Japán nagybevásárlásra indult a régióban

Magyarországhoz hasonlóan Csehország is azt tervezi, hogy elad széndioxid kibocsátási egységeket Japánnak, összesen 40 millió tonnát, jelentette be a cseh környezetvédelmi miniszter hétfőn.

Csehországnak 150 millió tonna többlet kibocsátási egysége van a Kiotói jegyzőkönyv által az ország számára meghatározott keretből. A Csehországgal kötendő ügylet révén Japán közelebb kerül ahhoz a céljához, hogy 100 millió tonna pótlólagos egységet vegyen. Első ilyen ügyletét Ukrajnával kötötte az idén, 30 millió tonnát vásárolt.

A kelet-közép-európai országoknak általában többletük van. Magyar megállapított kibocsátási egységek iránt Japán már korábban kifejezte vásárlási szándékát, a két ország között 2007. decemberben kötelezettségekkel nem járó keretmegállapodás jött létre.

Egyre kevesebbet érnek a kreditek

A cseh környezetvédelmi minisztérium nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyiért adja el a felerészt 2010. márciusig, felerészt 2011. márciusig "szállítandó" egységeket Japánnak. Előzőleg egy japán kormányforrás arról tájékoztatta a Reuterst, hogy Japán 50 milliárd jent (517 millió dollárt) fizet az úgynevezett karbonkreditért.

A cseh kormány ezen kívül a Világbankkal, japán cégekkel, Spanyolországgal, Ausztriával, Belgiummal és Portugáliával tárgyal kreditek eladásáról, 10 millió tonnát pedig árverésen értékesítene. Mindamellett a cseh kormány korábban már jelezte, hogy átgondolja ilyen jellegű ügyleteit, mert a gazdasági növekedés lassulása miatt jelenleg alig van ára a karbonkrediteknek. A széndioxid kreditek ára hétfőn 9,90 euró volt tonnánként, míg tavaly júliusban még 23,88 euró volt az árfolyam.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo