Friss cikkeink


Mobil közigazgatási könyv 

A Budaörsi Önkormányzat, az Akadémiai Kiadó és a Pannon GSM mutatta be a nyilvánosságnak azt a felsőoktatási tankönyvet, amely a világon az elsők között foglalkozik részletesen a mobil távközlés közigazgatási ügyintézésben való felhasználásának lehetőségeivel. A Pest megyei város nem pusztán helyszínt ad az eseménynek: a szakkönyvet összeállító Budapesti Corvinus Egyetemmel közös kísérlet keretében Magyarországon először valósul meg itt a mobil ügyintézés lehetősége.
Biztosabb alapok

Biztosabb alapok 

Részletes felmérések, gazdasági-pénzügyi megtérülési számítások, kockázatok felmérése és kezelése. Mindez csak egy pár összetevője az egyre több pályázat esetében megkövetelt megvalósíthatósági tanulmánynak, amelyről Lökkös Tibor, az ICT Európa Kft. szakmai igazgatója beszél.
Hozott a konyhára az adómentesség emelése

Hozott a konyhára az adómentesség emelése 

Az Accor Services utalvány forgalma 2004 első negyedéve és 2005 hasonló időszaka között 72 százalékkal emelkedett, a növekmény egyik fő oka az adómentesség értékhatárának 8000 forintra való emelése volt.
Zavaró volt az idegen sörfolyam

Zavaró volt az idegen sörfolyam 

A hazai fogyasztók számára ismeretlen termékek erősen rombolták a sör image-át - összegezte a múlt évi forgalomcsökkenés hátterét a Borsodi Sörgyár Rt. közleménye.
Messze még kelet a nyugati gazdagságtól

Messze még kelet a nyugati gazdagságtól 

Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának felmérése szerint a 25 tagú Európai Unió leggazdagabb térsége a Belső-London, míg a legszegényebb régiókat Lengyelországban kell keresnünk.
Aggasztóan magas a lecsúszástól tartó háztartás

Aggasztóan magas a lecsúszástól tartó háztartás 

Az Ecostat által megkérdezettek közel egyharmada tart attól, hogy a következő egy évben romlik háztartása pénzügyi helyzete.

Bővülő Példakép Alapítvány 

A Pannon GSM Példakép Alapítvány létrehozója, a Pannon GSM két újabb jeles személyiséget kért fel arra, hogy vegyenek részt az értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutató honfitársainkat díjazó szervezet kuratóriumának munkájában.

Liberális NEM az adóreform bizottságra 

Miután a liberális párt az adóreform bizottság javasalataiban nem talált érdemi adócsökkentést, még a parlamenti vitát sem támogatja. Azt azért elismeri, hogy az egyszerűsítésben van némi előrelépés.
Félmilliárdot már kiosztottak

Félmilliárdot már kiosztottak 

Amegújult országos Mikrohitel Program keretében, közel 900 millió forint hitelkérelem érkezett a megyei vállalkozásfejlesztési központokhoz, amelyből közel félmilliárd forint hitelt jóvá is hagytak a helyi mikrohitel bizottságok.
Mosolyért Debrecenbe kéne menni

Mosolyért Debrecenbe kéne menni 

Az egyik közlekedési vállalat a vasfegyelem és a szigor programját kezdte el éppen azon a napon, amikor a másik cég mosolyakciója eredményét hirdette ki.

Öngolt lő, aki a tartós intervencióból akar megélni 

Az agrárlogisztika sem szakítható ki a nemzetgazdaság egészéből. A hozzáadott érték növelése itt is igaz lehet, akkor különösen, a gazdák nem az államból, illetve az intervencióból akarnak megélni.

Az államháztartás márciusi hiánya a GDP 0,4 százaléka 

A prognózisnak megfelelően alakult az államháztartás hiánya - ismerteti a sajtóval legfrissebb elemzését a Pénzügyminisztérium.

Törvényen kívüli: BMW 120d 

A BMW az 1-es sorozattal az alsó-középkategória presztízsmodelljeivel száll harcba a piacon a vásárlók kegyeiért, és elsősorban azok kedvelik majd meg, akik értékelik a hosszában beépített orrmotor-hátsókerék-hajtás együttest és az ebből fakadó, BMW-s sportosságot.

Toboroz az európai cégek többsége 

2005-ben az európai munkáltatók több mint 59 százaléka fog új embereket felvenni, derül ki egy nemrég közreadott nemzetközi felmérésből.

Újra formatálhatjuk telefonunkat 

A kártevőt nem lehet eltávolítani, csak a telefon újra formatálásával, amely során viszont a tulajdonos minden telefonban tárolt adata elveszik.

Az év pálinkája Agárdon készült 

Nem meglepő: magyar pálinkák nyertek nemzetközi szakmai versenyt Bécsben, az viszont már váratlan, hogy egy 2002-ben alapított vállalkozás érdemelte ki Az év pálinkája címet.

Pannon GSM - Netspira együttműködés 

A Pannon GSM bejelentette, hogy a NetSpira Networks megoldásával alakítja ki mobil adatátviteli szolgáltatásainak új, tartalomalapú elszámolási rendszerét.

Pannon mobil szélessáv már vidéken is 

A Pannon GSM mobil szélessávú hálózata március végétől Budapest egész területén elérhető a felhasználók számára. A hagyományos GSM rendszernél jelentősen nagyobb adatátviteli sebességet, és ennek köszönhetően innovatív szolgáltatások egyre bővülő sorát biztosító rendszer kiépítését most a vidéki nagyvárosokban és a Balaton környékén folytatja a mobilszolgáltató.

Újabb féreg rágja a mobilt! 

A Mabir.A-val fertőzött telefonok a Bluetoothon keresztül elérhető összes készülékekre fertőzött fájlokat küldenek, illetve minden beérkező SMS-re és MMS-re automatikusan fertőzött MMS-sel válaszolnak.

Kétharmadunk szelektálja a szemetet 

Annak ellenére, hogy hazánkban még csak kb. 3,2 millió lakosnak van lehetősége külön válogatva gyűjteni a hulladékká vált csomagolást, a szelektív hulladékgyűjtésről már a lakosság 98 százaléka hallott.

Kastélyt 150 millióért 

Az országban évek óta több kisebb kastélyt kínálnak eladásra, vagy hasznosításra a tulajdonos önkormányzatok, illetve az állami tulajdonúak esetében a Kincstári vagyoni Igazgatóság (KV). Közéjük tartozik az erdőteleki Buttler, és az acsai Prónay kastély is, melyekre 150 millió forintért keresnek tulajdonost, illetve a felújításért cserébe hasznosítót.

A XII. Innovációs Nagydíj 

A díj alapításával céljuk az volt, hogy az ország vezetőinek és a közvélemény figyelmét ráirányítsák arra, hogy a tudás eredményeinek alkalmazása az egyes vállalkozásokon keresztül az egész ország gazdasági növekedésének meghatározó tényezője.

Válságmenedzsment a KKV-knál II. 

Klasszikus értelemben akkor gondolkodunk el arról, hogy válsághelyzetet írunk-e, amikor a társaság kezdi felismerni, hogy nőnek az adósságai, nő a késedelmikamat-igény, a vevői kinnlevőség a havi cash flow (CF) egy-, kétszeresét meghaladja,

Több pénzt kutatásra! 

Az európai kis- és középvállalatok alig a nyolcadát költik kutatás-fejlesztésre annak az összegnek, amit az Egyesült Államokban működő társaik fordítanak e célra. A szektor képviselői most Brüsszelhez fordultak, hogy a 2007-től 2013-ig tartó költségvetési időszakban a Bizottság hatékonyabban csökkentse a lemaradást.

Szegeden landol 158 millió forint 

Szeged is korszerűsíti a repülőterét. A dél-alföldi modernizálás abba a sorba illeszkedik, amelyiknek része a pécsi, a debreceni és a nyíregyházi repülőtér is.

Középvezetőt is probamunkával? 

Meglehet, a régmúlt gyakorlatát fedezik fel a cégek és segítőik, a humánügyekkel foglalkozó társaságok, a Neumann International személyzeti tanácsadó szerint reneszanszát éli a próbamunka intézménye.

Telefon és internet kis- és középvállalatoknak 

A "PanTel Koktél" elnevezésű akciós kínálat telefonszolgáltatást, szélessávú internethozzáférést és ezek megrendelése esetén díjmentes honlapkészítést tartalmaz. A szolgáltató a piacon jelenleg elérhető egyik legjobb tarifát adja az akció során leszerződő új ügyfelei részére,

Az állásnevek mögött - a valós feladatok és fizetések III. 

A Pályacsúcs magazin angol nyelvű pozíciókat bemutató sorozatának harmadik részében Lukács Zsolt, a Telkes Tanácsadó Rt. üzletfejlesztésért felelős partnere ad definíciót a következő állásnevekre: financial analyst, general manager, purchasing manager, HR-generalist, executive assistant.

Megdönthetetlen a Wal-Mart uralma 

A Fortune által felállított 42 szektor közül 38 lett nyereséges: az elektronikai eszközgyártók, a gyógyszercégek, a telekom-vállalatok és a légitársaságok azonban a negatív oldalon végeztek.

Logisztikai akadályverseny 

Szót ért egymással a gazdasági kormányzat és a logisztika. Végeredményképpen "nyerő" pozíciót kapott a szakma a Nemzeti Fejlesztési Tervben, annak egyik kiemelt, a kormányfő által nevesített területévé válva. Felismerést nyert tehát, hogy Magyarország versenyelőnyének egyike rejlik a logisztikai bázissá válásban. Ezért érdemes észrevenni a versenyhátrányt okozó szabályozási hibákat. Azok gyors kiküszöbölésével talán még megnyerhetjük a versenyt a környező országokkal szemben.

Tőzsde, kettő jubileummal 

A régióban elsőként 1995 márciusában nyitotta meg kapuit a börze származékos piaca - ezt az eseményt köszöntötte az éppen 15 éves Budapesti Értéktőzsde.

Fogynak a vezetékes telefonok 

Az idei év második hónapjában a bekapcsolt vezetékes fővonalak száma a január végihez képest több mint 14 ezerrel csökkent. A számhordozhatóság tavalyi bevezetése óta több mint ötvenezren éltek a lehetőséggel.

2 milliárd panelfelújításra 

A panelfelújítási programra a 2005. évi költségvetésben 1,9 milliárd forint keret áll rendelkezésre és a kormány döntése értelmében további 6 milliárd forintra lehet kötelezettséget vállalni. A Fészekrakó program keretében meghirdetett lakbértámogatásra az állam 3,4 milliárd forintot fordít.

Múlt heti fonákságok - Járai-féle pénzügyi bravúrokkal 

Elérendő, hogy a lakosság a piaci ár alatt használhassa a felszín alatti parkolókat. De hogy mi a piaci ár, az bizony nem derült ki a Városházán. Hacsak...

Optimista Európai Bizottság 

Bővül a foglalkoztatás - áll az Európai Bizottság Magyarországra vonatkozó makrogazdasági előrejelzésében, amelyben 3,8-3,9 százalékos GDP- bővüléssel is számolnak.

A magyar Szilícium-völgy tervei 

Sikeresen zárult a Zsámbéki-medencében megvalósuló tudásközpont struktúrájának kidolgozására meghirdetett nemzetközi ötletpályázat. Közép-Európában első ízben versenghettek a szakemberek egy teljes kistérséget magában foglaló tudásvölgy megtervezésére - az eredmények a kiírókat igazolják.

Bárki lehet Malév-tulajdonos 

Miután az ÁPV Rt. igazgatósága a Malév privatizációjára december 28-án kiírt - második - nyilvános tendert is eredménytelennek nyilvánította, a továbbiakban tárgyalásos módon próbálja meg értékesíteni a nemzeti légitársaságot. Szerda délután négy óráig bárki jelezheti vásárlási szándékát.

Maffiafék államtitkárral, képviselőkkel és a nyilvánossággal 

A minőségi adatok teljes nyilvánosságával is segíteni lehet azon, hogy a lakáspiacról visszaszoruljon a maffia. A II. kerületben már működik egy iroda, ahol segítenek elkerülni a hátrányos adásvételi szerződéseket.

Látványosan nőtt a lakosság jövedelme 

A forint erősödése márciusban egyes külföldi befektetők egész régiónkat érintő tőkekivonása következtében megállt, de a magyar deviza továbbra is igen erős. A GKI azt is valószínűsíti, hogy az állam és a lakosság devizában történő eladósodása az átváltás során tartós keresletet jelent a hazai fizetőeszköz iránt.

Működőtőke-kilátások 

Elérheti a 4 milliárd euró értéket a külföldi közvetlen tőkebefektetés Magyarországon - érvel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kibocsátotta közlemény abból az alkalomból, hogy a jegybank ismertette a múlt évre vonatkozó hasonló adatot.

Állásinterjú: hasonló a hasonlónak örül 

Számos gyakran előforduló tévedés létezik az új alkalmazottak kiválasztásánál. A leginkább közkeletű hiba, hogy a felvételi procedúrát vezető fél azokat részesíti előnyben, akiket leginkább magának hasonlónak érez, állítja a Seattle Post-Intelligencer.

Gyurcsány a magántulajdon szentségére hivatkozva csengetett 

Ne lehessen politikai szitokszó a tőzsde, a részvény, a részvénytársaság - fejtegette Gyurcsány Ferenc a legautentikusabb helyen, a Budapesti Értéktőzsdén abból az alkalomból, hogy jelképes csengetéssel március 31-én elindította a napi kereskedést a börzén.

Nem csak adóreform 

"Aki adóreformot csinál, az valami mást nem akar csinálni" - indított az 1988-as adóreform alkalmával elmaradt egészségügyi reformra emlékeztetve Lengyel László, Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója.

Kis és középvállalatok - töretlen borúlátással 

A kis- és középvállalati szektor széles körét elkerülte a fellendülés - derül ki az Ecostat márciusi felmérésből, ennek a körnek a konjunktúra-indexe februárhoz képest alig változott, 47,3 százalék.

Folytatódnak a HunSider programok 

Folyamatos a német üzleti körök gyorsan profitra váltható magyarországi információk iránti éhsége - derült ki a HunSider németországi konferenciáján. A folytatásról más európai városokban is gondoskodik a McCann Erickson Reklámügynökség.

Szépen gyarapodtak tavaly a kormánytagok 

A tegnapi éjféli határidőig az összes nem képviselő kormánytag leadta a vagyonnyilatkozatát, igaz Kóka János csak az utolsó pillanatban nyújtotta be bevallását. Gyurcsány 100, Somogyi 65, Draskovics 17 millió forintot keresett 2004-ben.

Vadonatúj készülékek és megoldások UMTS-hálózatra 

Az idei cannes-i 3GSM világkongresszuson az amerikai gyártó számos vadonatúj UMTS készülékkel és megoldással rukkolt elő.

Újra az amerikai vízummentességről 

"Az Egyesült Államoknak is a javára szolgál, ha a magyarok Amerikába utaznak, ott tanulnak, ugyanakkor 2001. szeptember 11. következményeként szükség volt a vízumkiadási feltételek megszigorítására." - mondta a budapesten tárgyaló amerikai külügyminiszter-helyettes.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Adózás

Nem csak bírság jöhet, de a telephelyről is viheti a NAV a kocsikat

Nem csak bírság jöhet, de a telephelyről is viheti a NAV a kocsikat 

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

Jogi kisokos

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac

Szigorodó szabályok mellett változik a magyar kriptopiac 

Közzétett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy iránymutatást.

Cégblog

Nagyot szakított a Pepsi

Nagyot szakított a Pepsi  

A világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el a negyedik negyedévben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo