Újra magyar buszok járnak Leningrád megyében

Tizenegy év után újra magyar buszok indultak Budapestről Leningrád megyébe. Az Alfa Busz Járműgyártó Kft. 2007 decemberében kötött szerződést a Leningrád megyei önkormányzattal, 50 db Volvo alvázra szerelt, Székesfehérváron készült távolsági busz szállítására, több mint 10 millió euró értékben. A válság ellenére egyre több megrendelést kap a székesfehérvári cég, ezért áprilistól 50 fővel emelkedik az alkalmazottak létszáma.

Az első jármű ma reggel indult el a Hősök teréről Podporozse városba. A történet érdekessége, hogy 1998-ban ugyancsak Székesfehérvárról indult az utolsó magyar busz Oroszországba, a Szentpétervártól 350 km-re fekvő városba. A buszok távolsági buszként üzemelnek majd, Arhangelszk, Murmanszk, Szentpétervár, Helsinki és Tallin irányába szállítják az utasokat.

A székesfehérvári Alfa Busz Csoport jelenleg több mint 250 főt foglalkoztat, a környékbeli autóbusz alkatrész beszállító kisebb-nagyobb cégeken kívül. A 2009-es évre 12 milliárd forintos árbevételt terveznek. A válság ellenére 50 főt vesznek fel, a megnövekedett megrendelések miatt. A cég a Volvóval közösen a környező országokban, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban és Romániában indul tendereken. A társaság a már meglévő szerződésen túl, az orosz piacon további partnereket keres. Április elején egy moszkvai delegációval tárgyalnak, de a potenciális állami megrendelőkön túl orosz magáncégek is érdeklődnek járműveik iránt.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo