Friss cikkeink
GOP: 123,5 milliárd egy év alatt
2007-ben összesen 18 pályázati kiírás jelent meg a Gazdaságfejlesztés Operatív Program keretében, a pályázatok egy részét idén is kiírják.
Vége a Google uralmának?
Január 7-én indul a közösségi erőforrásokat (tudást, processzoridőt) használó kereső, a Wikia Search.
Ötezer jogosítvány van veszélyben
Január elsejétől a jelenleginél két büntetőponttal több jár minden egyes közlekedési szabálysértésért vagy bűncselekményért.
Sikeres az inkubátorház Mátészalkán
A nyári átadás után csaknem megtelt bérlőkkel Mátészalka ipari parkjában a kis- és középvállalkozásoknak épített inkubátorház és képzési központ - tájékoztatott Zsukk István projekt-menedzser.
Volt kit büntetni
Két ágazatnál is sor került piactisztító vizsgálatsorozatra tavaly. A versenyhivatal az előző évhez képest kevesebb bírságot szabott ki.
Szigetelték az eurót
Máltával és Ciprussal egészült ki az eurót használó országok listája. Az EU-ban most már 15 ország hagyott fel nemzeti valutájának használatával.
Álljon más sorba helyettünk!
Várakozni egész nap a vízvezeték-szerelőre, sorban állni a legújabb elektromos játékért, ünnepekre készülni: egyre több olyan jómódú és nagyon elfoglalt amerikai van, akik ezeket a hálátlan feladatokat lepasszolják "a mindennapok menedzsereinek".
Mobilinternet: százszoros kereslet!
Csökkenő árak, növekvő sávszélesség jellemző mindhárom hazai mobilszolgáltató internetcsomagjaira. Sokan úgy vélik, a mobileszközön keresztüli internetezés átveszi a hagyományos hozzáférés szerepét. A kérdés az, hogy mire van szükségük a felhasználóknak, és hogyan reagálnak erre a szolgáltatók.
A megszűnt cégek negyede csalt...
Tavaly nem változott érdemben a felszámolások száma Magyarországon, a végelszámolással bezárt, munkaviszonyt leplező vállalkozások száma viszont 61 százalékkal emelkedett - derül ki az Opten Kft. 2007-es tendenciákat összesítő jelentéséből.
Drágul a tévézés!
Az UPC Magyarország januártól, hasonlóan más kábeltévés cégekhez, 4-5 százalék közötti áremelést hajt végre, ami jelentősen elmarad a 2007. évi, várható 7-8 százalék közötti inflációtól.
Előnyben részesítik a magyarokat a britek
A brit munkáltatók ma már sokszor előnyben részesítik a kelet-európai alkalmazottakat. Gyenge minőségű diplomával rendelkeznek a szigetországiak.
Vidéki top ötös
Megnéztük, hogy a vidékkel foglalkozó cikkeink közül melyeket nézték meg a legtöbben. Itt van az öt legolvasottabb.
Drága a benzin az Apehnál
A személyi jövedelemadóról szóló törvény felhatalmazása alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette a 2008. január 1-je és 31-e között alkalmazható üzemanyagárakat.
Összefogtak a központi bankok
Szemlátomást csillapította a bankközi piacokat a központi bankok egyeztetett mentőakciója a "nem elsőrendű válság" okozta likviditásszűke enyhítésére.
2008: Női elnök az Egyesült Államokban
A hordónként több mint 100 dollárról szólnak a londoni olajos elemzői előrejelzések, az amerikai recesszió megítélése azonban nem egyértelmű.
Több nyertes az Észak-alföldi régióban
Sikeres pályázata révén jövőre újabb kilenc termék illetve rendezvény használhatja "az Észak-alföldi régió ajánlásával" minősítést tanúsító grafikai emblémát; a nyertes produktumok, programok előállítói és szervezői további reklám és marketingkommunikációs tevékenységük során feltüntethetik a védjegyet - közölte a Magyar Turizmus Rt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága.
2007: a cyberbűnözés éve
Az eredetinek kinéző hamisítvány a legjobb üzlet. Úgy látszik, erre az internetes bűnözők is rájöttek, hiszen az idén minden eddiginél tökéletesebb ál-honlapok és valódinak tűnő e-mailek révén próbálták az adathalászok megszerezni személyes, banki adatainkat, illetve vásárlásra bírni bennüket, átlagos felhasználókat.
180 km út újul meg
83 településen javul a közlekedésbiztonság az úthasználati díj 2007. áprilisi kiterjesztésének köszönhetően.
Ön mivel koccint?
Sokan pusztán saját maguk kényeztetésére egy nehéz hét vagy akár nap után is pezsgőt bontanak.
A leggyengébb láncszem az ügyfél
A pénzintézetek elleni külső támadások legtöbbje, 65 százaléka e-mailben érkezik - derül ki a Deloitte közelmúltban kiadott felméréséből.
Búcsú a böngészőtől
Végleg megszűnik az internetes keresést forradalmasító böngésző program, a Netscape Navigator: az AOL abbahagyja fejlesztését és már támogatást sem fog nyújtani hozzá - tették közzé a cég hivatalos blogján. A Netscape.com portál mint általános híroldal viszont megmarad.
Milyen nyugdíjra számíthatunk jövőre?
Változik a nyugdíjak kiszámítása január 1-jétől; a korábbi szabályokhoz képest 6-8 százalékkal csökken az induló nyugdíjak szintje, és szigorodnak az előrehozott nyugdíj melletti munkavégzés feltételei.
Ennél már csak jobb jöhet...
Visszagondolva a 2007-es esztendőre, senki sem érezheti magát túl jól. Az átlagpolgár és a vállalkozások a megszorításokat, az agráriumból élők a rettenetes időjárást, az ellenzékiek a kormány eltökéltségét és bukdácsolását, a kormánypártiak a sztrájkokat és kedvenc pártjaik népszerűségének zuhanórepülését élhették meg nehezen az idén. A gyerekeknek pedig elmaradt a fehér karácsony...
Kerékpárra száll a Posta
A Magyar Posta mintegy 1,1 milliárd forintért csaknem 4.800 kerékpárt és 30 kerékpár-utánfutót vásárol, a modell már több országban bizonyított.
Új TEÁOR számok januártól
A Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere, január elsejétől TEÁOR '08 néven a korábbinál részletesebben állapítja meg a nyilvántartásban szereplő gazdasági szervezetek besorolását - közölték a KSH-nál.
Golffal csábítanánk a külföldieket
Nélkülözhetetlen a turizmus fejlesztése Magyarországon, ma már nem elég, ha színvonalas alapszolgáltatásokat nyújtunk, muszáj meghatározni a vonzerőt - mondta Mányai Roland, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkárságának főosztályvezetője, nagyberuházásokért felelős miniszteri megbízott.
Voltak azért pozitívumok is...
Megnyíltak az EU pénzcsapjai, megmarad az iparűzési adó, elkezdtünk nemzetközileg is versenyképes poliszokat építeni - ezt a három kiemelkedő esemény foglaljuk most össze olvasóinknak.
Érdemes állásbörzére járni
Sok száz fiatal pályakezdő jutott álláshoz Észak-Magyarországon a közelmúltban zárult pályaválasztási börzék, kiállítások segítségével, az akciót a tervek szerint tovább folytatják - tájékoztatott az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ.
Kevésbé pezsgően élünk
Az eladott pezsgők negyven százalékát decemberben vesszük meg, az év végi ünnepi időszak értékesítését alapvetően az import pezsgők uralják.
Múlt heti fonákság - a Sándor-palotába címzendő hatástanulmánnyal
Azért ez nem semmi, gazdaságtörténetet "mi lett volna, ha..." stílusban, mégpedig nem is hátrafelé, hanem előre tekintve még nem írt senki.
Útjavítás az egész országban
A GKM 5 milliárd forintot fordított az úthálózat felújítására ott, ahol korábban a tehergépjármű forgalom rombolt. Száznyolcvan kilométer újult meg.
2007: A nagytakarítás éve volt
A 2007-2013. évi uniós költségvetési periódus induló szakaszát gyorsan maga mögött hagyta az ország, a magyar fejlesztéspolitika az Európai Unióban elsőként kapcsolt "utazó sebességbe" - közölte korábban Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
KÉSZ lehet a kormányzati negyed
Két konzorcium tett ajánlatot a kormányzati épületegyüttes felépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatra. A győztes kiléte januárban kiderül.
Rádupláznak a gazdasági minisztériumban
A Kerékpáros Magyarország Program a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére 56 milliárd forintot biztosít az előttünk álló hat évben.
Ötven százalékkal drágul az áram
A nem lakossági fogyasztóknak a villamos energia ára rendkívüli mértékben, 30-50 százalékkal drágul az Energiafogyasztók Fóruma Egyesülete szerint.
Budapestről elléptek a turisták
Visszafogottabb főváros, vízként feltörő vidék. Sokat javulna az ország gazdasága, ha ez a tendencia, növekvő vendégéjszaka szám mellett megmaradna. Az országban a termálvízé lehet a jövő, szinte mindenki bízik a föld alatti kincsben. Ami Budapesten az autósoknak üröm, az a szállodáknak öröm.
Megtalálták a világ legnagyobb aranylelőhelyét!
Hatalmas aranylelőhelyet - vélhetően a világon a legnagyobbat - találtak Kolumbia középnyugati részében - jelentette be Hernan Martinez bánya- és energiaügyi miniszter.
Hogyan adózunk jövőre?
Jövőre folytatódik a szigorú, feszes költségvetési gazdálkodás, de a reáljövedelmek már nem csökkennek, sőt egyes területeken némileg emelkednek is - mondta Daróczi Dávid a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Nem adhat felmetést az Apeh...
Nem adhat nyugtaadási kötelezettség-, vagy pénztárgéppel teljesítendő nyugtaadási kötelezettség alól felmentést a 2008. január 1-én hatályba lépő új áfa jogszabály miatt az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.
Van, ami nem drágul jövőre!
2008. január 1-jétől nem emelkedik az autóbusz-és vonatjegyek, illetve bérletek ára a helyközi közösségi közlekedésben, és nem lesz áremelkedés az úthasználati jogosultság egyetlen díjkategóriájában sem. A helyközi közösségi közlekedést, illetve az autópályákat igénybe vevők továbbra is a 2007-es árakon utazhatnak.
Zsidózás, felbőszült kolléga és a föld halála
2007 legnézettebb videói a Piac és Profit Online-on: zavargások és az állami vezetők kifütyülése október 23-a előestéjén, a felbőszült kolléga visszavágása az irodában, földrengés előben Japánból, a Föld halála 3D-ben, egy emberöltőnyi idő maradt?
Matrica nélkül az autópályán...
Január 1-jétől a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint a kényelmesebb és gyorsabb vásárlás és használat érdekében megszűnik a szélvédőre ragasztandó matrica, így a jövőben az autópályákon közlekedők úthasználati jogosultság vásárlásakor csupán bizonylatot fognak kapni.
Szilveszteri Bál az Operában!
Ön most a Páholyban vagy akár a színpadon is vacsorázhat, Szilveszter éjszaka az Operaházban!
Műszerlízing: gyerekcipőben
Nyugat-Európához képest meglehetősen alulreprezentált Magyarországon az egészségügyi berendezések, műszerek finanszírozása, bár pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy mekkora piacot is képvisel ez a szegmens.
A fiatalok lelépnének szüleiktől
Bár a piaci adatok azt mutatják, hogy a minőségi lakóhelyek iránti érdeklődés hazánkban is folyamatosan nő, a magyarok nagy része mégsem tervezi, hogy meglévő otthona helyett a következő három évben újat vásároljon, vagy felújítsa azt - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Budapest Bank anyavállalata, a GE Money készített Közép-Európában és Oroszországban.
Jól fialt az idei karácsony
A távirati iroda által megkérdezett nagy kereskedelmi láncok többsége növelte karácsonyi bevételét tavalyhoz képest, bár a pontos számokról még nem tudtak beszámolni az illetékesek.
Videó: mentsük meg a Földet!
A globális felmelegedés hatásait már mindannyian szenvedjük, elég arra gondolni, hogy mikor volt utoljára fehér karácsonyunk.
Mit várhatunk jövőre?
A gazdasági növekedés 2008-ban mintegy 3,5 százalékkal, a reálbérek egy százalékkal nőnek, az infláció pedig éves szinten 5 százalék körül alakul a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank közös előrejelzése szerint.