A piacromboló akciók miatt elkeseredettek a dinnyetermelők

A tavaszi és nyár elejei szélsőséges időjárás következtében a szezon elején (június utolsó és július első hetében) kb. harmad annyi termést takarítottak be a dinnyetermelők, mint tavaly ugyanezen időszakban, ellenben július közepétől megérkeztek a jelentős termésmennyiségek, melyek nagyon rövid időtávon, hirtelen zuhantak a piacra.

Az eddigi betakarítási eredmények azt tükrözik, hogy 20-30 százalékkal alacsonyabbak a hozamok a vártnál, ami elsősorban a májusi hideg és az április-júniusi aszályos időjárásra vezethető vissza. Számos esetben azt tapasztaljuk, hogy ezt a terméskiesést alapvetően a kisebb gyümölcsméretek eredményezik, „darabszámra” a tervezettnek megfelelően alakul a termés. A termés minősége az elvártak szerint alakul.

Szenved a dinnyepiac
Szenved a dinnyepiac
Fotó: NAK/Lévai Zsolt
Az időjárás nem kedvezett a kereslet alakulásának sem. A két, jelentősebb júliusi lehűlési hullám érdemben visszavetette a keresletet. A dinnye fogyasztása ugyanis döntően időjárásfüggő: a 30 fok fölötti hőmérsékletekkel jellemezhető kánikulai időszakokban 20-40 százalékkal magasabb a fogyasztás, mint a hűvös napokon. A júliusi lehűlések során – amelyek összességében egészen hosszú, két-három hetes időszakot ölelnek fel – mintegy 25-30 százalékkal esett vissza a hazai és a külföldi kereslet.

A júliusi hirtelen kínálatnövekedéssel párosuló keresletvisszaesés július közepétől kezdve az árak meredek csökkenéséhez vezetett: a szezonkezdő termelői árak mintegy 60 százalékot zuhantak. Emiatt július közepe óta jócskán önköltség alatti áron kénytelenek értékesíteni a termelők, illetve ez az árszint bő két hete, tartósan a tavalyi év azonos időszakának legmélyebb árait súrolja. Ez azért is „fájdalmas” a termelőknek, mert a tavalyinál 20-30 százalékkal alacsonyabbak a terméshozamok, amit azonban gyakorlatilag a teljes terméssel azonos hektáronkénti költségekkel kell előállítani, így a kilogrammonkénti önköltség a hozamcsökkenés mértékéhez hasonló arányban emelkedett az előző évhez képest.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo