Míg hazánkban a gazdasági élet szereplői évek óta az életben maradásért küzdenek, és bár egyes vélemények szerint a növekedés már elindult, rekord bevételekről a cégek ma még csak álmodozhatnak, addig a „Hatóságot” a realitás látszólag mit sem zavarja. Talán megszokhattuk már - vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy igyekszünk megszokni -, hogy kis hazánkban a „Hatóság” - és értek ez alatt minden olyan szervezetet, melyet nem kedvünk szerint választunk, legyen az jogi értelemben akár hatóság, akár egy kötelező, a vállalkozókra rákényszerített egyéb szervezet, tömörülés, mely bár jogi értelemben nem hatóság, mégis kötelező erővel bír a többség felett – nem szolgálatot teljesít, nem ő van a többségért, hanem a többség érte.
Nem állítom, hogy nincsenek kivételek, vagy egy-egy, a „Hatóságnál” dolgozó munkatárs nem szociálisan, az „Élni és élni hagyni” elve alapján igyekszik a rá kirótt feladatokat végrehajtani. Az azonban ma még megkérdőjelezhetetlen, hogy maga a „Hatóság” hozzáállásában igen nehéz felfedezni azt a nézőpontot, hogy ha ők – vagyis mi többségben lévők, a vállalkozók, a társadalom szorgosan termelő dolgozói – nem lennének, vagy nem szorgoskodnának, akkor ugyan kit is lehetne bármire is kötelezni? Kitől lehetne bármilyen jogcímen, bármennyi összeget beszedni? Ki biztosítaná, hogy a „Hatóságnak” munkája és feladatai legyenek? Ki biztosítaná, hogy a többség erejéből befolyó forintokkal fenntarthatóak legyenek a köz érdekeit szolgálni hivatott intézmények, szervezetek, ellátások?
Félre téve azonban a filozofálgatást a társadalmunkban játszott szerepekről, van olyan konkrétum, mely mellett talán nem lehet, vagy nem ildomos szó nélkül elmenni.
A vállalkozási szférában dolgozók mind jól ismerik, hogy ma - akár elfogadhatónak ítéljük, akár nem – még mindig igen gyakori, hogy a fizetési kötelezettségek pontosságához nem mindig tudnánk órát állítani. Csúszások, elmaradások jellemzőek. Ennek okait most azonban nem szeretném boncolgatni. Tény, hogy a késlekedőkkel szemben a többség érdekében fel kell lépni.
Mi a késedelem ára?
A fellépés eszközeit, kereteit a jog adja meg. Ráadásul a rendelkezésre álló eszközökben is megfigyelhető a fokozatosság, hiszen nem mindegy, hogy ki, mikor, mivel és mennyit késik, mit nem teljesít.
A késedelmes fizetések elleni fellépés első „lépcsőfoka”-ként tekinthetünk a késedelmi kamatra, mely minden késedelem esetén, törvény alapján jár. Nem kell vizsgálni, hogy a késedelem miért is következett be. A késedelmi kamat egyértelműen a hitelező érdekeit védi és egyben enyhén emlékezteti az adóst, hogy a tartozás összege valójában nem az ő pénze, ezért annak „használatáért” cserével tartozik hitelezőjének.
Hogy miért állítom, hogy a késedelmi kamat egy „enyhe figyelmeztetés”? Mert annak mértékét mind a törvény, mind a gyakorlatban kialakult bírósági ítélkezés olyan szinten tartja, ami még nem eltúlzott. Vagyis a hitelező nem tud rekord gyorsasággal, rekord bevételekre szert tenni a késedelmi kamatokból. Elég, ha arra gondolunk, hogy a késedelmi kamat törvény szerinti mértéke a jegybanki alapkamathoz kötött. Ma a jegybanki alapkamat 3,80%, melyhez gazdálkodó szervezetek közötti tartozás esetén 8%-ot kell hozzáadni, hogy a törvény szerinti késedelmi kamat mértékét megkapjuk. Ez tehát ma a Polgári Törvénykönyv alapján 11,80% éves késedelmi kamatot jelent a cégek közötti tartozás esetén. Ettől megállapodásban el lehet térni, de extrém magas késedelmi kamatot még így sem lehet érvényesíteni. Mi lehet extrém magas? Pontosan, számszerűen ez nincs meghatározva, azonban a bírói ítélkezés alapján például 40-50%-os, vagy annál még magasabb kamat már nem tekinthető jogszerűnek.
Mit érvényesíthet a „Hatóság”?
Először is azt kell leszögeznünk, hogy a „Hatóság” által, késedelmes fizetés esetére alkalmazható szankciók, eszközök külön jogszabályokban vannak rögzítve. Ne keressünk egyetlen törvényt, jogszabályt, mert „Hatóság”-ból nem szűkölködünk. Így tehát nem tudom én sem egyetlen tő-, de még többszörösen összetett mondatban sem megadni a mindig, minden hatósági ügyre irányadó szabályt. Néhány nem egyedileg előforduló, a „Hatóság” bevételeit növelő „forma” azonban meghatározható.
A „Hatóság” többlet bevételt termelő eszközei
Nem a normál, a „Hatóság” által betöltött funkciója révén szokásosan begyűjtendő bevételekről van szó, vagyis nem azt vizsgálom, hogy milyen és mennyi adót, járulékot, illetéket, díjat stb. kell mindennapi életünkben megfizetnünk. A kérdés az, hogy mi a „büntetésünk”, ha a fizetéssel késünk.
Azonnal jön a kézenfekvő válasz, a késedelmi kamat. Hiszen ha a cégek együttműködése során a késedelmi kamat törvény erejénél fogva jár, nem meglepő ez a „Hatósággal” szemben sem. Vagyis a késedelmi kamat egy „rendszerbe illeszkedő”, figyelmeztető jelzés: „Fizetnie kell!”. Az más kérdés, hogy a legtöbb esetben a „Hatósággal” szembeni késedelem esetére előírt késedelmi kamat magasabb, mint a fent jelzett, Polgári Törvénykönyv szerinti. Jó, hát talán ezt még elfogadhatónak is ítélhetnénk?
Mi van még a „Hatóság” kezében?
A „Hatóság” több eszközzel is rendelkezik, melyet szintén nem tudunk egy cikk keretében részletesen megvizsgálni. Az egyik ilyen plusz eszköz az „extra bevétel-generátor”. Mi is valójában az „extra bevétel-generátor”? Ilyen kifejezést ne keressen sem a jogszabályokban, se a „Hatóság” hivatalos oldalain, tájékoztatóiban. Mi lehet az „extra bevétel-generáló”?
Egy több arcú „szörnyecskével” állunk itt szemben. Van, hogy büntetésként, van, hogy pótdíjként jelenik meg. A lényeg, hogy egy olyan fix összeg, vagy százalékos arány, melynek a célja a szankció, az eltévedt bárányok helyes útra terelése. Nincs ezzel semmi gond mindaddig, míg valóban a többség védelmének céljával, a többség érdekében a szabályok betartatásának szándékával alkalmazzák.
Mikor válik „extra bevétel-generátorrá” a pótdíj, a büntetés?
Amikor az elsődleges cél már egyértelműen a „Hatóság” bevételeinek növelése, a büntetés és pótdíj egy több arcú „szörnyecskévé” változik
Mikor a cél az, hogy találjunk valami hibát, amit súlyos pénzbüntetéssel „honorálhatunk”.
Mikor a „Hatóságnak” a büntetésekből és pótdíjakból kell teljesíteni az elvárt bevételt. Gondoljunk csak bele, milyen abszurd is ez a helyzet, amikor nem az a cél, hogy a vállalkozók a szabályokat jól betartva, minél eredményesebben működjenek és ezzel a befolyó adón keresztül a többség is jól járjon, hanem a „hiányzó” bevételeket a hibakereséseknél kirótt büntetésekből igyekeznek pótolni.
Mikor a késedelmes fizetéseknél a késedelmi kamat sokszorosát lehet beszedni pótdíj elnevezés alatt. Hiszen a pótdíj akár egy fix összegben is megadható, mely a késedelmi kamat arányos összegénél sokkal magasabb. Sőt a pótdíj akár úgyis meghatározható, hogy a késedelem időtartamát is figyelmen kívül hagyják. Mindegy tehát, hogy a késés 1 nap, vagy ennél lényegesen több, nem tesznek különbséget a fizetendő pótdíjak között. Ezzel szemben a késedelmi kamat a késedelem idejéhez igazodik, azzal arányos. Ha valaki csak kicsit késik, kevés késedelmi kamatot fizet, ha sokat, akkor „büntetése” is nagyobb.
Mikor a kötelezően előírt nyomtatvány másként adja meg a fizetendő összeget, mint ahogyan azt a „Hatóság” számolja, nyilvántartja, így észrevétlenül keletkezik hátralék. Erről azonban a „Hatóság” nem tájékoztatja a bevallásra kötelezettet, a hátralék és a késedelem tehát szabadon tovább növekszik.
És az igazi „extrém bevétel-generátor” a valójában késedelem miatt kiszabott olyan pótdíj, melyet másként álcáznak. Lehet ezt sokféleképpen nevezni: ügyintézési, ügykezelési, késedelmi stb. Csak a „Hatóság” fantáziáján múlik? Egy biztos, a pótdíjakkal sokkal több bevételhez lehet jutni a késlekedőktől, mintha valóban a késedelem mértékéhez mérten „szankcionálnák” a csúszást.
Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd www.megbizhatougyvediiroda.hu
