Az Év informatikai díjai

A 2004. évi teljesítménye alapján az "Év Informatikai Cégvezetője" díjat Vaspál Vilmos (Freesoft Rt.), az "Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" díjat pedig Vinnai Balázs (IND Kft.) vehette át.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A díjátadót Kovács Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke köszöntőbeszéde után, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter nyitotta meg. Kovács Zoltán beszédében kiemelte, hogy a szövetség számára kiemelten fontos az informatikai vállalkozások közti verseny és a vállalatok versenyképességének erősítése, amely a jövőben is olyan győztes vállalatokat és szakembereket eredményezhet, mint a mostani két díjazott. Kóka János beszédében felkérte az IVSZ-t hogy aktívan működjön közre a "100 lépés" program az infokommunikációt érintő területeinek kidolgozásában, és fogalmazza meg javaslatait a kormány felé.


Vaspál Vilmos és Kovács miniszter
A két kategóriában döntőbe jutott három-három jelölt kisfilmjének megtekintése után került sor a győztes nevét tartalmazó boríték felnyitására. "Az Év Informatikai Cégvezetője" kategóriában Vaspál Vilmos a FreeSoft Kft. vezetőjeként kimagasló menedzseri teljesítményéért vehette át  az IVSZ vándordíját, a vezetői kvalitásokat szimbolizáló karmesteri pálcát. A Freesoft kft. Vaspál Vilmos vezetése alatt a tőzsdére került, a piac egyik vezető, 150 alkalmazottat foglalkoztató részvénytársaságává vált. Leányvállalatai az Egyesült Államokban és Németországban is megtalálhatók. A versenyben a mezőny egyetlen női jelöltje, a VirusBaster vezetője, Bozsó Júlia is dobogós helyen végzett

 


Vinnai Balázs
"Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" a 27 éves Vinnai Balázs lett, aki az IND vezetőjeként egy nemzetközi cégcsoport központjává fejlesztette a banki informatikával foglalkozó miskolci kisvállalatot. Vinnai Balázs szakmai teljesítménye alapján 2004-ben elnyerte "Az év üzletembere BAZ megyében" és "Az év 5. legbefolyásosabb vállalkozója" címet is. 2001-ben "A legígéretesebb bank Magyarországon" díjat, 2002-ben pedig "Az év internetes bankja" címet is az IND által fejlesztett bank kapta meg. Ugyanebben az évben az IND kapta a "Leggyorsabban növekvő technológiai cég Közép-Európában" címet is.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo