Friss cikkeink


Nemzetközi gazdaság - a Kopint-Datorg 2002/4. konjunktúrajelentése 

Az ezredforduló körüli csaknem világméretű konjunkturális visszaesés 2001-2002 folyamán – országonként és régiónként némi időbeli eltéréssel – meghaladni látszik a mélypontot. A kilábalás azonban határozatlan és egyenlőtlen - derül ki a Kopint-dAtorg legfrissebb, 2002-ben a negyedik konjunktúrajelentéséből.

A magyar gazdaság - a Kopint-Datorg 2002/4. konjunktúrajelentése 

Az elmúlt hónapokban a magyar gazdaság helyzetét és kilátásait illetően nem történt érdemi változás. A gazdasági növekedés a harmadik negyedévben csak kismértékben gyorsult, miközben tovább romlott az államháztartás helyzete, és a folyó fizetési mérleg hiányának emelkedése sem állt meg - áll a Kopint-Datorg 2002/4. konjunktúrajelentésében.

Külkereskedelmi egyenleg: kisebb passzívum, mint tavaly 

2002 első tíz hónapjában előzetes adatok szerint a kivitel értéke 7339 milliárd forintot, míg a behozatalé 7997 milliárd forintot tett ki. A mérleg hiánya 658 milliárd forint, amely 120 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában regisztrált adatnál. Az export értéke folyó áron 1%‑kal bővült, míg az első kilenchavi egységértékindex felhasználásával számított volumenadat 6%‑os bővülést mutat. Az import értéke 1%‑kal csökkent, míg volumene 5%‑kal nőtt.

Az IBM megvásárolja a Rational Software-t 

Az IBM mintegy 2,1 milliárd dollárnyi készpénzért megvásárolja a világ egyik vezető szoftvercége, a Rational Software Corp. eszközállományát. Az IBM a vásárlást követően teljes szoftverfejlesztési környezetet kínálhat azon vállalatok számára, amelyek üzletviteli folyamataikat és szoftverinfrastruktúrájukat vállalati egységeik, beszállítóik, ügyfeleik és alkalmazottaik széles körének bevonásával szeretnék integrálni.

Átalakulnak a beruházási adókedvezmények 

A magyar delegációnak sikerült lezárni a versenyjogi fejezetet is az Európai Unióval, amely mintegy 4000 milliárd forintnyi magyarországi beruházást érint.

Az Europabio megnyitja kapuit a tagjelölt országok előtt 

Az európai biotechnológiai cégeket tömörítő EuropaBio szervezet egyhangúlag tagjává választotta a Magyar Biotechnológiai Szövetséget (MBSZ). A döntés hozzájárul ahhoz, hogy az MBSZ sikeresen integrálódjon az európai biotechnológiai ipar vezető fórumába. Ezzel a döntéssel az EuropaBio más EU csatlakozásra váró tagjelölt országok előtt is megnyílik.

Társasági adó törvény módosításai 2003 

A Társasági Adó törvény módosítását főként az EU jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése motiválta. A törvény átvette a jövedelemadózás területén élő két leglényegesebb irányelvet: az anya-leányvállalati és az összeolvadási irányelvet. Megkezdődött a közösségi szabállyal nem összhangban lévő kedvezmények leépítése. Ezzel párhuzamosan a beruházások további ösztönzése érdekében új kedvezmények kerültek bevezetésre.

Személyi jövedelemadó változások legfontosabb elemei: 

A személyi jövedelemadó törvény módosítása messze elmaradt a várakozásoktól.

Változó áfa-mértékek 

A jogharmonizációval összefüggésben a törvény módosítása során egyes tevékenységek kikerülnek a jelenleg 12 %-os áfa-kulcs alól, illetve tárgyi adómentes körből, és a jövőben a 25 %-os adókulcs alá tartoznak.Így 2003. január 1-től 25 % áfa-t kell fizetni.az ügyvédek és igazságügyi szakértők tevékenysége, a lakóingatlan-kezelés igénybevétele után.

Adószabályok 2003 

Új év – új adószabályok – e tekintetben a jövő év sem kivétel. Mint ahogy abban sem, hogy – bár lesznek mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára új adókedvezmények - osztogatás az adórendszeren keresztül ezúttal sem lesz. Egyedül az eva hozhat sok kisebb vállalkozó számára rendkívüli adóelőnyt: éves szinten az ezévihez képest akár 2 millió forintos adómegtakarítást is jelenthet a jövő évben.

Városrehabilitáció Budapesten 

December első hetében a VIII. kerületi rehabilitáció 5. évfordulója kapcsán politikusok, kutatók és szakemberek részvételével a fővárosban konferenciát tartottak “Városrehabilitáció Budapesten” címmel. Az egész napos, a részt vevő polgármesterek kerekasztal-beszélgetésével záruló rendezvényen az átalakuló Józsefváros mellett néhány – a IV., VII., IX. és X. -- kerület is bemutatta városmegújító programja eddigi eredményeit.

Visszaesett a turizmus 

A januártól október végéig tartó időszakban az előző év első tíz hónapjához képest 1%-kal kevesebb vendég 4%-kal kevesebb, azaz 16,2 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken. A szállodák szobakihasználtsága ebben az időszakban az előző évinél 2 százalékponttal alacsonyabb, átlagosan 47%-os volt. A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevételei a tavalyi év azonos időszakához hasonlóan 76,5 milliárd forintot tettek ki.

Átadták a második vidéki Sun Java Központot Szombathelyen 

2002. december 5-én átadták a szombathelyi ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban a második vidéki Java Szakértői Központot, amely a Sun Microsystems tervei szerint a jövőben folyamatosan kiépülő regionális hálózat második tagja. Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma több mint egy évtizede vállalt katalizátor szerepet a Nyugat-Magyarországi régió Információ Technológiai fejlesztéseinek folyamatában, az új központ is a nyugat-magyarországi régióra terjeszti ki tevékenységét.

Az erős forint és az export – Járai “komolytalansága” 

Hónapok, sőt lassan egy év óta mondják az exportőrök, nem bírják a versenyt a mesterségesen erős forint miatt. December 5-én a Magyar Gyáriparosok Szövetsége – és a mindenkori politikával mindig jó kapcsolatot ápoló elnöke, Széles Gábor - valamint négy további érdekvédelmi szervezet (a KISOSZ, az ÁFEOSZ, az OKISZ és az IPOSZ) csatlakozott – egyenesen lemondásra szólította fel Járai Zsigmond jegybankelnököt. Aki éppen nem volt ugyan itthon, de azt üzente haza: komolytalan a dolog. Tessék?!

Genesys Express – kontakt center megoldás középvállalatoknak 

A Genesys Telecommunications Laboratories (az Alcatel kizárólagos tulajdonában álló cég, magyarországi partnere az Euronet Rt.) Genesys Express nevű dobozos, multimédiás kontakt center megoldása mostantól Magyarországon is kapható. A megoldáscsomag, amely elsősorban a kis- és közepes vállalkozások érdeklődésére tarthat számot, néhány napon belül bevezethető és használatba vehető.

Modernizált mikrohitel 2003-tól 

2002. december 5-én, csütörtökön tartotta első ülését a Mikrohitel Program modernizációjával foglalkozó szakmai grémium. Az új konstrukcióban az eddigi feltételek változatlanok maradnak, ugyanakkor a kereskedelmi bankok bevonásával további források csatolhatóak a rendszerhez.

Ellentmondásos kiskereskedelem 

A kiskereskedelmi üzlethálózat a telítettség közeli állapot jeleit mutatta 2002 III. negyedévében: az üzletállomány országos szinten mindössze 457 üzlettel bővült, ami az előző év azonos időszakában tapasztaltnak a felét sem érte el. Az első kilenc havi növekedés (1844 üzlet) is csak háromnegyede a múlt év I–III. negyegyédében mért bővülésnek - tette közzé a KSH.

Az E-Magyarország, e-kormányzat konferencia ajánlásai a magyar kormánynak 

Ez az anyag azzal a szándékkal készült, hogy a 2002. november 13–14-én, Balatonaligán elhangzott gondolatokat összegezze, és azokat a döntéshozó, felelős kormányzati és parlamenti vezetők asztalára tegye.

Pénzügyi szolgáltatások elterjedtsége 

A magyar felnőtt lakosság kétharmada banki ügyfél, és ezzel régiónk középmezőnyéhez tartozunk a pénzügyi szolgáltatások elterjedtségében. Hasonló a helyzet a mind a lakás-, mind a személyes biztosítások arányában. Többek között ezt állapították meg az osztrák Fessel-GfK intézet “Pénzpiaci kutatások Közép-Kelet-Európában” című konferenciáján, november végén, Bécsben.

Magyar cégek a Deloitte Touche Tohmatsu 500-as listáján 

Magyarország tizenkét high-tech cége került fel a Deloitte Touche Tohmatsu 2002-es European Technology Fast 500-as listájára. A rangos listát a Deloitte Touche Tohmatsu, a világ egyik vezető, 140 országban jelen levő szakmai szolgáltató cégének technológiai, média és telekommunikációs (TMT) üzletága állítja össze.

Hasznos rezgések (Ártalmas-e a mobil?) 

Úgy tűnik, az emberek nem dőlnek be tömegesen a mobiltelefonok káros kisugárzását hirdető tanoknak. Ha ugyanis lenne a mobiltelefonnak bármilyen kicsit is, de jellegzetes káros hatása, a világ több százmilliónyi használója elegendően nagy számú minta arra, hogy kimutassa.

MKB a lakáshitelek piacán 

Az MKB lakossági lakás és egyéb-hitelezési tevékenysége 2000 elején még elhanyagolható volt, azonban a bővülő piac és a teljes körű hitelválaszték eredményeképpen az elmúlt két évben radikális növekedés következett be. Így a 2000 elején mintegy 2 milliárd forintos hitelállomány 2002. júniusára 12,5-szeresése növekedve 23 milliárd forintot ért el.

Ingatlanokkal kapcsolatos illeték -és adóváltozások 2003-b 

2003. január 1-től emelkedik néhány, a lakóingatlanhoz kapcsolódó illeték mértéke, és megszűnik egyes ingatlanos tevékenységek, illetve ingatlanos szolgáltatások áfamentessége. Ugyancsak változik a föld bérbeadása után fizetendő adózás rendszere is: ekkortól nem a földterület nagysága, hanem a bérbe adás időtartama szabja meg az adómentességet.

Szakszervezet a Tescoban 

Miközben a Tesco éppen azon vállalatok egyike, amelyik korábban már pellengérre került a hazai sajtóban, mert nem megfelelően bánik a saját (volt) dolgozóival, különösen figyelemre méltó hír, hogy a a Tesco Global Áruházak Rt. megállapodást kötött a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ), december 5-én, Budapesten.

Az IT szektor növekedésének motorjai a szoftverek, az internet és a kommunikáció 

Legalábbis ezt állítja a technológiai cégek vezérigazgatóinak 71%-a – derül ki a Deloitte Touche Tohmatsu European Technology Fast 500-ban szereplő cégek vezérigazgatóinak válaszaiból. A cég a leggyorsabban növekvő több mint 200 technológiai vállalat vezérigazgatóját kérdezete az IT szektor legfőbb kihívásairól.

A lakáspiac változásai és a lakáshitelek várható alakulása (2002-2006) 

2002-ben 260 milliárd forint lakáshitel állománybővülés várható. A háztartások eladósodásának gyors növekedése azonban nem jár együtt az önerős lakásépítés erőteljes felfutásával, mindössze kis mértékben emelkedett az ilyen lakásépítések száma, bár az építési engedélyek száma számottevően emelkedik.

Ipari, logisztikai és kereskedelmi ingatlanok piaca 

A novemberi adatok szerint az év második felében folytatódtak a könnyűipari termelésre alkalmas, valamint a logisztikai és kereskedelmi célú ingatlan-beruházások. Mivel az év első hat hónapjában átadott új területek zömében bérlőre találtak, a beruházó társaságok újabb területfejlesztésekbe fogtak.

10,72 milliárd dolláros bevételt ért el a KPMG International 

A KPMG International 10,72 milliárd dolláros árbevételt ért el a 2002 szeptemberében zárult pénzügyi évben. A nemzetközi szakmai szolgáltató cég bevétele 3,9 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Világviszonylatban a helyi valutákban kimutatott bevétel 3,5 százalékkal haladta meg az előző évit. „A világszerte tapasztalható recessziót, a szakmánkat ért széleskörű átalakulást és a nehéz piaci környezetet figyelembe véve ez igen jó eredmény”, mondta Mike Rake, a KPMG International elnöke.

Elvesztegetett munkaidő Magyarországon 

A magyar vállalatok esetében a munkaidő közel fele, 45%-a elvesztegetett idő, azaz kidobott pénz – derül ki Czipin & Proudfoot Consulting által készített termelékenységi tanulmányból. Jóllehet a tavalyi adatokhoz képest ez 2%-os javulást jelent, mégis a termelékenység növekedését gátló probléma-struktúra konzerválódásának veszélye rajzolódik ki. Ráadásul a hazai vállalatvezetők termelékenység növekedésre vonatkozó várakozásai drasztikusan, több mint 50%-kal estek vissza 2000-ről 2002-re, valamint a termelékenység növekedésre számító vezetők aránya is jelentős mértékben, 69-ről 54%-ra csökkent ugyanebben az időszakban.

Várt, de nem biztató makroadatok 

A december 3-án nyilvánosságra hozott első háromnegyed-éves makrogazdasági adatok senkinek nem jelentettek meglepetést, tehát kellemes csalódást sem.

Enyhén nőttek a beruházások 

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2002 harmadik negyedévében – az előzetes számítások alapján – korrekciók nélkül 5,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a KSH.

Háromnegyedévi összefoglaló (KSH) 

A III. negyedévben folytatódott a szerény mértékű gazdasági élénkülés, a GDP 3,4%-kal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában.

A bruttó hazai termék 3,4 százalékkal nőtt 

Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002. III. negyedévében 3,4%-kal nőtt.

Válaszút előtt a magyar baromfiipar 

A magyar mezőgazdaság nagy múlttal rendelkező sikerágazata, a baromfiipar 2002 végére válságba jutott. Ezért két lehetőség közül választhat: vagy elindul az önfelszámolás szomorú és a nemzetgazdaság számára is káros útján, vagy kihasználva az Európai Unióban meglévő hírnevét, termékei kedveltségét, sürgős állami támogatással visszahódítja kiváló versenypozícióit, újabb fejlődési utat nyitva meg maga számára, és jelentős többletbevétellel járul hozzá a magyar GDP-hez – derül ki abból a tanulmányból, amit a Baromfi Termék Tanács megbízásából az M&H Communications Intelligence Unit készített.

Hivatali illemtan 

Az üzleti, hivatali tárgyalásokhoz, felvételi beszélgetésekhez nem csupán magunkat, vagy a cég termékét, szolgáltatását kell tudnunk eladni. Itt kevés a jó reklám, vagy a profi marketing, ha a csapat valamelyik munkatársa megsérti a protokollt. Ezeknek az íratlan szabályoknak a betartása kötelező az üzleti életben.

Év végére elkészül a Nemzeti Lakásprogram 

Ez év végére elkészül a Nemzeti Lakásprogram (NLP), majd az öthónapos társadalmi vitát követően jövő nyár elején kerülhet a kormány, illetve a parlament elé, elindulása pedig 2004. januártól várható. Addig is növekszik a rendszer néhány eleme támogatásának a mértéke, és összességében emelkednek a lakáscélra fordítható jövő évi költségvetési források is – jelentette be a napokban Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott.

10 nyertes a HP szoftverfejlesztési pályázatán 

A HP Magyarország Kft. a hazai szoftverfejlesztő cégek alkalmazáskínálatának továbbfejlesztéséhez és szélesítéséhez meghírdetett pályázatán 10 hazai szoftverfejlesztő cég nyert el támogatást, amely HP PA-RISC alapú szervert, HP-UX operációs rendszer és fejlesztői szoftver licenszeket, valamint HP-UX oktatási csomagot tartalmaz.

Kisvállalkozásoknak az EU-csatlakozásról 

A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások EU integrációs felkészítését segítő, új honlap érhető el a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium webes oldaláról.

A forintkamatok 

A bankközi forintügyletek kamatlába októberben az egynapos és egy hónapos lejáratok esetében emelkedett, a három és hat hónapos lejáratok esetében mérséklodött. A nem pénzügyi vállalati forinthitelek és forintbetétek kamatlábai az éven belüli hitelek kamatlábait kivéve emelkedtek. A háztartási szektor esetében a forintkamatlábak általában mérséklodtek, kivéve a fogyasztási és egyéb hitelek kamatlábait.

A pénzügyi stabilitásról - a Monetáris Tanács állásfoglalása 

A Monetáris Tanács 2002. december 2-i ülésén megvitatta és publikálásra elfogadta a „Jelentés a pénzügyi stabilitásról” című kiadványt. A Jelentés a makrogazdasági környezet és a pénzügyi szektor stabilitási szempontú elemzésén túl két kérdéskörrel foglalkozik részletesebben, a folyó fizetési mérleg fenntarthatóságával, valamint a lakáspiac és a lakásfinanszírozás fejlődésének várható tendenciáival. A Jelentés legfontosabb következtetéseit foglaltuk össze.

A Nemzeti Fejlesztési Terv öt programja 

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a NFT öt operatív programját a Nemzeti Fejlesztési Terv Hivatala. Az operatív programok a versenyképesség, a régiók, a környezetvédelem és infrastruktúra, a humánerőforrás valamint a vidékfejlesztés területeket tárgyalják.

956,4 milliárd forint államháztartási hiány novemberben 

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – hiánya november végéig 956,4 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 189,2 %‑át teszi ki. Az államháztartás bevételei november végéig az előirányzat 88,6 %‑ára teljesültek. Az államháztartás jóváhagyott kiadásaiból 95,6 % került elköltésre - tette közzé a Pénzügyminisztérium.

A csapatmunka 

A csapat tagjai – jó esetben – kiegészítik egymást. Mindenkinek van egy speciális szakterülete, amihez kitűnően ért. Ne felejtsük el azonban, hogy a csoport minden egyes tagja külön személyiség, más-más habitussal megáldva...

Kedvező év végi tendenciák 

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) novemberi értéke 54,5. Folytatódik az októberben indult csökkenő ütemű növekedés. A növekedés mérséklődése kisebb, mint egy hónappal korábban, mivel a BMI értéke csak 1,0 százalékponttal kisebb az októberi index értékénél.

Enyhén csökkenő ipari árak 

Az ipari termelői árak 2002 októberében az előző hónaphoz mérten ismét 0,1%-kal mérséklődtek. A szeptemberi tendenciát alacsonyabb havi rátákkal ismételve a belföldi értékesítési árak 0,3%-kal nőttek, míg az exportértékesítési árak 0,5%-kal csökkentek. Az ipar termelői árai egy év alatt 1,5%-kal estek. A belföldi értékesítési árak 2,5%-kal magasabbak, a forintban mért ipari exportárak pedig 4,6%-kal alacsonyabbak lettek.

Erősödő forint - gyengülő versenyképesség 

A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a világgazdasági dekonjunktúra elhúzódása, a bérek gyors emelkedése, a magas kamat és a rendkívül erős forint tartósan rontja a magyar gazdaság versenyképességét.

Reklámok a jövőből 

Ami ma még szemléletváltás kérdése, holnap már a túlélés eszköze lesz – érvelnek az on-line reklámokat alkalmazó szakemberek. Azt azonban nehéz megjósolni, hogy a marketingeszköztár átalakulása lassú folyamatként vagy robbanásszerűen megy-e végbe. Egy biztos: a mai tízéveseknek, ha felnőnek, már nem lehet ugyanolyan módon eladni a mosóport, mint szüleiknek.

Rés a pajzson 

Az információs társadalom felé vezető úton a társadalom szinte minden szegletét számos veszély fenyegeti. Az informatikai ágazat eredményeit sikerrel alkalmazó gazdasági szervezeteknek folyamatosan karbantartott hálózati eszközökkel és felkészült szakemberekkel kell felkészülniük információs adatbázisaik és kommunikációs rendszereik megfelelő kezelésére és védelmére.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Jogi kisokos

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo