Minden gondolkodást a válság kirobbanásának okánál kell kezdeni - mondja dr. Rácz Margit, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója, és sorolja: a tavaly ősszel a Wall Streeten elindult pénzügyi válság globális jelenség, s az európai politikusoknak csalódniuk kellett, mikor úgy vélték, a bankok prudens működése megvédi Európát a nehézségektől. Az integrált pénzpiacok következményeként a kötvénnyé varázsolt rossz hiteleket a bankok megvették egymástól, és az eurózóna nagy bankjai is az illikvid papírok áldozatává váltak. A pénzügyi válság oda vezetett, hogy a bankok befagyasztották a hiteleket, ami visszahatott a reálgazdaságra. Az EU és ezen belül az eurózóna tagországai ugyanolyan mértékben kitettek a válság negatív hatásainak, mint a Wall Street - mondja a dr. Rácz Margit. - A monetáris unió országai esetében azonban van egy különbség: a nemzeti valutákkal szembeni erőteljes spekuláció ezeket nem érinti.

- Hogyan vizsgázott az európai integráció a válságban?

- A globális gazdaságban a pénzintézetek leányvállalatai behálózzák a világot, a bankok viszont saját nemzeti kormányuktól akartak jelentős, tíz-, esetleg százmilliárdokban mérhető összegeket kapni. Azt közgazdasági tényként kell elfogadni, hogy a bankrendszer nem mehet tönkre. A piacgazdaságban ez a gazdaság szeme, és a szerepét nem veheti át senki, legfőképpen nem az állam. Az európai integráció gyengeségére azonban rámutatott, hogy kizárólag nemzeti mentőcsomagok születtek a bank székhelyének országában, és az eurózóna országai sem fogtak össze. A hazai pénzintézeteknél is erőteljesen érződik az anyabank csökkenő finanszírozási hajlandósága. Pedig a „fénykorban" komoly nyereségeket könyveltek el ebben a régióban. A másik megkérdőjelezhető modell a most kibontakozó protekcionista lépések sokasága. Ez gyászos jövőt vetít előre. Ha a francia vagy német állam olyan kikötéssel támogatja a belső iparát, hogy a gyártók kizárólag a hazai beszállítóktól vehetnek alkatrészeket, az azzal jár, hogy máshol - elsősorban az újonnan csatlakozott országokban - a válság eredeti hatásánál erőteljesebben csökken a termelés, és nő a munkanélküliség. Ötvenéves fennállása alatt az integráció két legnagyobb gazdasági sikere az egységes belső piac és a közös pénz. Egy iparág ilyen feltételekkel való támogatása viszont sérti az egységes belső piaci vívmányokat: az áruk szabad áramlását és a versenysemlegességet. Ezért most a bizottság és a tagországok között csendes huzavona zajlik. A legutóbbi EU-csúcsot is részben ezért hívták össze: a cseh elnökség úgy látta, a francia kormányzat autóipari támogatása miatt a Csehországban működő Citroën nagyon nehéz helyzetbe kerülhet.

"miközben a közép-európai országok felhalmoztak, mi nem tudtuk a konjunkturális időszakot kihasználni"

Az így előállított autó azonban valószínűleg drágább lesz. Ki fogja megfizetni a felárat?

- Egy fals szemlélet van kibontakozóban. Mivel az állam dolga a munkanélküliség csökkentése, az unió fejlett országai minden munkahelyet igyekeznek otthon tartani, illetve hazarendelni. A francia államnak nem a cseh vagy a magyar munkanélküli fáj, hanem a sajátja. Ez elvileg érthető, csakhogy a globalizált világban ez egy talmi és rövid távú lépés. A hazai ipar ilyen védelme nem vezet sehová, és legfeljebb átmenetileg fenntartható. Nem lehet minden munkanélküli mellé ágazati támogatást tenni. A válság hatalmasabb, mint amit a költségvetés képes áthidalni. Ráadásul a támogatás együtt jár az államháztartási hiány növekedésével. Erre nagyon szigorú szabályok érvényesek az eurózónában, amelyeket most néhányan - Írország, Görögország, részben Franciaország - átléptek: márciusban már látható, hogy öt-hat százalékos vagy még ennél is nagyobb hiányokat fognak felhalmozni.

- Most mégis úgy tűnik, hogy az euróövezet országai kisebb gondban vannak, sőt látszólag a velünk együtt csatlakozott EU-tagállamok többségét sem sújtja olyan mértékben a recesszió, mint hazánkat. Ezek szerint ez mindössze annak köszönhető, hogy az erősebb szervezetet kevésbé gyengíti le a betegség?

- Ezt a kérdést ma még nem érdemes felvetni. A válság nem érte el a mélypontját, és megbecsülni is nehéz, hogy például az euróövezet két legerősebb országa, Németország és Franciaország milyen GDP-esést lesz kénytelen elkönyvelni 2009-ben. Sok prognosztizáló intézmény véleménye szerint idén Németországban a bruttó hazai össztermék akár 5 százalékkal is zsugorodhat. Erre igazán nem lehet azt mondani, hogy jól vészeli át a válságot. Az azonban tény, hogy Magyarország jobban kitett a recessziónak, mint a régi EU-tagállamok, és a kelet-közép-európai országoknál is nagyobb rizikótényezőkkel kell szembenéznünk. Ennek egyik oka, hogy a nemzeti valuta jelentős volatilitása komoly gondot jelent az államadósság visszafizetésében. A másik súlyos gond, hogy Magyarország 2005-re GDP-ben mérve 9,2 százalékos államháztartási hiányt halmozott fel, amely egyetlen más újonnan csatlakozott országban sem volt jellemző. 2006 és 2008 között, amikor a világgazdasági konjunktúrát kihasználva Lengyelország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária nagy GDP-növekedéssel fejlődött, Magyarországon lényegében ezt a hiányt kellett leépíteni. Az ennek érdekében hozott intézkedések - mint a céges különadó, vagy hogy a munkára nehezedő adók szintjének csökkentése fel sem merülhetett - nem tették az országot kedvező telephellyé, és így lassú volt a hazai gazdasági növekedés.

Ezért van az, hogy miközben a közép-európai országok felhalmoztak, mi nem tudtuk a konjunkturális időszakot kihasználni. Éppen 2009-ben csökkent volna három százalék alá az államháztartási hiány, és ekkor indulhatott volna az adóreform, ha nem lép közbe a válság, amely a 2005-2006-ban egekbe szökött államháztartási hiány miatt most még nehezebb helyzetbe taszítja az országot. Miközben a hiány szintjét alacsonyan kell tartanunk - nem csupán a konvergenciakritériumok miatt, hisz az IMF-hitel hozzáférhetősége is ettől függ -, csökkenteni kellene az adókat, hogy a tőke számára vonzóbb legyen az ország, ha egyáltalán a válságban elindul a tőke. A nagyszámú és nagy értékű állampolgári devizahitel-állomány is probléma, s nehezíti a helyzetet az államadósság finanszírozása is. Ebben a helyzetben a politikusoknak fel kellene ismerniük, hogy minden mondatnak súlya van, hiszen a piacok azonnal reagálnak. Láttuk például, hogy milyen hatása volt Barack Obama március 4-ei kijelentésének. Most tehát számos nehéz és pillanatnyi rizikónövekedéssel járó helyzetet kell folyamatosan kezelni, és ezek a sajátos körülmények Magyarországot lényegében kiszakítják a környezetéből. Ezt a problémát csak bölcsen, higgadtan, nem dumálva, hanem cselekedve lehet megoldani. Az a tizenhét hónapos készenléti hitel, amelyet az IMF-ben összehoztak, olyan pénzügyi lehetőséget ad Magyarország számára, amellyel kezelhető az államadósság, sőt talán a bankok helyzetét is lehet egy picit javítani. A politikusoknak azonban nem beszélniük kell, mert ez az amúgy is rendkívül ideges piacokat csak még idegesebbé teszi. Magyarországnak nem kell egységes Közép-Európát vizionálni, a hazai politikai elitnek a belső problémákra kell koncentrálnia, és az országon belül megoldani azokat.

Teljes cikk a Piac és Profit magazinban.