Rohamtempóban terjeszkedik Kína Európában

Európa felé tolódott el idén a kínai befektetések súlypontja, miközben jelentősen csökkent a Kínából Amerikába irányuló működőtőke értéke – derül ki a Baker McKenzie jogi iroda nemzetközi elemzéséből. Az autóipar, az egészségügy és a biotechnológia váltak Kína külföldi működőtőke-befektetéseinek célpontjává.

NIS2: rohamosan közeleg a határidő, kerülje el a bírságot!
Mit jelent a gyakorlatban a NIS2 a vállalkozások számára?
Hogyan válasszunk szolgáltatót a megfelelőség biztosításához?
Milyen eszközökkel lehet erősíteni a védelmet és mit kell tenni, ha támadás ért minket?

NIS2 újratöltve - IT-biztonság a gyakorlatban

2024. június 18.

Részletek és jelentkezés itt!

A kínai befektetők által bejelentett új összeolvadások és felvásárlások értéke 2018. első félévében Európában elérte a 22 milliárd dollárt, míg Észak-Amerikában csupán 2,5 milliárd dollár értékű bejelentésre került sor ugyanezen időszakban. A lezárult kínai működőtőke-befektetések értéke Európában 12, Észak-Amerikában pedig 2 milliárd dollár volt az idei első hat hónapban, ami az egy évvel korábbi 24 milliárd dollárnak mindössze 8 százaléka – állapítja meg a Rhodium Group független kutatócég, a Baker McKenzie globális jogi iroda megbízásából készített elemzésében.

Kép: Pixabay

Kilencéves mélyponton az észak-amerikai befektetések

Az Észak-Amerikába érkező kínai működőtőke-befektetések értéke 2016. második felében tetőzött 28 milliárd dolláron, 2017. második félévben már 6 milliárd dollárra zuhant, az idei első félév 2 milliárd dollárja pedig kilencéves mélypontot jelent. Európában a befejezett OFDI-projektek értéke 2017. első felében ért a csúcsra, köszönhetően a Syngenta, ChemChina általi, 43 milliárd dollár értékű felvásárlásának. A tavalyi második félév 22, az idei első pedig 12 milliárd dolláros értéket hozott. A Syngenta-akvizíció nélkül számolva ugyanakkor az idei első félév 4 százalékos éves szintű növekedést jelent.

Európán belül Svédország volt a kínai befektetések elsődleges célpontja az idei első félévben 3,6 milliárd dollárral. A dobogó második helyére az Egyesült Királyság (1,6 milliárd) került, majd Németország (1,5 milliárd) és Franciaország (1,4 milliárd dollár) következett.

Átalakult a kínai befektetők által preferált iparágak sorrendje is 2018. első felében, Európában és az Egyesült Államokban is. Az autóipar, az egészségügy, a biotechnológia, a fogyasztási cikkek és szolgáltatások váltak a legfőbb célpontokká mindkét régióban. Az ingatlanszektor és a vendéglátás ezzel lekerült a dobogó éléről, azonban továbbra is jelentős a kínai befektetők érdeklődése ezeken a területeken.

Folytatódik az adok-kapok az USA és Kína között
Újabb, 60 milliárd dollárnyi értékű amerikai árut érintő szankciós listát jelentett be Kína, válaszul az amerikai importvámokra.

Az elmúlt öt évben nagyjából azonos értékben fektettek be kínai szereplők Európában és Észak-Amerikában, mára azonban jól láthatóan Európa lett a favorit. Európa kiváló bázist jelent a high-tech ipari fejlesztéseknek, ami egybeesik Kína külföldi befektetésekre vonatkozó célkitűzéseivel is.” – mondta dr. Fehérváry Ákos, a Baker McKenzie budapesti irodájának a kínai befektetésekért felelős partnere. "A kínai aktivitás a közép- és kelet-európai régióban is növekvő tendenciát mutat. Irodánk számos iparágban képvisel kínai befektetőket e térség országaiban, így pontosan látjuk, hogy az üzleti érdeklődés és a tranzakciók száma is folyamatosan növekszik" – tette hozzá a szakember.

Az újonnan bejelentett kínai M&A-tranzakciók értéke globálisan mintegy harmadával, 50 milliárd dollárra csökkent az idei első félévben a megelőző hathavi időszak 70 milliárd dolláros értékéhez képest. Ez ugyanakkor még mindig jóval magasabb, mint a 2013–2015 között mért 39 milliárd dolláros féléves átlag.

A csökkenést első körben az okozta, hogy a kínai kormány – látva a tőke nagymértékű kiáramlását – 2016 második felében adminisztratív intézkedéseket hozott a kínai vállalatok külföldi tőkekihelyezésének akadályozására.

Ezt később az európai és amerikai szabályozás súlyosbította: az Egyesült Államokban alaposabban és szigorúbban ellenőrzik a külföldről érkező tőkebefektetéseket, illetve a külföldre irányuló technológiai transzfert.

Európa is figyeli a kínai terjeszkedést, és uniós szintű tárgyalások kezdődtek, hogy decemberben elindulhasson a stratégiai,

Észak-Koreát is bejárja a kapitalizmus kísértete
Bár Észak-Koreában csaknem az élet minden területét az állam irányítja, ide is kezd begyűrűzni a piacgazdaság. Az emberek egyre többet költenek magánpiacokon, amelyek rengeteg adóbevételt hoznak a rezsimnek.

nemzetbiztonságot érintő befektetésekkel kapcsolatos információmegosztási mechanizmus az országok között. Emellett Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Franciaország is felülvizsgálja a befektetéseket ellenőrző intézkedéseit. Az idei első félévben Amerikában nyolc, Kanadában, Franciaországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban pedig egy-egy kínai ügylet hiúsult meg a szabályozás és a politikai klíma miatt.

Növekvő tőkekivonás

Észak-Amerikából korábban nem látott ütemben vontak ki tőkét a kínai befektetők 2018 első félévében, összesen 9,6 milliárd dollár értékben (a 2015–2016-os befektetési boomot követő otthoni szigorítások eredményeképpen). Emellett további 4 milliárd dollár értékű tőkekivonás van folyamatban a régióból. Európából 1 milliárd dollár értékű kínai tőke távozott, 3 milliárd dollár értékű ilyen tranzakció pedig folyamatban van.

A mostani, nyugalmi időszakot követően Kína olyan makrogazdasági környezettel szembesülhet, amely újabb beavatkozásokra ösztönözheti kormányát a tőkekiáramlás megakadályozására. A jüan jelentősen leértékelődött a dollárhoz és egyéb valutákhoz képest, a kínai hatóságok pedig alacsony szinten tartják a kamatlábakat a lassuló gazdaság felpörgetésére. A magasabb kamatlábak az Egyesült Államokban és máshol viszont a tőkekiáramlást fogják ösztönözni, ami nyomást helyez a fizetési mérleg egyensúlyára – Kína erre újabb és szigorúbb adminisztratív korlátozással reagálhat.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Magyar Péter szerint választási csalás történt a külföldön élő magyarok szavazataival

Magyar Péter szerint választási csalás történt a külföldön élő magyarok szavazataival 

Valami bűzlik Dániában mondaná Shakespeare.
Orbán Viktor kormányzása óta nagyot zuhantak a magyar nyugdíjak GDP arányosan nézve

Orbán Viktor kormányzása óta nagyot zuhantak a magyar nyugdíjak GDP arányosan nézve 

Mennyire becsüljük meg nyugdíjasainkat?
Megbukott a lombkorona nélküli lombkoronasétányt építő polgármester

Megbukott a lombkorona nélküli lombkoronasétányt építő polgármester 

A vidéket még mindig a Fidesz uralja.
Hatalmas adóemelésre készül Putyin

Hatalmas adóemelésre készül Putyin 

Fogy Moszkva pénze, jön tehát a hadisarc.
A Brexit rajongók azt ígérték, csökkentik a bevándorlást, ehhez képest fordítva történt

A Brexit rajongók azt ígérték, csökkentik a bevándorlást, ehhez képest fordítva történt 

Az Egyesült Királyság gazdasága mindig is a világ egyik legliberálisabb területe volt, úgy akartak szigorítani, hogy ezen az elven nem változtattak. Meg is lett az eredmény.
Háromszoros áron vettük meg a repteret a görögökhöz képest

Háromszoros áron vettük meg a repteret a görögökhöz képest 

Ez a vásárlás nem vonul be a magyar államosítások aranykönyvébe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo