Az adóhatóság előszeretettel vizsgálja a gazdasági események, illetve az ezekről kiállított számlák valódiságát. Amennyiben pedig azt állapítja meg, hogy egy ügylet egyáltalán nem, vagy nem úgy, vagy nem azon személyek között jött létre, mint ahogy az a számlán szerepel, akkor a számlát nem fogadja el hiteles dokumentumként (azaz, a nem túl szép adóhatósági kifejezéssel élve, a számlát hiteltelennek, fiktívnek minősíti), és ehhez negatív adójogi következményeket kapcsol. Statisztikai adatokból tudjuk, hogy az adóhatósági megállapítások döntő része ebből a körből születik – írja friss blogbejegyzésében Fekete Zoltán Titusz, az RSM DTM adómenedzsere.

Erre azonban eddig is számos példa volt. Az adóhatósági gyakorlat újdonsága az, hogy az ilyen megállapítások esetén az adóhatóság ma már egyre gyakrabban az általánosnak tekinthető 50 százalék helyett 200 százalékos adóbírságot szab ki. Erre akkor van lehetőség, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze. Fontos azonban, hogy ez nem új szabály, hiszen csak a kiszabható bírság felső határa változott 2012. január 1-jétől 200 százalékra. Az azonban kétségtelen, hogy az adóhatóság megfigyelhetően sokkal gyakrabban él ezzel a törvény adta lehetőséggel.

Eddig a vagyongyarapodási vizsgálatoknál volt megszokott, hogy a bevétel eltitkolása következtében automatikusan alkalmazta a szankciós mértékű bírságot az adóhatóság. Cégek vizsgálatakor viszont csak kivételes esetekben fordult ez elő. Ezekről a kategóriákról a jogban kevéssé jártas ember is tudja, hogy már a büntetőjog határát súroló esetek, hiszen kimeríthetik a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás, illetve a számvitel rendjének megsértése elnevezésű bűncselekményi tényállásokat.

A változás oka egy másik, szintén 2012. januártól hatályos rendelkezésben keresendő. Az eljárási szabályok ugyanis kiegészültek egy új előírással. Eszerint az állami adó- és vámhatóság a NAV nyomozóhatóságát tájékoztatja az adótitokról a bűncselekmények megelőzése, az adott bűncselekmény felderítése, illetve nyomozása során a bűnüldözési feladatok teljesítése érdekében, valamint a büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása céljából. Azaz nem csak az adó-ellenőrzési eljárásokhoz kapcsolódó büntetőfeljelentések megtételével jelezheti az adóhatóság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját.

Érdemes tehát tisztában lenni azzal, hogy amikor 200 százalékos adóbírságot látunk egy ellenőrzési határozatban, akkor minden valószínűség szerint megtörténik az adóhatósági jelzés a nyomozóhatóság felé, és innentől kezdve a nyomozás elrendelése vagy annak mellőzése már nem az adóeljárás, hanem a büntetőeljárás logikája szerint történik.

A jogszabálysértések miatt alkalmazott szankcióknak kettős szerepük van: egyrészt anyagi hátránnyal sújtják az adózót az elkövetett jogsértésekért, másrészt megelőző, visszatartó hatást fejtenek ki a hasonló hibák, mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében. Ugyanakkor jó tudni, hogy a NAV szankcionálási alapelvei szerint adóbírság kivetése előtt a bizonyítás minden esetben az adóhatóság feladata, és a hatóság köteles minden esetben az adózó javára szóló körülményeket is felfedni. Az adóbírság alapja az adóhiány, vagyis a már ellenőrzött időszakra bevallott, de meg nem fizetett adó, illetve a jogosulatlanul kifizetett visszatérítés, visszaigénylés, illetve támogatás. Az adóhiány kiszámításakor figyelembe vehető ugyanakkor a túlfizetés, ám csak abban az esetben, ha az nem csak az esedékességkor, de még az ellenőrzés napján is fennáll.

Az sem lehetetlen, hogy valaki sikeresen szálljon szembe az adóhatóság ítéletével. Az elmúlt hat évben folyamatosan növekedett a pernyertes adózók aránya. Amíg 2007-ben a bíróságok a perek 78 százalékában az adóhatóságnak adtak igazat, addig 2012-ben már 71 százalékra, a 2013 első félévében pedig 66,5 százalékra csökkent a helybenhagyó döntések aránya – derül ki az EY összesítéséből.

Nemrég változott az adóhatóság bírságolási gyakorlata, ennek követéséhez útmutatót bocsátott ki a hatóság.