Friss cikkeink


Májusi adó eső

Májusi adó eső  

A tavasz utolsó hónapjában új köztársasági elnököt és néhány új adónemet kapott Magyarország, a világ azonban leginkább a görögökre figyelt.
Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt! 

A Piac&Profit minden kedves olvasójának, partnerének békés Karácsonyt kívánunk!
Karácsonykor is szemmel tartják a piacokat

Karácsonykor is szemmel tartják a piacokat 

Mintegy 3700 ellenőrzést végzett és 4,3 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a téli élelmiszer-ellenőrzés első szakaszában. A vizsgálatok december végéig folytatódnakBudapesten. A kiterjedt vizsgálatok célja, hogy az ünnepek előtti, megnövekedett forgalom mellett is minőségi és az élelmiszer-biztonságnak megfelelő áruk kerüljenek a fogyasztók kosarába.
Legalább tízezermilliárd dollárt érne a hálózatok és gépek összekapcsolása

Legalább tízezermilliárd dollárt érne a hálózatok és gépek összekapcsolása  

Az internet átalakítja az ipart, gépi intelligenciával párosítja az emberi meglátásokat. Az emberi elme és a gépek „összeházasítása” létrehozza az úgynevezett ipari internetet, azt a nyílt, világméretű hálózatot, amely összeköti a gépeket, az embereket és az adatokat, erősítve a konvergenciát az intelligens adatok és a gépek között.
Örökölhető, rugalmas, lehetőség adójóváírásra

Örökölhető, rugalmas, lehetőség adójóváírásra 

Érdemes az önkéntes pénztári megtakarításokra is gondolni az év végén, hiszen a tagi befizetésekhez kapcsolódó adókedvezmény idén is igénybe vehető, a hosszú távú megtakarításokat ösztönző állami támogatások egyik elemeként. Életkortól függően évi 100, vagy 130ezer forint lehet a maximális adójóváírás összege.
Londoni olimpia: a vártnál kisebb lett az ökolábnyoma

Londoni olimpia: a vártnál kisebb lett az ökolábnyoma 

A több tízezer VIP-vendéget és 11 millió jegyváltó látogatót vonzó, 200 ezer embert foglalkoztató Nyári Olimpiai Játékok megrendezése Londonban 28 százalékkal kisebb mennyiségű széndioxid-kibocsátással járt, mint ahogy azt a szervezők várták. A megtakarítást főként a sportlétesítmények áramfogyasztásának csökkentésével érték el.
Új Széll fújt Magyarországon áprilisban

Új Széll fújt Magyarországon áprilisban 

Újult erővel kapott bele a szél Magyarország vitorlájába áprilisban, bár a hónap utolsó napjaiban nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Terv 2.0 című dokumentumot és a konvergenciaprogramot a nemzetközi elemzői közösség úgy kommentálta, hogy az irány jó, de nagy a megvalósítás kockázata. Ráadásul a piac bizalma is megfogyatkozott, amit a hazai növekedési kilátások is rontottak. Mindezzel együtt Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke találkozója után a magyar kormányfő úgy nyilatkozott, hogy lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalások megkezdése elől. Akadályok lehet, hogy nincsenek, a tárgyalások azonban.... Nos, azok megkezdését azóta is várjuk.
Bármilyen karácsonyi ajándéknak örülünk?

Bármilyen karácsonyi ajándéknak örülünk? 

A magyar vásárlók közel egynegyede csak ritkán, vagy soha nem olyan ajándékot kap, amit igazán szeretne. A kutatás második szakaszában megkérdezett internetes vásárlók szerint a zokni már annyira unalmas, hogy a legextrémebb ajándéktárgyak között is szerepel. Az interneten vásárlók dolgát ugyanakkor megkönnyíti, hogy tudatosan és személyre szabottan kereshetnek tippeket, miközben nem csak az árat, de a sorban állást és cipekedést is megspórolhatják.
Etikus befektetéseket követelnek a diákok

Etikus befektetéseket követelnek a diákok 

Az elmúlt hetekben Amerika-szerte több tucatnyi egyetem diákja fordult azzal a tanintézményéhez: adják el a fosszilis energiákból élő vállalatokban szerzett részvényeiket. Eddig elutasításban részesült követelésük.
Díj a legkisebb fogyasztásért

Díj a legkisebb fogyasztásért  

Idén már harmadszor osztották ki a díjakat az E.ON energiatakarékossági pályázatán. A díj célja, hogy a fogyasztók könnyen felismerhessék az adott kategória legenergiatakarékosabb műszaki cikkét, amelyet matricával is jelölnek. A fogyasztók tájékoztatásán túl a díj a tudatos és takarékos energiafelhasználást is támogatja.

Így is gondoskodhatnánk a gyermekeinkről 

Nehéz helyzetben van az, aki szülőként, nagyszülőként 0-14 éves gyermeke, unokája számára takarékoskodna a kiskorú nevére szólóan, ugyanis csak korlátozottan érhetők el ilyen konstrukciók a hazai bankoknál – derül ki a Bankmonitor.hu friss piaci körképéből.

Márciusban már nem bíztunk gyors megállapodásban 

A Széll Kálmán terv meghirdetése után egy évvel, 2012 márciusában a kitűzött célokhoz nem került közelebb a magyar gazdaság. Nem indult be a növekedés, a foglalkoztatás bővülése nem látszott, a versenyképesség javulása is csak hiú remény maradt. Megtörtént viszont a megmaradt magán-nyugdíjpénztári vagyon egy részének bekebelezése és a devizahiteles mentőcsomag elfogadása.

Nem várják a franciák a karácsonyt 

Hét európai országban készült felmérés szerint a franciák várják legkevésbé az ünnepeket, míg a norvégok a leglelkesebbek. Azzal viszont sokan egyetértenek, hogy a karácsony igazi jelentése már rég elveszett.

Még mindig sok a válogatás nélküli szemét 

Eltérő rendszerességgel, de immár a magyar lakosság 55%-a gyűjti szelektíven az italos kartondoboz hulladékot, noha ennél jóval nagyobb arány, 89% tudja, hogy ez a csomagolási hulladék újrahasznosítható.

Frissítésekkel védhetnénk magunkat a leginkább 

Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2012. novemberében a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban.

Ilyenkor jön az adományok harmada 

Karácsonykor többen és többet adományozunk, mint év közben. Ez a tendencia, úgy tűnik, idén sem csökken, azonban az előző évekhez képest kicsit árnyaltabb az összkép.

Melyik a legolcsóbb bankszámla? 

A PSZÁF a lakossági ügyfelek tájékozódását segítő számlaválasztó programot indított el honlapján. Az interaktív internetes alkalmazás összehasonlíthatóvá teszi a forint folyószámlák, a betéti bankkártyák és a belföldi forint pénzforgalmi műveletek kondícióit, ezzel is segítve a szolgáltatók közötti versenynek az érvényesülését a fogyasztók javára.

Nem könyörült a bizottság februárban 

Februárra már szinte mindenki számára világossá vált: nem megy csődbe az ország, bizalom azonban nem állt helyre, ami azóta sem változott. Egyre világosabban körvonalazódtak ugyanakkor a konkrét problémák. Olyan időszak jövőképe rajzolódott ki, ahol cégek százai mennek majd csődbe, a foglalkoztatás bővítése, a növekedés beindítása pedig messze nem lesz olyan egyszerű, mint kimondani az egymillió új munkahelyről, s erős ütemben menetelő gazdaságról szóló ígéreteket. Ráadásul az unió a magyar kormány igen kemény partnerének bizonyult.

Így adományozzunk, hogy tényleg célba érjen!  

Az év végén szerencsére egyre több ember érzi szükségét annak, hogy adományozzon, segítsen a rászorulóknak, civil szervezeteknek. De kinek adományozzunk? Kinek ne? Mire figyeljünk az adományozás során?

7 százalékos hozamot kínálnak a megújuló energiák 

A rövid távú nyereséget kergető befektetők és a bankok elpártoltak a szélenergia-szektortól, mint túlságosan kockázatos üzlettől. Pedig a nap- és szélenergiás beruházások 7 % megtérülést hoznak. Az ágazatba beléptek a nyugdíjalapok.

Hogyan legyünk jó vezetők? Tippek szakértőnktől 

Hogy lehet az, hogy egyes vezetők nem látják tisztán a valóságot? Nos, ennek alapvetően két oka van: hiányoznak a napi-heti „mérőeszközök”, másrészt a vezető olykor nem mer szembenézni a tényekkel. Pilát Gábor, a Falkvezér.hu vezetőjének tanácsai segítségével mindkét hiányosságot orvosolhatjuk.

A tradicionális játékok reneszánszát hozza az idei karácsony? 

A hazai játékpiac változóban van: a játékokra költött összegek csökkentek, a vásárlási időszak lerövidült. A tradicionális játékok szerepe viszont újra felértékelődik, az idényjellegű játékokkal szemben.

Alig van szállodaprojekt 

Bár a KSH adatai szerint az év első tíz hónapjában 8 százalékkal nőtt a szállodai vendégéjszakák száma, a négycsillagos kategóriában kiugró, több mint 17 százalékos növekedés volt, a szállodapiaci fejlesztők egyelőre mégis kivárnak, alig indul új fejlesztés az országban - állapítja meg a BDO Magyarország elemzése.

Elő az ötletekkel, díjazzuk! 

A száz százalékban állami tulajdonú pénzügyi tanácsadó és finanszírozó Regionális Fejlesztési Holding Zrt. 18 nagyvárosban képviselettel, 7 régióban leányvállalataival áll a vállalkozói és önkormányzati fejlesztési tervek, illetve a fejlesztők rendelkezésére. Ilenczfalvi-Szász Gábort, az RFH Zrt. vezérigazgatóját a 2012-es gazdaságélénkítő programjukról, az RFH Ecospinning Programról kérdeztük.

Céginformáció a biztonságos működés záloga 

A Merkapt 1991-ben alakult, kizárólagos magyar tulajdonban lévő épületgépészeti vállalkozás, amely 2012. március 1-jétől zrt-ként működik. A hazai vállalati szektor igazi sikertörténete a vállalat fejlődése, amelyben komoly szerepe van a már évek óta használt online céginformációs rendszernek.

Ne misztifikáljuk a fenntarthatósági célokat! 

A fenntarthatóság, vállalati CSR nem úri huncutság, hanem a cég jól felfogott gazdasági érdeke. Könnyen belátható, hogy minden lépés, amely valóban a hosszú távú fenntarthatóságot szolgálja, és nem csak marketingcélú, növeli a profitot is.

Javuló gazdasági várakozások 

Kis lépésekben, összességében sem jelentősen, de szeptemberhez képest folyamatosan javulgat a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke.

Van pénz kkv-hitelezésre  

Az UniCredit Banknak újabb 100 millió euró összegű kedvezményes refinanszírozási forrást nyújt az Európai Beruházási Bank (EIB) a kis- és középvállalkozások, valamint a Mid Cap cégek hitelezéséhez egy új keretmegállapodás alapján. Ezzel az EIB az UniCredit Bank közvetítésével immár összességében 444 millió euró összeggel támogatja a hazai magán- és önkormányzati szektor beruházásait.

Egész évben működő lakberendezési kiállítás 

A Trendlakás kínálta új üzleti modell létrehozásában összefogó beszállítók az alkalmi kiállításokon való megjelenés helyett maguk keresik a közvetlen kapcsolatot a vevőkkel. A márkákat a Trendlakás szakmai stábja képviseli.

Újabb leminősítés: kockázatosak a magyar bankok 

Úgy tűnik, hogy idén már sok minden nem fog történni. Magyarországon ma és még holnap nagyobb forgalommal kereskedhetnek, hiszen még a mai kötéseket lehet elszámolni idén, holnap pedig határidő kifutás van. Ezen túlmenően még két kereskedési nap lesz idén, a két ünnep között – figyelmezettek az Erste elemzői reggeli összefoglalójukban.

Ajándékok akár tízezrekkel olcsóbban 

Az idei év legkedveltebb karácsonyi ajándékainak árait veti össze Nyugat- és Közép-Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában egy friss kutatás. Nagyon úgy tűnik, hogy érdemes az interneten vásárolni...

Forró január: meneküljön ki merre lát! 

Valószínűleg sokan gondolják úgy, hogy soha többé nem szeretnék egy évet az ideihez hasonlóan kezdeni. Decemberben még úgy tűnt a kormány bármit megtehet a piacok nem bűntetnek, januárban ránk szakadt az ég. Pedig az év elején (a lassan már szokásosnak is tekinthető cégműködést alapvetően befolyásoló) szabályváltozásokhoz való alkalmazkodás is épp elég feladatot adott volna a vállalkozásoknak.

Egyszerűbb lehet a számvitel a kicsiknek jövőre 

A tervek szerint még az év vége előtt elfogadják azt a rendeletet, melynek értelmében cégformától függetlenül használható lesz az egyszerűsített beszámolási forma.

A hazai bioetanol gyártás létkérdés a mezőgazdaságnak 

A hazai etanolipar minden érintettjének – ipari és mezőgazdasági, állattenyésztési szakemberek - részvételével rendezett konferenciát a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ). A konferencián felszólaló szakmai vezetők egyetértettek abban, hogy a magyar mezőgazdaságban újra munkahelyeket teremtő bioetanol gyártás társtermékei valódi megoldást jelenthetnek a takarmányimport csökkentésében. A bioetanol iparág vezető képviselői emellett a bioetanol adókedvezményének fenntartására és növelésére ösztönzik a mindenkori magyar kormányt, annak érdekében, hogy a hazai gyártású zöld üzemanyagra támaszkodva csökkenthető legyen hazánk kőolajimport függősége.

Kevesebb az álláshidetés 

Az év utolsó három hónapjában mérséklődött az álláshirdetési feladási kedv: a korábbi 14 százalékos bővülést ezúttal csupán 7 százalékos növekedés követte. Hasonló a tendencia az ingatlanhirdetések piacán is, egyedül a gépjárművek esetében volt érzékelhető a korábbi negyedévhez hasonló növekedés.

Buli, szordínóval 

A céges bulik a többség számára kellemetlen kötelezettséget jelentenek, pedig akár jól is érezhetnénk magunkat, és még értelme is lehet az összejöveteleknek. Persze ahhoz, hogy ne kelljen megbánnunk valamit, nem árt, ha tudunk különbséget tenni a privát bulin és a céges összejövetelen elvárt viselkedés között.

Előre leosztott kvóták egyes képzők részére? 

Egy vállalkozás név nélkül nyilatkozó ügyvezetője juttatta el lapunkhoz az alábbi levelet, mely a TÁMOP 2.1.2 pályázat véleménye szerint tisztességtelen eljárásrendje ellen tiltakozik. A levelet változtatás nélkül közöljük.

11 tipp, hogy sikeres legyen a céges weboldalunk 

Héjj Szilárd MarketingArc szerint, ha az alábbi tippekre ügyelünk weboldalunk elkészítésekor, akkor már szinte félúton járunk a sikeres online kommunikáció felé! A másik fele pedig az, hogy az adott oldalt ismertté kell tenni! Ebben segít a jó, hatékony online marketing!

Nem ússzuk meg az újabb megszorításokat 

Stagnáló gazdaság, csökkenő reálbér, magas munkanélküliség jellemzi majd jövőre a magyar gazdaságot a Policy Agenda decemberi prognózisa szerint. Álláspontjuk alapján a növekedés beindításához a gazdaságpolitika teljes átértékelésére lehet szükség, ami mellett sürgős feladat az átlátható költségvetési gazdálkodás folytatása. Hasonlóan pesszimista előrejelzéseket tettek közzé a gazdaságkutatók is.

Cafeteria: Egészségbiztosítás a munkáltatók adu ásza? 

Január 1-től már legalább 35,7 százalékkal adóznak a cafeteria elemek, így a cégvezetők többségének komoly dilemmát okoz a fenti kérdés a dolgozói juttatások tervezésekor. Hogyan tudjuk elérni, hogy a dolgozók a bruttó cafeteria keret minél nagyobb részét megkaphassák?

Megéri még idén nyugdíj-előtakarékossági számlát nyitni! 

Az új szabályok értelmében jóval korábban kell majd megkezdeni az előtakarékoskodást, mert 2013-tól a nyugdíj-előtakarékossági számlák (nyesz) minimális tartási időszaka háromról tíz évre nő.

Idén a többség nem vár bónuszt 

A magyar munkavállalók többsége úgy érzi, megérdemelné az év végi bónuszt, de csak harmaduk gondolja úgy, hogy valóban meg is kapja azt – derül ki a Randstad kutatásából. Kisebb céges ajándékra is kevesebben számítanak, mint két éve.

Jön az év vége, felfelé kúsznak a piacok 

Az év végéhez közeledve gyűlnek az évet összegző cikkek a különböző médiumokban. Például az S&P500 81 pénzügyi vállalkozása 2003 óta a legnagyobb emelkedést érte el idén, ugyanis összességében 27 százalékot emelkedtek ezek a részvények.

A cégvezetők harmada nem tudja, hogy tilos felosztani a piacot 

Egyre gyakrabban hallani az üzleti életben a megfelelés, compliance kifejezéseket. Az angol eredeti gazdasági-jogi értelemben összességében arra utal, hogy az adott vállalat működése során mennyiben törekszik arra, hogy a jogszabályok szerint, azoknak megfelelve járjon el.

2013 legfontosabb feladata: egy cent sem kerülhet vissza! 

Végtelenül egyszerű pályázatokra, ösztönző támogatási célokra és komoly állami kamattámogatásra lenne szükség ahhoz, hogy megindulhassanak a beruházások. A legfontosabb feladat 2013-ban, a rendelkezésére álló uniós források felhasználása lenne - mondta a Piac&Profitnak Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója.

Ki örökölje a céget? A szabályozás segíthetne 

A meghatározó magyar családi cégek döntő többségénél a közelmúltban jött el, vagy a következő években lesz aktuális a generációváltás, ám ahhoz, hogy ezt zökkenőmentesen bonyolítsák le a magyar GDP közel felét adó vállalkozások, komoly változásokra lesz szükség belső rendszereikben, folyamatmenedzsmentjükben és tulajdonosi szerkezetükben

2013 - Húszmillió munkanélküli, javuló magyar gazdaság 

Húszmilliós csúcson tetőzik az eurózóna munkanélküliségi rátája jövő év végén, a befektetések aránya pedig egészen 2014-ig nem növekedik majd. Mindezek ellenére 2013-ban már kevésbé komorak a valutaunió kilátásai mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan a magyar gazdaság is javuló tendenciát mutat 2013-tól – derül ki az Ernst & Young legfrissebb Eurózóna Előrejelzéséből.

Hiába a kamattámogatás, így sem veszünk fel lakáshitelt 

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint könnyítene az idén ősz óta már több banknál is elérhető államilag támogatott lakáshitelek feltételein. Mit hozhat ez az ingatlanpiacon?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Cégblog

Felülteljesített a Coca-Cola: profitban és bevételben is verte a várakozásokat

Felülteljesített a Coca-Cola: profitban és bevételben is verte a várakozásokat 

A vártnál magasabb első negyedéves bevételről és nyereségről számolt be kedden a Coca-Cola üdítőitalgyártó vállalat.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Gazdaság

Csendben pusztít a munkahelyi stressz

Csendben pusztít a munkahelyi stressz 

Egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo