A piacromboló akciók miatt elkeseredettek a dinnyetermelők

A tavaszi és nyár elejei szélsőséges időjárás következtében a szezon elején (június utolsó és július első hetében) kb. harmad annyi termést takarítottak be a dinnyetermelők, mint tavaly ugyanezen időszakban, ellenben július közepétől megérkeztek a jelentős termésmennyiségek, melyek nagyon rövid időtávon, hirtelen zuhantak a piacra.

Az árak és így a minőség, illetve hosszabb távon a termelési kedv alakításában nagy szerepe, illetve felelőssége van a hazai áruházláncoknak, amelyek az akciós árakkal predesztinálják az árszintet. Szokásos jelenség, hogy a hiper- és szupermarketek követik egymást az akciós árak alakításában, amivel egyben folyamatosan negatív árspirált gerjesztenek. Nekik, mint meghatározó piaci szereplőknek is fontos megérteniük, hogy a zöldség-gyümölcs termelés mára egy nagy tőke-, munkaerő- és szaktudásigényű, ráadásul nagyon nagy termelési kockázatokkal terhelt tevékenységgé vált, így önköltség körüli vagy az alatti árakon rövid távon sem lehet fenntartani a termelést. A nyomott árszint látszólag jó a fogyasztóknak, azonban már nagyon rövid távon a minőség rovására megy, hosszabb távon pedig aláássa a termelői kedvet. A fogyasztók alacsony árakkal történő kiszolgálása fontos cél, de nem lehet olyan fontos, amivel hosszú távon veszélybe sodorja vagy egyenesen ellehetetleníti a dinnye-, illetve zöldség-gyümölcs ágazat fejlődését, vagy még rosszabb esetben a termelés fenntartását. Mindezzel komoly veszélybe kerül a hazai önellátás biztosítása, és hosszabb távon fokozza az importnak való kitettséget. A már rövid távon is káros jelenség megakadályozása közös érdek!

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo