A piacromboló akciók miatt elkeseredettek a dinnyetermelők

A tavaszi és nyár elejei szélsőséges időjárás következtében a szezon elején (június utolsó és július első hetében) kb. harmad annyi termést takarítottak be a dinnyetermelők, mint tavaly ugyanezen időszakban, ellenben július közepétől megérkeztek a jelentős termésmennyiségek, melyek nagyon rövid időtávon, hirtelen zuhantak a piacra.

A fogyasztói árak szintén zuhantak, a szezon elején uralkodó 250-300 Ft/kg közötti bruttó fogyasztói árak jelenleg jellemzően a 150-200 Ft/kg tartományban tartózkodnak (149 Ft/kg akciós árak mellett).

Érdemi mennyiségben nincs import dinnye Magyarországon, de az exportunk is erősen akadozik. Ennek oka, hogy az átlagosnál hűvösebb júliusi időjárás mellett egész Európában mérséklődött a fogyasztás. A hazai dinnye tekintetében ellátási problémák biztosan nem lesznek, a békési dinnye főszezonja vége felé közeledik, de érdemi mennyiségekkel július 20. körül „elindult” a szabolcsi termőtáj is, így a kiszolgálás folyamatos lesz.

A hazai dinnye főszezonja augusztus végéig tart. Augusztus elejére is láthatóan mérsékelten meleg vagy hűvös időjárás várható, így a következő két hét vonatkozásában nem lehet abban bízni, hogy érdemben megélénkül a kereslet. Ennél fogva valószínűsíthető, hogy a még kb. egy hónapig tartó főszezon első felében is maradnak a relatív túlkínálat miatti piaci zavarok, melyek nyomott árakkal jellemezhetők.

Nagyon fontos lenne, hogy a jelenlegi, önköltség alatti termelői árak érdemben emelkedjenek, és minél hamarabb visszatérjenek a normális szintre. Kijelenthető, hogy a 200 Ft/kg alatti fogyasztói árszínvonal esetén olyan termelői árak alakulnak ki, melyek már tetemes veszteséget okoznak a gazdálkodóknak, és drasztikusan rontják a termelői kedvet. Továbbá az árszínvonal jelentősen kihat a minőségre is: amennyiben a piac „megfizeti” a minőséget (amit most nem tesz), a termelő gondosan válogatott árut tud piacra vinni és csak a legjobb minőség jelenik meg a polcokon. Nyomott árak esetén azonban – a veszteségek csökkentése végett – természetes reakció, hogy a kevésbé érett vagy túlérett, illetve nem feltétlenül I. osztályt képviselő minőség is megjelenik a piacon.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo