A tőzsdét nem érdekli a magyar belpolitika

Nem vett tudomást a kormányválságról a Budapesti Értéktőzsde a múlt héten, a BUX-index egy hét alatt 459 ponttal, 4,3 százalékkal emelkedett és 11.178 ponton zárt pénteken. Az emelkedés a globálisan kedvező piaci hangulattal magyarázható.

Tavaly, egy év alatt 53,3 százalékkal csökkent a BUX, december 31-én 12.241 ponton állt, ennél most 8,7 százalékkal alacsonyabb az index értéke. A nemzetközi piacokon szinte egész héten kedvező volt a hangulat, ami a régiós tőzsdéket és a BÉT-et is érintette. A hét utolsó kereskedési napján a befektetők profitot realizáltak, de az egész heti emelkedés így is számottevő volt. A BUX annak ellenére jelentős pluszban zárt, hogy a múlt hétvégén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette távozását, és új kormány megalakítását javasolta. A belpolitikában a hét gyakorlatilag az új kormányfő keresésével telt, de a piac egyelőre kivárt, a forint sem reagált az eseményekre.

A hét elején megalapozta a jó hangulatot, hogy az Egyesült Államokban ismertették a kormány tervét a bankok rossz hiteleinek kivásárlására, magántőke bevonásával. A hír elsősorban a bankpapíroknak kedvezett, amelyek egész héten jó szerepeltek. Kisebb-nagyobb megtorpanások azért voltak hét közben a részvénypiacokon, hiszen az Egyesült Államokban, és Európában megjelent makrogazdasági mutatók továbbra is a recesszióról tanúskodtak. Itthon bejelentették, hogy a magyar állam az OTP Banknak több mint 400 milliárd forint, az FHB Jelzálogbanknak mintegy 120 milliárd forint összegű kölcsönt nyújt piaci feltételekkel, a vállalati és a lakossági hitelezés bővítése érdekében. A kölcsönt az IMF-től illetve az Európai Uniótól származó 20 milliárd eurós forrásból biztosítja az állam. Szintén az OTP-vel kapcsolatos hír, hogy a tavaly október 9-i, OTP-papírok elleni spekuláció mögött Soros György alapja, a Soros Fund Management LLC állt. Az alapot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete csaknem félmilliárd forintra büntette árfolyam befolyásolás miatt. Az alapnak az OTP részvények eladására kötött üzletei a banki papír jelentős értékvesztését okozták.

  • A vezető papírok a múlt héten erősödtek az enyhén gyengülő Richter kivételével. 
  • Az OTP 12,05 százalékkal drágult, 2.083 forinton zárt pénteken. 
  • A Mol részvények ára 5,74 százalékkal 9.940 forintra emelkedett.
  • A Magyar Telekom 2,13 százalékkal 528 forintra erősödött. 
  • A Richter 0,74 százalékkal gyengült, 26.200 forinton zárta a hetet. 
  • Az Egis árfolyama 6,43 százalékkal 11.920 forintra nőtt. 
  • A kis és közepes papírok indexe, a BUMIX egy hét alatt 49 ponttal, 3,81 százalékkal 1.332 pontra emelkedett.
  • A heti részvénypiaci forgalom 95,2 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 81 milliárd forint értékben születtek üzletek.
  • A forgalom 70 százalékát az OTP papírok adásvétele adta, a Mol 12 százalékkal, a Magyar Telekom 9,5 százalékkal, a Richter 7 százalékkal részesedett az összforgalomból.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo