Friss cikkeink


Túl sokat akar az EU?

Túl sokat akar az EU? 

Több EU-tagállam is levelet intézett Andris Piebalgs energiaügyi biztoshoz, mert ellenzik az Európai Bizottság megújuló energiákra vonatkozó terveit, melyeket a testület január 23-án tesz majd közzé.
Tönkremegy a Nyugat-Dunántúl?

Tönkremegy a Nyugat-Dunántúl? 

Komoly problémákat okozhat a munkaerőhiány a nyugat-dunántúli régióban, mert a magasabb bérek miatt külföldre mennek a műszaki-gépészeti szakemberek - közölte Kiss Ambrus, a régiós munkaügyi központ főigazgatója Zalaegerszegen.
Európai romaprogram indul

Európai romaprogram indul 

A romák többsége rossz szociális körülmények között él Európában, az ellenszenv még mindig nagy velük szemben, ezért az Európai Parlament és a szocialista frakció cselekvési tervet indított el.
Egy hónap után menekültáradat?

Egy hónap után menekültáradat? 

Még egy hónap sem telt el a schengeni övezet kibővítése óta, de Németország és Ausztria a bevándorlók számának növekedésére panaszkodik.
Britek Magyarországon

Britek Magyarországon 

Az utóbbi időben megnövekedett a brit tőke szerepe Magyarországon, amit elsősorban nem is a statisztikákban lehet nyomon követni, hanem a brit cégek által behozott üzleti kultúra terjedésével. Nem utolsósorban ők adnak mintát a felelős magatartás szakaszainak tanulási folyamatában.

"Gazdag akarok lenni, de elnyomnak!" 

Passzivitás, a virtuális kapcsolatok túlsúlya, önbizalomhiány, irreális jövőkép jellemzi leginkább a 13-19 éves magyar tinédzsereket - derül ki a világ mintegy 30 országában készült GfK Roper Jelentésből. Régiós sajátosság a büntetésnek a legfontosabb alapértékek közötti markáns megjelenése.

"Láttam, hogy a főnök miatt sír" 

A brit és ír alkalmazottak negyede szenved stressztől a munkahelyi sérelmek miatt a brit szamaritánusok - Samaritans - felmérése szerint.
Fogy a pénz a kaszinókból

Fogy a pénz a kaszinókból 

A tavaly már csak 4,5 százalékkal emelkedtek a kaszinók bevételei az Egyesült Államok-béli Nevadában. Legutóbb is recesszió előtt történt hasonló.
Súgnak a Google munkatársai

Súgnak a Google munkatársai 

A Google magyar nyelvű súgócsoportot hozott létre webmesterek részére, ahol a kereséssel, weboldalak rangsorolásával, indexeléssel, Google Webmester Eszközökkel és webhelytérképpel kapcsolatos témákat vitathatják meg egymással és két Google-munkatárssal.
A világ legvékonyabb notebookja

A világ legvékonyabb notebookja 

Az Apple bemutatta a világ legvékonyabb hordozható számítógépét MacBook Air néven, mely legvékonyabb részein kevesebb, mint 5 milliméter, de összecsukva a legvastagabb pontján is csupán 2 centiméter.

Óvatosabbak vagyunk a törvénynél 

2008. január 1-jével a "HONVÉD" Nyugdíjpénztár (HONVÉD) és a Villamosenergia-Ipari Társaságok Nyugdíjpénztára (VIT) csatlakozott Magyarország legnagyobb pénztári szövetségéhez, a Stabilitás Pénztárszövetséghez.

Jön a dolgozófigyelő kémszoftver 

Vállalati számítógépek előtt ülő alkalmazottak teljesítményének folyamatos figyelésére és értékelésére alkalmas szoftvert fejlesztett ki a Microsoft.

Kína elhanyagolja olimpiai kötelességét 

Jelenleg legalább harminc újságíró és ötven, a fennálló rendszert kritizáló van fogságban Kínában. Szabadon engedésüket kérik az Olimpia kapcsán.

Nő az erőszak az iskolákban 

Gyermekjogi koordinátort, emberi jogokért és kisebbségért felelős biztosi posztot szeretne az EU. A határok nélkül a gyermekbűnözés is globalizálódik.

Idén megtartottuk az ajándékokat 

A lakosság csaknem fele tíz és harmincezer forint között költött karácsonykor, a legnépszerűbb ajándéknak a ruházati cikkek számítottak.

Új vezetők az Ersténél 

Két új vezetőt is kapott a napokban a bankintézet: az Erste Faktor feladatait Tari István veszi át, míg a kommunikációt Danks Emese irányítja.

Tavaszig Cinetrip Sparty Journeys by djuice 

A nagy sikerű januári partik után február 9-én folytatódik a Cinetrip Sparty Journeys by djuice. Ez a hely, ahol az egész világ beúszik a képbe: zenék, mozgóképek és arcok a világ minden pontjáról. Ha bekapcsolt bluetooth-szal érkezel, még haza is tudsz vinni belőle egy darabot.

Veszélyben az uniós autóipar? 

Az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó EU-s előírások ronthatják az európai autóipar versenyképességét.

Ismét előre léptünk egyet 

Már több, mint kilencezer jelentkezőt regisztráltak a Lépj egyet előre szakképzési program most induló második szakaszára - tájékoztatott a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.

EU: bárhol kérhetünk jogi segítséget 

Az Európai Unió tagállamaiban az alkalmazottként munkát vállalók, vagy a vállalkozást alapítók számos akadályba ütközhetnek - rajtuk segíthet a Solvit, az EU vitarendezési fóruma.

Mikrohitel 6,5 százalékért 

6,5 százalékos kamatlábon kínálják az Európai Uniós forrásból finanszírozott Új Magyarország Mikrohitelt a mikro- és kisvállalkozások részére, amelyhez akár 24 órán belül is hozzájuthatnak az érdeklődő vállalakozók. A Magyar Vállalkozáfinanszírozási Zrt. első szerződött hitelközvetítő partnere a Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (MIFIN) lett.

Jön az egy százalékos hitel? 

Könnyebbé válhatnak az uniós fogyasztók áruhitelezési feltételei, mivel a jogalkotók szerint minden akadály elhárult a változás előtt.

Több könyv, mint mozi 

Világszerte legtöbbek fő érdeklődésének középpontjában a zene áll - a többség legalább hetente zenét hallgat, illetve újságot olvas. Moziba, múzeumba és művészeti kiállításokra, valamint sportrendezvényekre ritkábban, inkább havi rendszerességgel látogatunk - derül ki a globális fogyasztói trendeket vizsgáló és a globális fogyasztó életmódjába, attitűdjeibe, értékeinek világába és viselkedésébe bepillantást engedő GfK Roper Jelentésből.

Veszélyes lenne a bioüzemanyag? 

A Föld Barátai Európa és a Magyar Természetvédők Szövetsége felszólította az Európai Bizottságot, hogy függesszék fel a bioüzemanyagok felhasználásának növelésére vonatkozó célkitűzéseket, miután két EU biztos nyilvánosságra hozta a bioüzemanyagok termelésének környezetre és az emberekre gyakorolt hatásaival kapcsolatos aggodalmait.

Hitelből él a magyar! 

Megjelent a Piac és Profit magazin januári száma. A tartalomból: britek és a társadalmi felelősségváltozás Magyarországon, adózás 2008, hitellel védekezeik a lakosság, a hidrogén, mint alternatív energia. Holnaptól az újságárusoknál!

Hol laknak a gazdagok? 

Monaco a legdrágább, Prága lendületben, Budapesten jó az ár-érték arány, Moszkvában pedig a biztonság a legfontosabb - európai luxusingatlan körkép.

Internet-tanácsadás gyermekes családoknak 

A internetes biztonsági szoftvereket gyártó Symantec családi oldalt indított azzal a céllal, hogy segítsen a szülőknek útmutatást adni internetet használó gyermekeik számára.

Ingatlan és gépjármű után fizettünk a legtöbbet 

Tavaly közel 145,9 milliárd forint illetékbevételt szedett be az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), ebből mintegy 15,2 milliárd forintot decemberben - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett statisztikákból.

Szuper termékek csúcsfogyasztóknak 

A szektorok szerint összesített márkapotenciál indexek alapján a húskészítmények, az egészségmegőrző termékek és a közösségi portálok ismertek. Megy a Herz, az IWIW és a Vanish.

Megy az emelt nyugdíj 

Az idén is folytatódik az igazságossági nyugdíjprogram. A kormány nagyobb segítséget ad azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak.

Pénzt nyernek a klímavédelemmel 

Több, mint hárommilliárd forinttal zárult a Budapest Alapkezelő zöld ipari alapjának jegyzése. A részesedési mutató száz százalékos.

Nálunk is bővít a Nokia 

A Nokia bezárja a németországi Bochumban lévő mobiltelefon gyárát. A termelést többek között Magyarországra telepítik át - közölte a cég szóvivője.

Hogyan lehetünk felelősek? 

A dolgozóikkal és környezetükkel harmóniában lévő szervezetek kialakítását segíti a Polaris Management által indított tréning-sorozat, amely vállalati vezetőkkel ismerteti meg a CSR gyakorlati megvalósítását.

Van egy jó ötlete? Felfuttatják! 

A ValDeal Innovációs Zrt. feltalálóknak kiírt projektversenyére folyamatosan érkeznek a találmányok, ezért meghosszabbítja a benyújtási határidőt.

Hol dolgozhatunk az unióban? 

Szabadon vállalhatnak munkát a magyarok a régi uniós tagországok közül tízben, öt országban viszont még mindig megkövetelik a munkavállalási engedélyt.

Reflektorban az energiatakarékosság 

Új lehetőségek lesznek az idei Nemzeti Energiatakarékossági Programban, a változásokról egyelőre társadalmi egyeztetés zajlik.

Miért jó házon belül szelektálni? 

Házon belüli szelektív hulladékgyűjtéssel a társasházak szemétdíjainak 20-30 százaléka spórolható meg - derül ki az Öko-Pack Kht. népszerűsítő programjának első eredményeiből, amelyről a csomagolási hulladékok újrahasznosítását koordináló szervezet tájékoztatott.

Ki törődik a Földdel? 

Hogyan lehet környezettudatos egy cég? Mennyire figyelnek erre a hazai vállalatok? Kapusy Pállal, a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) vezetőjével beszélgettünk.

Furmintot innának a hollandok 

Nagyon sokan érdeklődtek a magyar borok, a hungarikumok, főként a furmintok iránt a január 7-9. között megrendezett amszterdami Wine Profession borkiállításon- tájékoztatta az ITD Hungary Zrt. hétfőn az MTI-t.

Enne Ön klónozott csirkét? 

Az új és innovatív élelmiszerek piacra kerülésének megkönnyítése érdekében az uniós szabályozás korszerűsítését javasolja az Európai Bizottság, de egyelőre óvatos álláspontra helyezkedett a klónozott állatokból eredő termékeket illetően.

Újabb bírság vár a Microsoftra? 

Brüsszel két új eljárást indított a Microsoft ellen, mert az amerikai programgyártó a feltételezések szerint változatlanul visszaél piaci erőfölényével az Office kezelőprogram és az Explorer böngésző terjesztése során.

Eltűnnek a jégpályák a földekről? 

Eltűnt az elolvadt hó a földekről. Így télen is megmutatkozik a száraz, aszályos nyár. Igaz, az emberi beavatkozás is rásegített a vízmentesítésre.

Pénzzel jött dicsőség 

Egy milliárd forinthoz közelít a Start Zrt.-hez benyújtott garanciaigénylések értéke. A társaság az üzleti aktivitás folytatódását várja 2008-ban.

Egyre több üzemanyag fogy itthon 

Tavaly összesen 3,238 milliárd liter üzemanyagot adtak el, amiből 1,574 milliárd liter gázolaj volt, 1,664 milliárd liter pedig benzin.

Bioüzemanyag: visszakozik az EU? 

Az Európai Bizottság elismerte, hogy újra kell gondolni az EU bioüzemanyagokkal kapcsolatos terveit, miután azok környezeti károkat és szociális problémákat okozhatnak.

Közös pénzből is termelnek 

Közös pénzt is kap a Szakoly mellett épülő biomassza erőmű. Az üzemben mintegy ötven alkalmazott dolgozik majd, további 200 helybéli beszállító lehet.

Ne hagyjuk magunkat becsapni! 

Magyarországon az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez beérkezett panaszok 70 százaléka vonatkozik szavatosság és jótállási problémákra.

Tovább vitáznak a lex Mol-ról 

Magyarország válaszolt az Európai Bizottságnak a lex Mol ügyében, a határidő ma járt le - mondta Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Adózás

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől 

A banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.

Jogi kisokos

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Cégblog

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz?

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz? 

A Temu és hasonló kínai online platformok rohamos térnyerésével egyre többen keresnek olcsó elektronikai alkatrészeket ezeken az oldalakon.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo