legjobb tudományos inkubátor (Best Science Based Incubator) kitüntető címet kapta 2010-ben, és az EIT Health egyik partnere. A versenyt olyan kkv-knak, spin-off és startup vállalkozásoknak írták ki, melyek már rendelkeznek prototípussal.

A döntősök nagy része közép-európai

Versenyezhetünk-e a Szilícium-völggyel?
Jó ötletek vannak, de a tőkehiány és a túlzott óvatosság miatt nem lesz új Tesla, Apple vagy Google az európai startupokból. Az EU-s kockázati befektetőknek most azt kell kitalálniuk, mi lesz a technológiai fejlődés következő nagy hulláma.
„A szabályozási környezet figyelembevétele rendkívül fontos. Néha hajlamosak vagyunk csak a technikai részletekre, a fejlesztésre, a hatékonyságra és a fejlődésre fókuszálni, de mostantól több figyelmet fordítunk, és nagy hangsúlyt fektetünk az előírásokra és a tanúsítványokra” – mondta Havlik Károly, majd alapító társa és testvére, Havlik Marcell hozzátette: „Nagyon kitartónak kell lenni a megfelelő befektető megtalálásában. A befektető nagyon sokat számít, ha nem tudunk együtt álmodni, vagy ha elveszítjük a bizalmat, abból óriási problémák adódhatnak. A kommunikáció szintén kulcsfontosságú, csakúgy, mint a jó ügyvédek.” Ők ketten együtt fejlesztették harmadik testvérükkel, Tamással együtt a DiabTrend cukorbetegek számára készült okos naplózó alkalmazását, amely az adatok folyamatos elemzésével felügyeli a vércukorszintet, és figyelmeztet annak veszélyes változásaira.

A másik magyar csapat a HepC. Ez dr. Bakács Tibor tudományos igazgató vezetésével olyan biológiai terápiás módszert dolgozott ki, mely stimulálja a szervezet immunrendszerét, megszünteti a patogén vírusok replikációját, majd az egészségre ártalmas agyag biztonságosan távozik a beteg testéből.

„A legfontosabb, amit az EIT Health-szel közös munkában tanultunk, azok a tényezők, melyek a hallgatókat befolyásolják, és rendkívül hasznosnak találtuk azt is, hogy más startupokkal is meg tudtuk beszélni az orvosi eljárásokat és az orvostechnikai eszközök klinikai értékelését”. – mondta el Tomas Mikosz, a lengyel FindAir társalapítója. A FindAir egyedülálló, intelligens inhaláló rendszert fejlesztett ki, mely a használat során minden értékes adatot nyomon követ. Segíthet az asztmás rohamok megelőzésében, csökkentheti a szükséges gyógyszerdózisokat, és megtaníthatja a betegeket arra, hogy mi okozza a rosszulléteket, így a felhasználók magasabb életminőséget élvezhetnek. A Findair alkalmazással szinkronizálva a betegek személyre szabott információhoz jutnak az asztmás rohamok elkerülése érdekében, vagy rosszabb esetben fel tudnak készülni a rohamra. A másik lengyel csapat pedig a Genomtech, akik egy innovatív, mobil géndiagnosztikai eszközzel szálltak be a versenybe.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo