Románia sem vár tovább: 19 milliárd az IMF-től

Tizenkilenc milliárd euró hitelt igényel Románia az Európai Bizottságtól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), a román pénzügyminisztérium és a jegybank becslése szerint, mondták kedden román kormányzati források.

 Az egyik munkaváltozat szerint 12 milliárd eurót az IMF adna kölcsön Romániának, az Európai Unió pedig 7 milliárd euróval egészítené ki a hitelt, idézett a Mediafax hírügynökség illetékeseket, nevük említése nélkül.

Szerdán érkezik két hétre Romániába az IMF küldöttsége, tájékozódni az ország gazdasági helyzetéről és tárgyalni a román hatóságokkal egy esetleges hitel-megállapodásról. Kedden a román pénzügyminisztérium hivatalosan elismerte, hogy levélben kérte az Európai Bizottságot, kezdjenek tárgyalásokat a hitelfelvételről. A szaktárca szerint Románia középtávra, vagyis 1-2 évre szóló megállapodást kötne.

A román elnök korábbi beszédében már az "kölcsön felvételről az IMF-vel való partnerségben"-ről beszélt, miközben az előző, liberális kormány költekezéseit kritizálta. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo