Már nem annyira vonzó külföldön dolgozni

Egyre több magyar munkavállaló kerül bajba a nyugat-európai országokban, a gazdasági válság mélyülésével mind több külföldi veszíti el munkáját ezekben az államokban is - derül ki az MTI által készített körképből. A Külügyminisztérium szerint nem szabad szaktudás és konkrét munkalehetőség nélkül útnak indulni.

Magyarországról továbbra is a legtöbben Nagy-Britanniában próbálnak munkát keresni, épp ezért itt a legmagasabb a bajba jutott magyar munkavállalók aránya. A pórul jártak közül hetente több tucatnyian jelentkeznek a londoni magyar konzulátuson, részben tanácsot, részben pedig azt kérve, hogy juttassák haza őket, miután pénzük elfogyott.

A távirati iroda információi szerint közülük sokan kipróbálják a szerencséjüket úton hazafelé, leginkább Párizsban vagy Brüsszelben, ám a helyzet egyik helyen sem sokkal jobb, mint az Egyesült Királyságban. Hollandiában a visszaesés elsősorban az ideiglenes munkavállalókat a szerződéses idénymunkásokat sújtja, mivel őket a legegyszerűbb elbocsátani. Szűkülnek a munkalehetőségek Írországban és Spanyolországban is, onnan szintén megkezdődött a hazatelepülés.

A jelek szerint még nem annyira súlyos a helyzet Olaszországban, Svédországban és Dániában, de e három állam egyébként is kevésbé vonzza a magyar munkavállalókat - tudta meg az MTI. Németország és Ausztria munkaerőpiaca még nem teljesen nyitott a magyar állampolgárok számára, egyelőre kvóták szabályozzák, hogy hány magyar kaphat állást, de azért mindkét helyen vannak, akik próba-szerencse alapon indulnak útnak és feketén próbálnak munkát vállalni. A legtöbb gond ebben a két országban inkább abból adódik, hogy mostanában egyre több munkaadó kísérli meg becsapni a dolgozókat, nem a beígért bért vagy munkafeltételeket biztosítva. Ilyen esetekben a magyar konzulok nem járhatnak el döntőbíróként, és jogi képviseletet sem tudnak adni - derül ki az MTI által összegyűjtött adatokból.

Sokan csak belevágnak az ismeretlenbe

Általában két dolog okoz gondot. Egyrészt az érintettek úgy utaznak ki, hogy itthonról előzetesen nem tesznek semmit, hogy állást találjanak, és csupán a helyszínen derül ki a számukra, hogy véget ért a korábbi előnyös helyzet, amikor az "utcáról" is el lehetett helyezkedni. Másrészt jogvitába keverednek a munkaadóval, mivel az nem tartja be a korábban kialkudott feltételeket. Ráadásul a csalók is egyre aktívabbak, sokszor saját honfitársukat tévesztik meg, jól fizető külföldi állást, széleskörű egyéb juttatásokat ígérve.

A Külügyminisztérium szóvivője erre reagálva az MTI-nek elmondta: továbbra is óvatosságra intik a külföldön munkát vállalókat. "Kérjük, ne induljanak el felelőtlenül, szaktudás és nyelvtudás nélkül, a szerződés, a tényleges munkakörülmények és a bérezés, valamint a megélhetési kiadások pontos, előzetes ismerete nélkül" - hangsúlyozta Szelestey Lajos.

Tanácsos már Magyarországról alaposan előkészíteni a munkavállalást, nehogy utólag érje kellemetlen meglepetés a kiutazókat. A bajbajutottak általában itthon igen sanyarú körülmények között élő emberek, többnyire munkanélküliek, akik a kinti munkavállalás reményében idehaza jóformán mindenüket pénzzé teszik, sőt, nem egyszer még kölcsönöket is felvesznek, hogy eljussanak a kiszemelt országba. Ám ott egyre gyakrabban éri őket keserű csalódás - tette hozzá a szóvivő.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo