"Váltás Program - a versenyszféra összefogása a közszolgálatból távozókért" nevet adtak a mostanában elindított, illetve július 27-én a sajtónyilvánosság előtt is bemutatott program. A kezdeményezés célja, hogy megkönnyítse a köztisztviselők és közalkalmazottak elhelyezkedését, illetve a magánszektor is profitáljon a közszféra volt alkalmazottainak ajánlott munkából. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, Szetey Gábor kormányzati személyügyi államtitkár, és Fórián István, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese együttesen jelentette be, hogy a Magyar Suzuki Zrt. decemberig a mostani 4100 munkavállaló mellé további 600 felvételét tervezi. A cég jelenlegi alkalmazottainak alig 10 százaléka diplomás munkavállaló. A vállalat elsősorban a magasan kvalifikált, diplomával rendelkező alkalmazottak számát kívánja növelni a közszférából távozó munkaerő felvételével. A Suzuki együttműködik a www.munkaerotar.hu ingyenes online munkaerő-közvetítő portállal is, amelyen a versenyszférában megjelenő köztisztviselők és közalkalmazottak, illetve az azok ismereteit hasznosítani kívánó egyéb cégek is közvetlenül kapcsolatba léphetnek.
Ex-közalkalmazott a munkapadnál
Hatszáz, jelenleg még a közszolgálatban dolgozó diplomás találhat munkahelyet magának a Magyar Suzuki Zrt.-nél. A vállalat elsősorban a magasan kvalifikált alkalmazottak számát kívánja növelni.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.