Friss cikkeink


A távközlési adó ára: növekvő tarifák, hanyatló gazdaság

A távközlési adó ára: növekvő tarifák, hanyatló gazdaság 

Igazi öszvér a távközlési szolgáltatásokra kivetett új adónem, amelyet az országgyűlés pénteken délelőtt fogadott el. A Széll Kálmán Terv 2.0-ában megfogalmazottak szerint ezen a címen még a végső fogyasztóktól - vállalkozásoktól és magán-előfizetőktől - kívántak beszedni idén 30 milliárd, 2013-tól pedig évente 52 milliárd forintot a büdzsé befoltozására. Azóta - feltehetően „kommunikációs" okokból - változott a terv: az adó alanyai a távközlési cégek lettek. Az eredmény: az újabb terhektől feldühödött szolgáltatók, értelmetlenül túlbonyolított - mert eredetileg egyéni előfizetésekre szabott -, ezért rendkívül drága számlázási rend, s végül az adót és a pluszköltségeket így is, úgy is megfizető fogyasztók. S nem utolsósorban romló gazdasági környezet.
Itt a lista! Nézze meg hol keresheti a legtöbbet

Itt a lista! Nézze meg hol keresheti a legtöbbet 

A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakát. Az infláció alakulását is figyelembe véve az adatok számottevő reálbércsökkenést jeleznek.
Ne számítsunk sok új munkahelyre

Ne számítsunk sok új munkahelyre 

Sem leépítést, sem új állasok meghirdetését nem ígérik a kkv szektor szereplői az elkövetkező évben, mutat rá a K&H felmérése. Ma könnyebben lehet munkát találni nagyobb cégnél, a kicsik örülnek, hogy élnek.
Nyelvtudás nélkül nincs üzlet

Nyelvtudás nélkül nincs üzlet 

A magyar munkavállalók jelentős része még mindig nem beszél idegen nyelven, pedig mostanra nem csak az egyértelmű, hogy erre szükség van, de az is, hogy mindenképpen az angol az alap. A szabályozás változása ráadásul nem kedvez a nyelvtanulásnak.
A héten megint drágulhat a benzin

A héten megint drágulhat a benzin 

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 5 forint körüli, míg a gázolaj esetében 2-3 forint áremelést indokolnak 21-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 431 forint, a gázolajé pedig 433 forint lehet május 23-án, szerdán.
Biztosra vehető az uniós támogatások lehívása

Biztosra vehető az uniós támogatások lehívása 

A Start Zrt. pályázati tanácsadók részére rendezett szakmai napján elhangzott, hogy az eddigi eredmények alapján a vállalkozások rendelkezésére álló mintegy 900 milliárd forint értékű uniós forrás teljes összege felhasználásra kerül.
Úgy látszik megindult a keménykedés!

Úgy látszik megindult a keménykedés! 

Az IMF szóba sem áll az új görög kormánnyal. A Fitch meg azt mondja, hogy sem az emberek, sem a politikusok nem akarnak megoldást a válságra, akkor - nesze neked - leminősítelek. Így az USA-ban is lesett a tantusz.
Mire várunk?!

Mire várunk?! 

A pályázati tervek és célok megmaradtak, az erőforrások készen állnak, a ceruzák kihegyezve - billentyűzetek leporolva, és jó lenne elindulni a megvalósítás, az eredmények elérése felé.
Bedöntötték a forintot - 300 közelében az árfolyam

Bedöntötték a forintot - 300 közelében az árfolyam 

Beszakadtak hajnalban a piacok arra a hírre, hogy a Moody's Investors Service huszonhat olasz bankot minősített le egyebek mellett az egyre rosszabb működési kondíciókra és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva. A közös európai fizetőeszköz a hajnali órákban ismét a 1,266-os szint alá süllyedt a dollárral szemben, az euró/forint kurzus pedig 9 óra előtt hajszállal volt a 300 forintos szint alatt.
Akkor is két Föld kéne, ha mindenki úgy élne, mint a magyarok

Akkor is két Föld kéne, ha mindenki úgy élne, mint a magyarok 

Radikális lépésekre van szükség világszerte - figyelmeztet a WWF által kétévente kiadott tanulmány, amelyet idén egy űrállomásról mutattak be! A növekvő fogyasztás, az erőforrások egyre intenzívebb használata és a sokasodó népesség egyre elviselhetetlenebb terhelést jelent Földünknek, világít rá a 2012-es Élő Bolygó Jelentés.

Kisebb a fagykár mint várták, mégse örülnek a termelők 

Kisebb a fagykár, mint kezdetben látszott, ennek ellenére a magyar gyümölcstermelők áruérték tekintetében rosszabb évre számíthatnak, mint tavaly - hangzott el a Fruitveb magyar zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet és terméktanács ülésén.

Vehetünk egy-egy darab Facebook-ot 

A technológiai szektor történetének legnagyobb tőzsdei kibocsátására kezdte meg a Facebook, a részvénypiacok felajzott állapotban várták a bevezetést. Magyarországon is óriási az érdeklődés, ugyanakkor néhány cég aggályokat fogalmazott meg a részvény jegyzésével kapcsolatban.

Minden tizedik baleset túlvezetés miatt következik be 

Magyarországon minden tizedik baleset fáradtság vagy elalvás miatt következett be, ezek 9%-át a teherautósok okozták a 2011-es statisztikai adatok szerint. A balesetek háttérében gyakran a túlvezetés okozta kimerültség és a koncentráció csökkenése áll. A tehergépjárművek sofőrjeinek vezetési idejét jogszabály korlátozza, és a teljes ellátási lánc együttes felelősségének elvéről rendelkezik.

Kaszál a válság az építőiparban 

Az építőiparban 30 százalékkal nőtt a felszámolási eljárások száma az idén áprilisban, a végelszámolásoké pedig 16 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Egyre többen vennének nyaralót a Balatonnál 

Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát a  legfrissebb piaci helyzetjelentés szerint. Az év eleje  óta egyértelműen élénkülésnek indult a Balaton-parti ingatlanok iránti kereslet, és a lendület a végtörlesztési hajrá lecsengésével sem hagyott alább, később pedig a nyári szezonra csúcsosodhat ki.

Húszéves a LIFE program 

Húsz éve indította el az Európai Unió környezetvédelmi programját, a LIFE-programot, amely az Unión belül az egyetlen program, amely kizárólag a természetvédelemmel és annak finanszírozásával foglakozik.

Itt vannak a túlélőcsomagok 

Új termékekkel bővül a KAVOSZ Széchenyi Kártya Programja. A Támogatást Megelőlegező Hitel és az Önerő Kiegészítő konstrukció célja, hogy a kis- és középvállalatok minél szélesebb köre jusson uniós forráshoz. A hazai gazdaság fejlődése és a kisvállalkozások túlélése szempontjából is kulcskérdés, hogy a még szabad források jól hasznosuljanak.

Kötelező szűrővizsgálat vállalkozásoknak 

Ez évtől az adóhatóságnál az adószám kiadását megelőzően a céget alapítók szűrővizsgálaton esnek át. Ezzel igyekeznek kizárni az üzleti életből azokat a „céglovagokat", akik kizárólag pénzcsapolás céljából alapítanak cégeket. Az év első négy hónapjában 14 757 társaság esett át az ellenőrzésen, és 440 fiktív cég akadt fenn a rostán, számukra a hatóság megtagadta az adószám kiadását - tájékoztat a feketelista.hu portál.

Szombaton újra Sajtófesztivál! 

2012. május 19-én, szombaton hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) a lapkiadók ünnepét, a Sajtófesztivált a budapesti Vörösmarty téren.

Csökkent az államadósság - Szabadul hiteleitől a lakosság 

A pénzügyi számlák előzetes adatai alapján az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2012 első negyedévével záruló egy évben a GDP -4,4 százaléka, az esztendő első negyedévében -1,9 százaléka volt. A GDP arányos államadósság az időszak végén 78,9 százalékon állt.

Kulcskérdés, hogy bíznak-e bennünk 

A Magyarország iránti bizalom helyreállításának és megtartásának fontosságáról beszéltek a Költségvetési Tanács tagjai az Állami Számvevőszék "Államadósság és gazdasági növekedés" című budapesti konferenciáján.

Görögök folynak a csapból is - De ma senkit sem érdekel 

A görög válságról szóló hírek már nincsenek akkora hatással a befektetőkre, így pozitív hatások érvényesülhetnek a mai napon a piacokon. Jó hír jött az amerikai gazdaságról és a japán GDP is megtáltosodott.

Gazdálkodók figyelem! Még lehet kérni támogatást 

Továbbra is lehet kérelmeket benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), annak ellenére, hogy május 15-én lejárt a szankciómentes egységes kérelem beadás ideje - közölte az MVH szerdán.

Hogyan tartsuk meg ügyfeleinket? 

Az üzleti életben mindenki a válság elleni csodaszert keresi, és a legtöbben a néhány még kószáló, fizetőképes új ügyfelet próbálják levadászni. A nagy küzdelemben sokan hajlamosak elfeledkezni azokról, akik egyszer már bizalmukat helyezték a cégbe. Pedig senki nem engedheti meg magának, hogy elveszítse akár egyetlen ügyfelét is. Ráadásul olcsóbb és hatékonyabb is a meglévők megtartására helyezni a hangsúlyt, mint újakat becserkészni.

MNB: 10 milliárd eurót vonhatnak ki Magyarországról 

A Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint 2014-ig további jelentős, mintegy 5-10 milliárd eurót kitevő külföldi forráskivonás várható a hazai pénzpiacról, ami elsősorban annak lesz a következménye, hogy nagymértékben megnőttek a magyarországi hitelintézetek anyabankjainak tőkekövetelményei.

Nekünk is fájhat a görögök távozása 

Már "hiteles forgatókönyv" Görögország távozása az euróövezetből, és az is valószínű, hogy ennek bekövetkezte esetén a valutaunió felbomlási folyamata nem állna meg itt - vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint e folyamat kiteljesedése több százalékponttal ronthatja az euróövezeti fejleményekre legérzékenyebb közép-kelet-európai országok, köztük Magyarország gazdasági növekedését.

Petykó: Fel kell gyorsítani az uniós források kifizetését 

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke a kedvezményezettek aktivitását sürgeti, ugyanis már a 700 milliárd forintot is meghaladja a projektek késlekedése.

A legjobb külföldi banknak választottak a Citibankot 

A Citibank Magyarország - immáron a negyedik egymást követő évben - az idén ismét elnyerte az EMEA Finance nemzetközi pénzügyi magazin Legjobb befektetési bank Magyarországon díját a 2011-es Europe Banking Awards díjprogramban. E rangos elismerés mellett a Legjobb külföldi bank Magyarországon díjat is a Citibank Magyarország kapta.

Hol van a tűrőképesség határa? 

A vegyipar még mindig az egyik legkevésbé kockázatos ágazatok egyike Magyarországon, a fizetésképtelenségi mutatója sokkal jobb, mint a hazai átlag. Kárpáti Gábor, a Coface nemzetközi hitelbiztosító ügyvezető igazgatója szerint a formálódó új költségvetési megszorító intézkedések hatása növeli majd a bizonytalanságokat ebben a viszonylag jól teljesítő ágazatban is.

Bárkit érhet célzott támadás 

A rosszindulatú internetes támadások túlszárnyalták a legmerészebb becsléseket is tavaly, a fejlett célzott támadások nem kímélik sem a nagy- sem a kisvállalatokat, az adatsértések száma folyamatosan növekszik, a támadók pedig továbbra is a mobil fenyegetésekre összpontosítanak.

Befékezett a magyar gazdaság 

Nagyon gyenge első negyedéves előzetes növekedési adatot közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). S vegyes képet mutat az ipari termelés első három hónapja is. Pozitív elmozdulást a második félévben induló autóipari beruházások hozhatnak, ez azonban a várakozások szerint kevés lesz a recesszió elkerüléséhez.

A bankszövetség tárgyalni akar 

A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a kormánnyal, és lesz megállapodás a tranzakciós illeték bevezetésének feltételeiről.

Kezdődnek a határszemle ellenőrzések 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) elrendelte az idei határszemle ellenőrzéseket - figyelmezteti közleményében az ingatlantulajdonosokat és a földhasználókat a szaktárca.

Van még lejjebb 

Márciusban már mintha megtorpant volna az építőipar zuhanása: a termelés szezonálisan kiigazítva 0,1 százalékkal magasabb volt az előző havinál, éves összevetésben azonban 12,6 százalékos esést mutatnak az adatok, s aggodalomra ad okot, hogy a rendelésállományok alakulása alapján további lejtmenet vetíthető előre.

Nagy ütést kaphat ma a részvénypiac 

Megint a görögök keverték meg a kártyát. Úgy tűnik eldőlt, hogy új választások lesznek, mégpedig június 17-én. Kérdés, hogy addig hogy alakul a pártok népszerűségi rangsora. A legutóbbi poll szerint, ugyan a Syriza vezetne, de ugyanúgy patthelyzet alakulna ki a választások után, mint most. Vagyis egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a görögök elhagyják az EMU-t és akkor az EU-t is.

Becsey: a magyar gazdaságba integrált befektetőkre van szükség 

Magyarországnak olyan befektetőkre van szüksége, amelyek jól integrálódnak a magyar gazdaságba, és rajtuk keresztül megerősödhetnek a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) is; ez a folyamat már elindult - mondta Becsey Zsolt miniszterelnöki külgazdasági megbízott több külföldi kereskedelmi kamara keddi budapesti rendezvényén.

Görög válság - Zuhanórepülésben a forint 

Folytatódhat a csökkenés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén a negatív nemzetközi hangulat hatására, amelyet a görögországi belpolitikai helyzet váltott ki. A forint mélyrepülésbe kezdett, amelynek egyelőre nem látni a végét.

Új választások lesznek Görögországban - Mélybe zuhant az euró 

Kudarccal végződtek a görög pártok megállapodási kísérletei, kedden a kora délutáni órákban jelentették be, hogy új választásokat írnak ki június közepén. A hír hallatára zuhanni kezdett az euró árfolyama.

Bizakodóbbá váltak a vállalatok 

Javultak a cégek üzleti várakozásai, s némileg bizakodóbbá váltak a vállalatok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) konjunktúra felmérése szerint. Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) konjunktúra mutatója az októberi 1,3 pontról 7,4 pontos növekedést követően 8,7 pontra emelkedett.

Csökkent az EU emissziója 

A tagállamok kibocsátásiegység-forgalmi jegyzékeiben szereplő adatok arról tanúskodnak, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében (EU ETS) részt vevő létesítmények üvegházhatást okozó gázkibocsátása tavaly több mint 2%-kal csökkent.

Munka, megélhetés - Csak ezt kérik számon a kormánytól 

A megígért „tíz év alatt egymillió új munkahely" időarányos része nemhogy nem teljesült, de remény se nagyon van a foglalkoztatás növelésére a gazdaság stagnálása miatt. Az új munka törvénykönyve egyértelműen rosszabb helyzetbe hozza a munkavállalókat, az érdekegyeztetés szüneteltetése, eddigi fórumainak megszüntetése pedig tovább súlyosbítja a helyzetet három szakszervezeti szövetség elnökének véleménye szerint.

Profitálhat Magyarország a kínai gazdasági fellendülésből 

Magyarország még lehet Kína regionális logisztikai központja - hangzott el Üzlet a kínaiakkal itthon és Kínában, címmel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Piac & Profit által rendezett konferencián. 

Fazekas: Rend van a termőföld pályázatok körül 

Az állami földhasznosítási program keretében eddig 574 pályázó 16 ezer hektár földterülethez jutott - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Fülöpházán. A Nemzeti Földalap és a Vidékfejlesztési Minisztérium mintegy 65 ezer hektár föld hasznosítását hirdeti meg pályázati úton.

Újabb 7 milliárd a mikrovállalkozásoknak 

Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetik el, mely mikrovállalkozások kaphatnak támogatást a Darányi Ignác Terv európai uniós keretéből. Pályázni június 1-30. között lehet, a szétosztható összeg csaknem 7 milliárd forint - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Több ezer cég emelné állami pénzből a fizetéseket 

A bérkompenzációs pályázat hétfő esti zárásáig 4.538 pályázat érkezett be, 5,9 milliárd forint támogatási igénnyel - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden.

Közeleg a határidő - érdemes figyelni az adóbevallásnál 

Társasági adó, iparűzési adó, innovációs járulék, az energiaellátók különadója, a szakképzési hozzájárulás különbözete, hitelintézeti járadék, a korábban kettős könyvvitelt választó eva-alanyok egyszerűsített vállalkozási adóról szóló bevallása. Május 31-ig ezekről a közterhekről várja az adóbevallást az adóhatóság. A személyi jövedelemadó bevallására pedig már csak egy hetük maradt az érintetteknek. A bevallások számos buktatót rejtegetnek, az odafigyelés tehát fokozottan ajánlott, hívja fel a figyelmet blog bejegyzésében Hegedüs Sándor, az RSM DTM adópartnere.

Add magadtól, úgyis ellopják 

Minden idők legnépszerűbb tévésorozata lehet az HBO saját gyártású szuperprodukciója - legalábbis az internet-kalózok körében. A tanulság egyértelmű lehet a tartalomgyártók számára: életképes forgalmazási megoldásokat kell találniuk a lopások kiküszöbölésére.

Magyar cég védi az Isztambuli Egyetemet 

Az Isztambuli Műszaki Egyetem (ITU) új épületének földrengésvédelmi eszközeit a magyar Star Seismic Europe Kft. fogja biztosítani a napokban Törökországban aláírt megállapodás értelmében - közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) hétfőn.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Gazdaság

Hamis befektetési aranyat árultak

Hamis befektetési aranyat árultak 

Vádat emeltek két férfi ellen, akik hamis befektetési arannyal üzleteltek.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo