Friss cikkeink


Miért várna? Érdeklődjön online!

Miért várna? Érdeklődjön online! 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) új webes szolgáltatást vezetett be a pályázóknak, amellyel operatív programonként, illetve kiírásonkét tájékozódhatnak az érdeklődők a változásokról, és ezekről értesítést is kapnak.
Az Ön gyereke is ér 10 dollárt az interneten!

Az Ön gyereke is ér 10 dollárt az interneten! 

Míg az ellopott hitelkártyaszám fél dollárt ér a fekete piacon, addig egy gyerekeket is vonzó internetes játék, a 11 millió felhasználóval rendelkező World of Warcraft (WoW) személyi azonosítójáért minimum tíz dollárt adnak.
Mi legyen a köz pénzével?

Mi legyen a köz pénzével? 

Nincs minden rendben a hazai közpénzügyi szabályozással. A közelmúlt gazdasági és pénzügyi problémái megerősítették: a közpénzügyi reformokkal nem szabad késlekedni. a Jogi Fórum bemutatja a kérdéskörrel foglalkozó törvényjavaslatokat.
Válság: Japán 100 milliárdot adna az IMF-nek

Válság: Japán 100 milliárdot adna az IMF-nek 

A francia elnök azt mondta, hogy Európa teljes egységet mutatott a washingtoni pénzügyi csúcson. Az IMF vezérigazgatója az összehangolt lépések fontosságáról beszét, Japán pedig a stabilitás érdekében 100 milliárd dollárt ajánlott fel a Nemzetközi Valutaalapnak.
Ön a megengedett sebességnél gyorsabban halad!

Ön a megengedett sebességnél gyorsabban halad! 

Kamerás sebességellenőrzést vezetett be november elején a gyorsforgalmi utakon az Állami Autópálya Kezelő. A megengedettnél gyorsabban autózókat elektronikus táblákon figyelmeztetik. - olvasható a szombati Népszabadságban.
Hétfőtől szabad az út!

Hétfőtől szabad az út! 

Hétfőtől hét újabb ország - köztük Magyarország - állampolgárai utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba. A washingtoni belbiztonsági minisztérium az MTI-t pénteken úgy tájékoztatta: nem lehet megjósolni, várható-e jelentős utasforgalom-növekedés a vízummentességi program kiterjesztése nyomán.
Múlt heti fonákság - Keynes-szel országot járó politikussal?

Múlt heti fonákság - Keynes-szel országot járó politikussal? 

A főpolitikus adni készül, de nem csupán "állami" fejlesztésekre való ösztönzést, hanem hitet is: a választásokig még biztosan nem lehet hozzányúlni a tovább dráguló helyhatósági rendszerhez.
Női vezetők: Kulcs a sikerhez

Női vezetők: Kulcs a sikerhez 

Elismert szakemberek, sikeres vezetők közreműködésével került megrendezésre, immáron harmadik alkalommal a "Vezető Nő - A női vezető" konferencia a Wanderlee Magyarország szervezésében, 2008 november 11-én. A konferencia fő témája a fejlődés origójaként megjelölt képzés, illetve önképzés volt.
Veres elégedett a válságra adott válaszokkal

Veres elégedett a válságra adott válaszokkal 

Magyarország időben válaszolt a pénzügyi válság kihívására, és első lépésként igyekezett az ország finanszírozási szükségletét a lehető legminimálisabbra szorítani, amit nem lehet másképpen, mint a 2008-as és a 2009-es költségvetésben a hiányt tovább csökkenteni - mondta Veres János pénteken Szolnokon, a TOP 50 kiadványt bemutató rendezvényen.
Megmutatjuk, hogyan spórolhat a vízzel!

Megmutatjuk, hogyan spórolhat a vízzel! 

Sokszor nem is sejtjük, hány helyen pazarolják háztartási berendezéseink az energiát, ezzel feleslegesen növelve a villanyszámlánkat és a vízfogyasztásunkat.

Megéri lecserélni a régi mosógépet 

A legtisztább és legolcsóbb energia a fel nem használt energia; a háztartások bővülő energiatakarékossága akár egy egész erőművet is feleslegessé tehet - mondta Katona Kálmán (MDF), az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke szombaton.

Lista a jelen legnépszerűbb játékairól 

Ahogy mindig, ezen a héten is megjelentek a játékszoftver-eladási toplisták. Malacka a hős, WOW, FIFA és Need For Speed az élen.

Neten az 1930-as, '50-es évek legjobb képei 

Az MTI az interneten is elérhetővé tette a fotóarchívumából nemrégiben előkerült, s a Fotóhónap keretében, a Kinyílt fiókok című kiállításon is bemutatott értékes képeinek egy részét.

Várjon a vásárlással! A válság árzuhanást hoz! 

Az amerikai PC-gyártók jelentős árcsökkentésekkel reagálnak a kereslet zsugorodására - írta a The Wall Street Journal.

Gyurcsány nem elégedett a szlovák válasszal 

Közös nyilatkozatot írt alá Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáról, valamint a kisebbségek védelméről szombaton Révkomáromban.

Kósa szerint náluk nincs szükség adócsökkentésre 

A gazdaság fejlesztése érdekében Debrecenben nem kell adót csökkenteni, a város ugyanis, megelőzve az országot, ezt már másfél évvel ezelőtt megtette - mondta el az MTI érdeklődésére Kósa Lajos polgármester.

A franciák megalkották a levegő urát 

A Citroen rengeteg pénzt és energiát fektetett bele az új C5 modellcsalád megalkotásába, mellyel végre szakíthatott a múlttal, lerázhatta magáról az elődért kapott rengeteg negatív kritikát. Olyan utód született, mely kijelöli az új csapásirányt a márka számára. Az utastér is metamorfózison ment keresztül, ég és föld a különbség az előző generációs modell és e között.

"Negyedével kevesebb a fizetésem, mert nő vagyok!" 

Statisztikai adatok szerint az Európai Unióban a nők ugyanazért a munkáért átlagosan 15-25 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak.

Már a katonák is kövérek! 

Katonafogyasztó akciótervet dolgozott ki a belga hadvezetés, mert súlyproblémákkal küzd a katonák többsége.

"A lehető legrosszabbkor van a pénzügyi csúcs!" 

A hét végén Washingtonban tartják a globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezletet; a fejlett és fejlődő világot képviselő G20 csoport vezetői tanácskoznak a krízis kezeléséről. Obama nem megy el, Bush pedig a házigazda, így kérdéses, hogy az Egyesült Államok milyen módon kötelezheti el bármilyen döntés mellett.

Ismét magyar a világ legjobbjai közt? 

A Google második alkalommal hirdeti meg főiskolások és egyetemisták számára világméretű marketingversenyét, amelynek célja egy helyi kis- vagy középvállalkozás felvirágoztatása a Google AdWords kulcsszavas hirdetési rendszer segítségével.

Az Interware is az Év vállalata 

Újabb rangos elismerésben részesült Magyarország meghatározó telekommunikációs vállalata, az Interware Internet Szolgáltató Zrt. A Magyar Kockázati - és Magántőke Egyesület által alapított, Év Vállalata díjat idén 11. alkalommal ítélték oda.

Pénzszerzésre tanítják önkormányzatainkat 

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium és az ITD Hungary mintegy száz település részvételével lezajlott nyitókonferencia keretében ismertette a Befektetésbarát Önkormányzatok Programot 2008. november 14-én, Budapesten. A képzés a befektetések fogadására készíti fel Magyarország településeit és önkormányzatait.

Új hitelek is megnyílhatnak a kkv-k előtt 

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezdeményezésére az Európai Bizottság határozatában november 12-én 1,5 millió euróról 2,5 millió euróra emelte kkv-knak nyújtható (de minimis) kezességvállalás mértékét. A Garantiqa a határozat értelmében szélesebb körben vállalhat készfizető kezességet a kis- és középvállalkozások hiteleihez és pénzügyi lízing ügyleteihez.

Orosz helyett iraki és iráni függőségbe rohanhatunk 

Egy nappal az unió legfőbb keleti energiahordozó-importőrével, Oroszországgal való csúcstalálkozó előtt az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta energiabiztonsági cselekvési tervét, amely a klímacsomaghoz hasonló ambiciózus célkitűzéseket tartalmaz.

Segítséget kap a magyar dinnye 

Békés megyében kilenc kilométernyi útszakaszt újítanak fel 485 millió forint értékben a Dél-Alföldi Operatív Programnak (DAOP) köszönhetően. A beruházás mintegy 45 ezer embert segít hozzá jobb közlekedési körülményekhez, köztük a Dél-Alföld híres dinnyetermesztőit is.

Nem vicc: ninjákkal védi magát az Alba Volán 

Az Exchange kiszolgáló beépített szűrője helyet a Sunbelt Ninja E-mail Securityre váltott az Alba Volán Zrt. A korábban szerverleállást is okozó kéretlen-levél áradat megszűnt, a Ninja szűrési hatékonysága meghaladta a 99 százalékot.

Milliárdokról mondott le az OTP 

Az OTP-t nem kell megmenteni, a bankmentő csomagra nem az OTP Banknak van szüksége, hanem a magyar gazdaságnak, ahhoz, hogy a recesszió ne legyen mélyebb a vártnál - mondta Urbán László, a bank vezérigazgató-helyettese pénteken a háromnegyed éves gyorsjelentést ismertető sajtótájékoztatón.

A valóság, amiről mi még csak álmodunk 

Svédországban az elmúlt 16 évben - miközben jelentős mértékben nőtt a gazdasági teljesítmény - kilenc százalékkal csökkent a széndioxid kibocsátás. A siker egyik kulcsa a biogáz, melynek köszönhetően modernizálták a távfűtést és a közlekedést. Mellékhatásként megoldódott a hulladékkezelés kérdése is, hiszen a szemetet szinte teljes mértékben az energia előállítására használják.

Adócsökkentés helyett 50 %-os emelés 

Balassagyarmat önkormányzata jövőre nem léptet életbe adócsökkentést, a befektetői szándékot viszont kedvezményekkel ösztönzi - mondta Csach Gábor (Fidesz) alpolgármester az MTI kérdésére.

"A munkám tönkreteszi a családi életem!" 

A magyar munkavállalók többet dolgoznak, többet túlóráznak és többet stresszelnek, mint nyugat-európai társaik - írta a pénteki Népszabadság.

A Microsoftnál hazamegy a cégérték 

A Microsoft a Legjobb IT Munkahely Magyarországon, a nagyvállalati összesítésében pedig a harmadik helyezést érte el a Hewitt idei felmérésében.

Meglepődött a PM a negatív kilátásokon 

A JP Morgan londoni elemzőcég nem zárja ki a 2-4 százalékos GDP visszaesést jövőre, pedig a Pénzügyminisztérium és az MNB 1-2 százalékot várt.

Mire költenek a leggazdagabbak és mire a legszegényebbek? 

A legszegényebbek arányosan többet költenek élelemre, míg a jómódúak a lakásukra fordítanak több pénzt. Évi 1,8 millió, vagy 300 ezer forint.

Egy jó hír: "csökkentjük a fizetését!" 

Egy stresszmentesebb környezetben - amit a rugalmasabb munkaidő is megadhat - még alacsonyabb fizetésért is hajlandóak az emberek dolgozni.

Londoni konszenzus: 2012-ben lesz eurónk 

Magyarország gyorsított euróövezeti felvétele ugyan továbbra sem valószínű, de a jelenlegi kormányzati makro-előrejelzések megvalósulása elvileg akár a 2012-es magyar eurócsatlakozást is lehetővé tenné, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport csütörtökön kiadott elemzésében.

34 millió 900 gyermeknek 

A Vodafone Magyarország Alapítvány közel 34 millió forintot osztott szét 18 szervezet között fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok sport és rekreációs terápiájának támogatására. A támogatással az alapítvány célja a fiatalok állapotának fejlesztése, javítása, társadalmi beilleszkedésük elősegítése és életminőségük javítása.

Egyre kevésbé bízik a beteg az orvosban 

Az elmúlt egy évben egyre türelmetlenebbek a betegek, amely gyakran okoz nehézségeket az orvosok számára - derül ki a GfK LHS Healthcare betegellátást az orvosok szemszögéből felmérő aktuális kutatásának eredményeiből. A gyógyító szakemberek véleménye szerint jelenleg egyoldalú a betegek tömegtájékoztatása és informálása. Pozitívan ítélik meg az interneten elérhető tájékoztatást, ugyanakkor előfordul a félretájékoztatás is, amely gyakran nehézséget okoz a betegellátásban.

Hibrid autóval, kerékpárral... 

A Magyar Telekom, a Merlin Energia és a Vegyél Vissza! összefogásaként első alkalommal november 21-én kerül megrendezésre a "Felelősségvállalás - Pozitív Energia" Fenntarthatósági Nap. Az esemény célja, hogy félretéve a mindennapi feszültségeket, most kizárólag a megoldásokra, lehetőségekre, aktivitásokra koncentráljon.

Ismerőstől érkezett videók fertőznek a közösségi oldalakon 

Egy új, Facebookon és Myspace-en terjedő féregre hívják fel a figyelmet a Panda Security szakemberei. A féreg a népszerű közösségi weboldalakat használja fel önmaga terjesztésére, mégpedig meglehetősen trükkös módon.

Hogyan ne vegyünk lopott autót? 

Az AAA AUTO szerint a használtautó vásárlásnak akkor vannak kockázatai, ha azt nem megbízható kereskedéseken keresztül intézik a vevők. "Használtautó kereskedésben vásárolni azért is fontos, mert egy kereskedés olyan mértékben ellenőrzi a tulajdonost és a gépjárművet, amit egy magánember nem tud megtenni." - mondta el Russell Cort, az AAA AUTO magyarországi ügyvezetője.

Ön elégedett az Apeh munkájával? 

Elégedettségi felmérés indul november 17-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ügyfélszolgálatain és honlapján.

Mobilkoncessziók: pályázat meghosszabbítva 

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a közelmúltban lefolytatott konzultációra beérkezett kérdések nyomán nyolc nappal meghosszabbította az október 22-én kiírt mobil-pályázatok beadására rendelkezésre álló időt. Az új beadási határidő november 28., jelentette be az NHH.

Demján: torzszülött a magyar gazdaság 

A következő két évben a vállalkozások 1.400 milliárd forint közvetlen támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Parlamentben rendezett csütörtöki gazdasági csúcson. Demján Sándor VOSZ-elnök szerint torzzsülött a foglalkoztatás és a termelés szerkezete, és egymillió embernek kéne még bekacsolódnia termelésbe.

Washington nem veszi meg a rossz hiteleket 

Az eredeti elképzelést félretéve, mégsem költ a rossz hitelek kivásárlása az amerikai kormány a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőtervéből, közölte Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter szerdán. Szerinte az a korábbi ötlet, hogy a bankoktól a "bajos értékpapírokat" felvásárolnák, "nem a leghatékonyabb módja" az állami pénz befektetésének.

Párizsból sötétnek látszik a magyar alagút 

A "válság neheze még hátravan a magyarok számára" címmel közölt elemzést a Le Monde válság magyarországi hatásairól. A francia lap szerint a hiány elszaladásáért felelős kormányfő időben kérte az IMF-segítséget, a "konzervatív-liberális Fidesz" pedig arra készül, hogy nem szavazza meg a költségvetést és azt reméli, hogy tőkét kovácsolhat egy drákói megszorításokból.

"Csak Magyarországon szorít meg a kormány" 

A Fidesz szerint január 1-től a foglalkoztatási szempontból nehéz helyzetű rétegek esetében a nulla százalékos munkaadói járulék bevezetésével kellene megkezdeni a járulékreformot - mondta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa szerdán Budapesten.

Közel egymillió magyar a feketelistán! 

Drasztikusan nőtt a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) "feketelistáján" szereplő, lakossági hiteladósok száma, egy év alatt 39 százalékkal emelkedett, a harmadik negyedévben átlépte a 900 ezret a rendszerben nyilvántartott összes lakossági mulasztás száma - derül ki a KHR-t üzemeltető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. hírleveléből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Többmilliós veszteségtől óvhatják meg a gyárakat a diákmunkások és a külföldi dolgozók

Többmilliós veszteségtől óvhatják meg a gyárakat a diákmunkások és a külföldi dolgozók 

Egyre több hazai vállalkozás támaszkodik nyáron a külföldi munkavállalókra és diákmunkásokra annak érdekében, hogy átvészeljék a nyári munkaerőhiányt.

Cégblog

Pénzügyi gondokat okozhat a felhasználóknak a Revolut

Pénzügyi gondokat okozhat a felhasználóknak a Revolut 

Hogyan érinti a felhasználókat, hogy a Revolut július 7-én este felfüggesztette a teljes kripto részét Magyarországon? Ezt járja körül az alábbi elemzés.

Gazdaság

Izgalmas időszak jön az albérletpiacon

Izgalmas időszak jön az albérletpiacon  

A lakbéremelkedés tempója folyamatosan csökken, mivel a két évvel ezelőtti szinthez képest országosan és Budapesten már csak feleakkora az albérletdrágulás éves üteme.

Társadalom

Cicciolina bekeményített, milliárdokat követel

Cicciolina bekeményített, milliárdokat követel 

Staller Ilona tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől életjáradékának csökkentése miatt.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo