A Microsoft a biztonságosabb internethasználatért

Az Európai Unió kezdeményezésére létrejött Biztonságosabb Internet Napja (február 9.) alkalmából az egész országot lefedő rendezvénysorozattal készíti fel az érdeklődőket az internet biztonságos használatára az Egyszervolt.hu-val, a Magyar Gyermekkultúráért Alapítvánnyal és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal közösen a Microsoft Magyarország. A február 2-12. között 9 városban, összesen 36 alkalommal megrendezett esemény során közel háromezer felhasználó sajátíthatja el a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Az előadások során a fő hangsúly ugyan a biztonságos internethasználaton van, mégsem ez az egyetlen téma. Az internethez nem értők megismerkedhetnek azzal a számtalan lehetőséggel, amit az internet nyújt számukra a kommunikáció, a szórakozás, a tanulás, vagy akár a munkavégzés területén. Az egyes rendezvények tematikája és bonyolultsága a közönség felkészültségéhez és életkorához szabott - a napi két, gyermekek számára tartott előadás esetében nagyobb hangsúlyt kapnak a rájuk leselkedő speciális veszélyek, például a zaklatók, míg a másik két, felnőtteknek szóló beszélgetéseken arról esik több szó, mire érdemes odafigyelni a gyermekek internet-használatával kapcsolatban. A felnőttek közül jelentős számban képviseltetik magukat olyanok, akiket a megszerzett tudás továbbadására is felkészítenek: ötszáz pedagógus, óvónő, könyvtár-informatikus vagy valamely civil szervezet képviselője fogja majd megtanítani a vele kapcsolatban állóknak azt, hogyan védjék meg magukat, családjukat és számítógépüket a különféle internetes fenyegetésektől.

Az előadások meghallgatásával az érdeklődők pontos képet kaphatnak az interneten rájuk leselkedő veszélyekről - a vírusoktól kezdve a különféle rosszindulatú programokon át a netes bűnözőkig és zaklatókig, sőt azt is megtudhatják, hogyan védekezhetnek ezek ellen a leghatékonyabban. Az előadásokon megszerzett tudás segítségével a felhasználók problémamentesen szörfözhetnek a világhálón, s ha a későbbiekben betartják az instrukciókat, akkor nem kell félniük a fent felsorolt fenyegetésektől.

A rendezvénysorozat előadói, oktatói az internetet munkájuk és szórakozásuk során is napi szinten használó Microsoft-munkatársak, akik a cég Önkéntes-programjának képviselői.

A rendezvénysorozat kapcsán Szilágyi Bernadette, a Korlátlan Lehetőségek (Unlimited Potential) programjának menedzsere elmondta: „Habár a Microsoft a nagyközönség számára egy tisztán csúcstechnológiával foglalkozó cégnek tűnik, nem árt tudni, hogy a laikus felhasználók képzésére is figyelmet fordítunk. Az Internet Explorer 8 ugyan a világ legnépszerűbb és egyben legbiztonságosabb böngészője, de a külső támadásoktól csak akkor tud megvédeni minket, ha betartjuk a legalapvetőbb biztonsági szabályokat. Ezért érezzük különösen fontosnak az ilyen és ehhez hasonló oktatásokat."

A gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadások mellett egy felsővezetői beszélgetést is szervez a témában a Microsoft a Wanderlee Magyarországgal, a Klíma Cafe szervezőjével együttműködésben. A rendezvény fő kérdése az lesz, hogy mit tehet valaki vezetőként, magánemberként, szülőként környezete, vállalata, családja internetes biztonságának megőrzése érdekében.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo