A zöld könyv már a piacon van és olvasókat várnak, remélnek szerzői. Az egészségügy reformjának előzménye és terve található a vitaanyagban. Rögvest az elején az, hogy egyáltalán miért is van szükség minderre.

Miért is?

Azért, mert bármennyire is szívesen érvelnek manapság is az "ingyenes egészségügyről", a valóságban kétszeresen is fizetünk a szolgáltatásokért. A zöld könyv állításai szerint is egyszer tisztán, a járulékainkkal, másszor pedig feketén, amikor hálapénzt adunk. (A felmérések szerint ma, Magyarországon minden második ember valószínűnek tartja, hogy az egészségügyi intézményekben hálapénzt kell adnia azért, hogy megfelelő bánásmódban részesüljön. A hálapénzek nagyságrendjét ismerve ez az igazi fizetős, sőt "ráfizetős" egészségügy.)

A rossz egészségi állapot a kezelési költségeken kívül jelentős termelés-kiesést is okoz: számítások szerint akár ezermilliárdos nagyságrendű a veszteség, azaz a GDP közel 5%-a vész el az idő előtti megbetegedések és halálozások miatt. Gondoljunk csak bele, ez az elveszett pénz annyi, mint az összes magyar kórházra és a gyógyszertámogatásra az OEP egy év alatt kifizet! A zöld könyvben találjuk az utalást: osztrák szomszédaink gazdasága ma épp négyszer több jövedelmet képes előállítani, mint 40 évvel ezelőtt, és ezzel a fejlődéssel párhuzamosan közel a felére csökkent az osztrák társadalomban a halálozási arányszám, vagyis azoknak az aránya, akik valamilyen betegség következtében hunynak el. A gazdasági fejlettség - ha tetszik: az emberek életszínvonala - és a halálozási ráta ugyanis elméletileg szoros összefüggésben áll egymással: minél fejlettebb egy ország, minél jobban élnek az emberek, annál tovább élnek egészségesen és annál kevesebben halnak meg betegségben. Magyarországon azonban a gyakorlat sajnos cáfolja ezt a tételt. Hiába állít elő a gazdaságunk kétszer annyi nemzeti jövedelmet, mint mondjuk 1960-ban, hiába élünk jobb életszínvonalon, mint akkor: a halálozási arány szinte semmit sem csökkent. Ma 1000 megbetegedett magyarból közel ugyanannyi hal meg, mint 40 évvel ezelőtt!

A zöld könyv előbb megismerteti az olvasóval, hogy a világban milyen módokon igyekeznek szabályozottabbá, finanszírozhatóbbá és e pénzügyi praktikák segítségével is igazságosabbá tenni az orvosi ellátást. Három jellemző módszerrel operálnak a világ egészségügyi kormányzatai. Vannak országok, amelyek a kapacitásokat - azaz a kínálatot - korlátozzák.

Az ellátás ingyenes, de szigorú szabályok határozzák meg, hogy ki hova mehet. A háziorvost

is csak korlátozottan lehet megválasztani, a háziorvos által indokoltnak tartott kórházi

ellátásban pedig a felajánlott 4-5 kórház közül lehet választani. Egyes átlagos beavatkozásokra (sérvműtét, szemlencse beültetés, mandulaműtét stb.) fél-egy, akár két évet kell várni. Várólisták jellemzik az Egyesült Királyság, Írország, Spanyolország, Portugália, Svédország vagy Finnország egészségügyét is. Fontos tudni, hogy ezekben az országokban állami az egészségügyi rendszer működtetése. A másik korlátozási eszköz a beteg választásának korlátozása, az ellátás megszervezése, a beteg-utak "menedzselése". Ebben a modellben a beteg nem versengő szolgáltatók közül választja ki azt, hogy ki kezeli, hanem az ellátásának van egy gazdája (a háziorvos, vagy egy ellátás-szervező), aki a leghatékonyabb - és a megfelelő ellátások közül a legolcsóbb - ellátást szervezi meg a betegnek. Dániában például a szabad általános és szakorvos választás részleges költségtérítéshez kötött. Franciaországban pedig csökkentett összegű visszatérítést kap a biztosítótól az a beteg, aki a szakellátások nagyobbik részét a háziorvos beutalója nélkül keresi fel. A harmadik lehetőség, amikor nem a kínálatot vagy az igénybevétel módját korlátozzák, hanem a "keresletet", azaz a betegeknek fizetniük is kell az igénybevételért. Európa országainak többségében ma már a szavak szintjén sem ingyenes az ellátás, hanem valamilyen - többnyire szimbolikus mértékben - a páciensnek is hozzá kell járulniuk gyógyításuk költségeihez.