Helikopterről nézve a Jeremie program eddigi eredményeit, a GDP arányos kockázati tőkebefektetések nagyságát és a struktúrát, kétségtelenül Magyarország az egyik legsikeresebb szereplő a régióban. A rendszer működik, mi több, a tapasztalatok alapján fejlődik. Pénzben sincs hiány, és a vállalkozásokat segítő ökoszisztéma is jó alapot ad arra, hogy valóban sikertörténetről beszélhessünk. A valóság azonban nem ilyen rózsaszínű. A Jeremie 1 alapkezelői eddig a rendelkezésre álló forrás felének kihelyezéséről döntöttek, de a ténylegesen folyósított összeg ennek a töredéke, és a Jeremie 2 sem sikeresebb, ami a kihelyezések darabszámát illeti. Gaál Csaba, a Core Venture Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója szerint az alapkezelőknek, a vállalkozóknak és az államnak egyaránt lenne mit fejlődniük, ha azt szeretnénk, hogy a pénzbőség megmutatkozzon a gazdaságban is.
Nincs finanszírozható projekt, vagy az alapkezelők nem találják meg a befektetésre érett ötleteket?
– Amikor elindult a Core Venture, azt képzeltem, hogy száz projektet kell megnézni ahhoz, hogy három megállapodást megkössünk. Az elmúlt fél év tapasztalatai ennél rosszabb képet festenek, de ez nem egyedi helyzet. Hallottam egy angol példát, ahol a magvető kategóriájú befektető kétszáz projektötletből hármat talált finanszírozhatónak. Mi magyarok nyitott népség vagyunk, sok kreatív ötlettel, de jellemzően fejleszteni kell a piaci szemléletünket. Ebben a rendszerben viszont mindenkinek az a célja, hogy pénzt keressen a nap végén. Ne várja senki, hogy egy üzleti alapon működő befektető foglalkozik majd egy ötlettel, ha maga a projektgazda sem tudja, ki fog a produktumért fizetni. Az üzleti gondolkodásmód fontosabb a műszaki, technológiai kreativitásnál. Mielőtt valaki arra szánja magát, hogy pénzt von be a vállalkozásába, tisztázzon néhány kérdést. Például, hogy mit akar elérni, hogyan fog működni az üzlet, mik a termék előnyei, kik a konkurensei. Ne menjen a befektetőhöz, aki egy hete dolgozik az ötletén, mert biztos, hogy nem felkészült. A befektetői klubokban számos ötletgazda tudná megmutatni magát tíz percben, de sokszor még a huszadik perc végére sem derülnek ki a potenciális befektető számára alapvető kérdések, hogy mire, mennyi pénzt szeretne, milyen megtérülésre számít, mert elveszik a szakma részleteiben.
A befektető nem szakember, a technológia kevésbé érdekli, annál inkább az üzlet. A vállalkozónak rá kell szánnia az időt arra, hogy kidolgozza a részleteket, és megtanuljon prezentálni. A legnagyobb hibákat fél óra alatt ki lehet javítani egy tréningen, ahol rámutatnak arra, hogy másképp adom el az ötletet a befektetőnek, másképp, ha csapatot építek, és megint másképp, amikor üzletet kötök. A projekt kidolgozatlanságán túl számos visszautasítás mögött az irreális üzleti elképzelés áll. A tulajdonosi szemlélet hiányát mutatja, ha valaki egy szolgáltatás beindításához hatalmas ingatlanberuházást tervez ahelyett, hogy bérelne egy helyiséget. A tulajdonosi szemlélet hiánya számomra azt jelenti, hogy az ötletgazda nem hisz az ötletében. A vállalkozók informáltsága sem tökéletes. Noha a Jeremie 2 fél éve elindult, kevesen tudják, hogy például külföldi projekteket is finanszírozhat a program. Nem arra várunk, hogy már ebben a fázisban kész üzletek, tökéletesen összeszokott csapatok jelentkezzenek nálunk, de azt elvárjuk, hogy az ötletgazda tudatában legyen annak, hogy mit szükséges fejlesztenie. Egyértelmű pozitívum, ha mindezt jelzi nekünk, sőt segítséget is kérhet a befektetőtől.
Segít a kockázati tőkealap-kezelő?
– Az eddig a látómezőnkbe került elképzelések közül van négy-öt olyan, amelyik némi segítséggel akár néhány hónap alatt befektetésképessé válhat. Tipikusan ilyen, amikor megvan a prototípus, felállt a csapat, de hiányzik a piaci visszajelzés. Egy nagy biztosítótársaság például a rajtunk keresztül megismert startup szolgáltatását egy több száz fős felhasználói csoport számára megveszi, az ötlet tehát vevőre talált. Ez a tény jelentősen növeli a befektető komfortérzetét, és így szívesebben finanszírozza a céget. Ha nem működnénk partnerként együtt, száz ötletből több mint kilencven kerülne elutasításra. Legalább visszajelzést muszáj adni az ötletgazdának, hogy mivel lehetne javítani az elképzelést, vagy esetleg más alapkezelőt javasolni, akinek inkább illeszkedik a portfóliójába. Nincs problémás projekt, csak kihívásokkal küzdő. Könnyen lehet, hogy egy elképzelés, amely ma pénzt nem, de mentort kap, néhány év múlva sikertörténet lesz.
– A magyar az amerikainál elképzelhető, hogy magasabb tulajdonrészért hajlandó befektetni, de nem Amerikában vagyunk, hanem olyan piacon, ahol lényegében a Jeremie-programok indulásakor, azaz alig három éve kezdett el pezsegni a kockázati tőke. Magyarországon a közértben vehetek egy darab kiflit, Amerikában csak egy tucatot, vagyis máshogy működnek a piacok. A Jeremie-szabályok is kötik a befektetőket. Hiába értékelem az egy hónapja alapított üres céget egymilliárd forintra, a döntést meg kell mutatnom az államnak, őt pedig az unió felügyeli. Ha magasabb cégértéken alacsonyabb tulajdoni hányadért száll be az első befektető, lényegében ő fizeti meg a legnagyobb kockázatot azért, hogy legyen hely a következő befektetőnek. Ez nem feltétlenül egészséges, de az is tény, hogy ebben a világban nincs jó cégértékelési módszer. Nehéz objektíven belőni egy induló céget. A végeredményt azonban a befektetőink, az állam és az EU felé is meg kell tudjuk védeni. Magyarországon túl kicsik az alapok, így nehéz elporlasztani egy befektetés kockázatát. Egy Jeremie 2-es alapkezelő legfeljebb tíz-tizenöt projektbe rak pénzt, vagyis egy befektetéssel lehet, hogy a vagyona tíz százalékát kockáztatja, szemben az amerikai befektetővel, akinek könnyen lehet, hogy egy pár millió dolláros invesztíció csak egy a százból. A nagyobb alap sokkal inkább képes diverzifikáltan működni, így megengedheti magának, hogy egy-egy finanszírozásnál nagyobb kockázatot vállaljon. Persze megtehetnék a hazai alapkezelők, hogy ugyanabból az alapból több projektet finanszíroznak egyenként kisebb összeggel. A magvető alapban rendelkezésre álló kétmilliárd forintot akár tízmilliónként is kioszthatnánk, csakhogy a törvényben szabályozott működési költségfedezetbe nem fér bele, hogy ennyire elaprózzuk magunkat. Túl sok kis összegű befektetés mellett előfordulhat, hogy nem tudnánk menedzselni a portfóliónkat. Ahhoz tehát, hogy fokozódjon az alapkezelők kockázati étvágya, az egy alapkezelőre jutó kezelt vagyon nagyságát kellene növelni.
A trend nem ebbe az irányba mutat, inkább újabb szereplők kapnak a tortából. Ezenkívül hogyan tudná az állam javítani az innovatív ötletek finanszírozásának hatékonyságát?
– Ki kellene mozdulni az elefántcsont-toronyból, és meghallgatni a piacot. A Jeremie program három éve folyik, a most kihirdetett Gazella pályázat mégis több sebből vérzik. Túl sok a politikai és kevesebb a szakmai szempont a kiírásban. Miután az inkubátorház már jóváhagyta, miért van szükség az NFÜ fejbólintására ahhoz, hogy egy program pénzhez jusson? Ugyanakkor örvendetes, hogy a már kiírt pályázatra adott piaci visszajelzéseket meghallgatták és a feltételeket több ponton előnyösen módosították. De továbbra is kérdés, hogy képes-e egy inkubátorházban lévő projekt nyolcvanmillió forint vissza nem térítendő támogatást hatékonyan felhasználni. Meggyőződésem, hogy az eddiginél is erősebben a piacra kellene bízni a döntéseket, ha fokozni szeretnénk a pénzeknek a gazdaságra gyakorolt hatását.
