Élénkülő tunéziai–magyar gazdasági kapcsolatok

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Tunéziai–Magyar Üzleti Tanács Tunéziai–Magyar Üzleti Fórumot szervezett. Az eseményen részt vett Abdelwaheb Maatar, a Tunéziai Köztársaság kereskedelmi és kézműipari minisztere is a kétoldalú üzleti kapcsolatok elősegítése, valamint a Magyarország és Tunézia közötti kereskedelmi kapcsolatok bővítése céljából.

Tunéziai–Magyar Üzleti Fórum – Forrás: HITA

A minisztert kísérő 20 fős üzletember-delegáció több mint 60 magyar vállalat képviselőjével találkozott. Az eseményen a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) két együttműködési megállapodást is aláírt tunéziai partnerszervezetekkel. Az észak-afrikai régión belül Egyiptom és Marokkó mellett Tunézia Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere. A két ország közötti gazdasági együttműködések nem új keletűek, hiszen már tavaly novemberben Budapesten ülésezett a Tunéziai–Magyar gazdasági vegyes bizottság, idén júniusban pedig Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár látogatott Tunéziába.

A Tunézia és Magyarország közötti külkereskedelmi termékforgalom az elmúlt években folyamatosan nőtt, egy kisebb visszaesést követően 2011-ben kiugró értékű volt, meghaladta a 100 millió dollárt. Ennek is köszönhető, hogy a fórumon több ágazat – többek között az élelmiszer- és szállodaipar, textil- és járműipar – területén történtek előremutató tárgyalások. A tavalyi évben 22 millió dollár értékben importált Magyarország termékeket Tunéziából, és az import nagy részét gépek és szállítóeszközök tették ki. Tunéziában egyre több magyar tulajdonú befektetés ismert.

A fórumon Bilek Péter, a HITA elnökhelyettese ismertette a magyar kormány „keleti nyitás” politikáját és stratégiáját, amely a tradicionális piacok mellett új piacok megnyerését tűzte ki célul. A tervek szerint a következő években Magyarország a jelenlegi szintről növelni szeretné a nem EU-s országokba irányuló exportját, ezzel elérve, hogy a teljes kivitel egyharmada az unión kívülre irányuljon.

Van még kihasználatlan lehetőség Szlovéniában
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a Szlovén Köztársaság budapesti Nagykövetségével és a Szlovén–Magyar Üzletemberek Egyesületével együttműködve 2013. szeptember 18-án szlovén–magyar üzleti fórumot szervezett.
Abdelwaheb Maatar, a Tunéziai Köztársaság kereskedelmi és kézműipari minisztere hangsúlyozta országa domináns exporttevékenységét és erejét. Mint elmondta, Tunézia a hagyományos piacok mellett (Franciaország, Németország, Olaszország) diverzifikálni szeretné az EU-ba irányuló exportját, amely törekvésben Magyarország mintaként szolgálhat. Tunézia eltökélt abban, hogy tovább erősítse a történelmi hagyományokra is támaszkodó gazdasági kapcsolatokat Magyarországgal, ami elsősorban a mezőgazdaság, az ipar és a műszaki segítségnyújtás terén valósulhat meg.

A program során a HITA két partnerszervezettel írt alá együttműködési megállapodást. Az exportfejlesztést célzó tunéziai társszervezet, a CEPEX (Tunisian Export Promotion Center), illetve a befektetésösztönzést elősegítő FIPA (The Foreign Investment Promotion Agency Tunisia) és a HITA közötti megállapodások a jövőben lehetővé teszik, hogy a két ország az eddigieknél szorosabb kereskedelmi és gazdasági együttműködést folytasson.

Véleményvezér

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo