Pénzszerzés cikkek


Fekete csütörtök: a Revolut az OTP-re mutogat

Fekete csütörtök: a Revolut az OTP-re mutogat 

A fintech/neobank szolgáltató elmondta, szerinte mi idézte elő a sztornózásokat.
Áll a bál a börtönben ülő milliárdos és Kapitány István között

Áll a bál a börtönben ülő milliárdos és Kapitány István között 

A gazdasági és energetikai miniszter pénteken tett feljelentést, erre reagált az Indotek Group.
Ezért őrülnek meg a fiatalok mostanában

Ezért őrülnek meg a fiatalok mostanában 

Továbbra is a bankkártya a huszonéves fiatalok legszélesebb körben használt banki eszköze, használata 2021 óta stabilan 70-80 százalék feletti szinten alakul.
Új lehetőség nyílt a kisgyerekes anyák előtt, amivel a cégek is jól járhatnak

Új lehetőség nyílt a kisgyerekes anyák előtt, amivel a cégek is jól járhatnak 

Miért a kismama szövetkezeti munka a munkaerőpiac legújabb aduásza?
Már a harmadik legnagyobb bajnak látják a magyarok a korrupciót

Már a harmadik legnagyobb bajnak látják a magyarok a korrupciót 

Tízből heten szerint elterjedt a korrupció Magyarországon, mégis alig lépnének fel ellene. 
A korrupció nemzetbiztonsági kérdés lett, mert lehetővé teszi az ellenség és a szervezett bűnözés beszivárgását a közintézményekbe

A korrupció nemzetbiztonsági kérdés lett, mert lehetővé teszi az ellenség és a szervezett bűnözés beszivárgását a közintézményekbe 

Uniós biztos: az Európai Bizottság az év végéig bemutatja az első korrupcióellenes stratégiáját.
Látványosan veszít a lendületéből az Otthon Start

Látványosan veszít a lendületéből az Otthon Start 

Közel 17 százalékos visszaesést hozott augusztus a lakáshitelek piacán.
Új módszerrel támadnak a banki csalók: milliárdok tűntek el a magyar számlákról

Új módszerrel támadnak a banki csalók: milliárdok tűntek el a magyar számlákról 

Milliárdokat buktak a magyar ügyfelek a bankkártyákkal vagy átutalásokkal megvalósított csalásokon, amelyeknek a száma még nőtt is.
A fiatal generációk miatt új szelek fújnak a műgyűjtői piacokon

A fiatal generációk miatt új szelek fújnak a műgyűjtői piacokon 

Klasszikus trófeák helyett személyes kötődés, rajongás és nosztalgia alapján választanak értéktárgyakat az új generációs gyűjtők.

Megtorpant a kkv-k optimizmusa 

A K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai szerint megtorpant a korábbi lendület: az előző negyedévben látott erőteljes ugrást követően 7 pontot csökkent az index, jelenleg 6 ponton áll. Bár az előző két negyedév közötti 21 százalékpontos szárnyalásból egyharmadot visszakorrigált az index, a mutató továbbra is a pozitív tartományban maradt.

Újra a vevők kerültek jobb alkupozícióba a lakáspiacon 

Tovább folytatódott a hazai lakóingatlan-piac korrekciója a harmadik negyedévben: a kereslet mérséklődésével párhuzamosan az árdinamika lassult, miközben a kínálati oldal továbbra is viszonylag stabil maradt.

Hűtőből a bögrébe: új formában érkezik a Pöttyös Túró Rudi! 

Bizonyos ízeket nem kell elmagyarázni, elég kimondani és máris mindenki tudja, mire gondolunk. Pontosan ilyen a Pöttyös Túró Rudi is. A csokoládé, a friss túró, az a jellegzetes, enyhén savanykás íz.

Borvidéki életérzés: milliós présházaktól a panorámás luxusig 

A dunántúli és balatoni borvidékeken a szőlőhegyi, zártkerti és présházas ingatlanok piaca az elmúlt években gyökeres átalakuláson ment keresztül.

Ráugrottak a befektetők a magyar állampapírokra 

15 936 milliárd forintnál jár a kibocsátás.

Nyugdíjra gyűjt? Nagy változást javasolnak, több százezer forint is múlhat rajta 

Az ÖPOSZ szerint több változtatásra is szükség volna.

Nagy nyugdíjemelés jön januártól, kiderültek a részletek 

Több mint 700 ezer magyar kap több pénzt.

László Csaba: A NER-től valószínűleg több ezer milliárd forintos vagyont lehet visszaszerezni 

A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 105. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Ami régen természetes volt, ma már luxus: 10 nyugdíjasból 6 kénytelen lemondani valamiről 

A nyugdíjasok 65 százalékának van olyan dolog az életében, amelyre korábban természetes módon jutott pénz, ma viszont anyagi okokból le kell mondania róla.

Zuhannak az energiatárolók árai, ezért több család juthat állami támogatáshoz 

Több család telepíthet támogatással energiatárolót.

Az idén már kilenc hónap alatt több hitelt vett fel a lakosság, mint a 2025-ös rekordévben összesen 

Havonta 400 milliárd forint kölcsönt vesz fel a magyar.

Ilyen is rég volt, a legegyszerűbb banki betéttel nyereséget lehet elérni 

Infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve.

Még olcsóbbak lettek a személyi kölcsönök 

Újabb nagybank csökkentette a kamatait.

Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata 

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek.

Olvadnak a betéti kamatok – most érdemes lépni 

Az alapkamat csökkenése a bankbetétek piacát sem hagyja érintetlenül.

Készülnek valamire a hazai turizmus új irányítói? 

Közel háromezer turisztikai szolgáltató mondta el véleményét a Visit Hungary augusztusi NTAK-szolgáltatói felmérésében.

Óriásit kaszált a hazai tőzsdei cég 

Megduplázódott a PannErgy nyeresége az első fél évben.

Sokkoló adatok érkeztek az augusztusi horrormelegről 

Nőtt a bruttó áramfelhasználás és az import részaránya is.

Egyre több európai csúszik meg a számlákkal 

Kölcsönből fizetik a számlákat, közben egyre többet spórolnak az európaiak.

Versenytársai ügyfeleinek is kedveskedik a K&H az innovációjával 

Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet.

Dízelautósok figyelem! Napokon belül érkezik a támogatás 

Megjelentek a részletek.

Pezsgőzés jöhet a benzinkutakon 

Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a jövő héten csökkenhetnek a hazai benzin- és gázolajárak.

Megtorpanhatnak Varga Mihályék? 

Három havi csökkenés után változatlan maradhat az MNB-alapkamat.

Megrohanták a külföldiek Budapestet 

Nőtt a Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalma augusztusban.

Ömlött a pénz az idén a lakossági betétekbe, százmilliárdok kerültek elő 

Egy év alatt közel 1800 milliárd forinttal ugrott meg a lakosság betétekben lévő pénze.

Véget ért a magyar államkötvények aranykora 

Blochamps: az állam évekig elkényelmesítette a befektetőket.

Rekordot döntött a magyar befektetések utáni érdeklődés 

BÉT – Történelmi csúcson zárt a BUX.

Nagyvállalatok és kkv-k egymásra találását segítő program indul, egy nyertes projekt 30-80 milliós támogatást kaphat 

Nem a jó ötlet hiányzik: az első nagyvállalati ügyfélig vezető út töri meg a magyar startupokat.

Magyar innovatív vállalkozások kaphatnak támogatást az európai terjeszkedéshez 

Páratlan lehetőség egy európai kitöréshez.

Milliárdok kerültek vissza a magyarokhoz 

43 milliárd forintot utalt az állam.

Dübörög a hitelpiac, de az áruhitelek nagyot buktak 

Hiába vettük a tévéket a labdarúgó vb-re és a légkondikat a nyár extra hőség idején, az áruhitelekből mégis kevesebb fogyott 2026 első hét hónapjában.

Egyre tovább kell várni a lakások eladására 

25 százalékos drágulás vidéken, árcsökkenés Budapesten.

Óriási családipótlék-emelés jöhet jövőre 

Nagyarányú családipótlék-emelést ígért Magyar Péter.

Simor András: Néhány nagy ügyben néhány fontos pozícióban lévő embernek bírósági ítélettel kell távoznia 

A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 104. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Eltörte a gyerek a kezét? Lehet 100 ezer forint is a térítés 

Tízből négy iskolás szenved el minden évben szakellátást igénylő sérülést.

Uniós milliók nyílnak meg a magyar–horvát vállalkozások előtt 

Akár 300 ezer euró támogatást kaphatnak.

Mi lesz a vagyonunkkal, ha nincs örökösünk? 

Ha nem lenne egyetlen örököse sem, kire hagyná élete munkájának eredményét?

Munkáshitelből autó? Mutatjuk, milyen kocsira elég a 4 millió 

230 milliárd forintot már kihúztak a bankokból a fiatalok.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Pénzszerzés téma
heti hírlevelére
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos

Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos 

A húszas-harmincas korosztály tömegesen rohanta meg a pénztárakat.

Társadalom

Orbán Viktor állítása robbantotta ki a legnagyobb vitát az ügynökakták körül

Orbán Viktor állítása robbantotta ki a legnagyobb vitát az ügynökakták körül 

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát a magyarok közel háromnegyede támogatja, pontosan azonban csak kevesen tudják, hogy mit tatalmaznak az akták.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo