Heathrow-színvonalra válthat Ferihegy

Ajánlja magát a magyar kormánynak a londoni Heathrow-t is üzemeltető BAA. Teszi ezt annak reményében, hogy Ferihegy közelgő privatizációját megnyeri.

A BAA részt kíván venni a Budapest Airport privatizációs pályázatán - jelentette be a brit cég vezérigazgatója. Mike Clasper azért érkezett a magyar fővárosba, hogy az Egyesült Királyság területén hét, a világ más részein tíz repülőteret működtető társaság budapesti terveit ismertesse. A cég szándéka szerint jól illeszkedik Ferihegy abba a sorba, amelyiknek része a Heathrow, a Gatwick és a Stansted, az ausztráliai Melbourne és Perth, az olasz Nápoly, illetve az Egyesült Államok-beli Indianapolis és Pittsburgh városának légi kikötője. A BAA egy év alatt közel 230 millió utasért vállal felelősséget repülőterein nagy figyelmet szentelve ügyfelei igényeire és biztonságára. 

Mike Clasper cége szempontjából fontos körülménynek nevezte, hogy Magyarországon, Budapesten erősödik és fejlődik a turizmus, s a Ferihegyi repülőtér fantasztikus elhelyezkedésénél fogva hozzájárul ehhez a növekedéshez, sőt a régió legjelentősebb repülőterévé válhat. A BAA-nak hosszú távú céljai vannak, üzemeltetni, fejleszteni, beruházni szeretne a ferihegyi repülőtérbe az elkövetkezendő évtizedekben. A vezérigazgató mintegy üzenve a magyar kormánynak kijelentette, cégüket ideális jelöltté teszi, hogy be tudja mutatni hosszú távú befektetői elkötelezettségét és eddigi hasonló befektetései eredményeit. Megértik, hogy a privatizáció vitatott kérdés lehet. Ha nem megfelelően kezelik és a kormány csupán pénzügyi alapon hoz döntést, akkor az rövid távon gondolkodó új tulajdonosokhoz, elsősorban költségcsökkentésen alapuló üzleti tervhez és romló színvonalú szolgáltatásokhoz vezethet.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo