Friss cikkeink


Lassult a drágulás novemberben

Lassult a drágulás novemberben 

Novemberben a fogyasztói árak 5,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben. Elemzők az előző hónapok magas adatai után lassulást vártak - elsősorban az előző évi (adóemelések miatti) magas bázissal összefüggésben - a fékezés dinamikáját azonban meglepetést okozott, az előrejelzések 5,3-5,6 százalékos között alakultak.
Bővülhet a kiemelt adózók köre

Bővülhet a kiemelt adózók köre 

Januártól, a jelenlegi 3 milliárd 250 millió forint adóteljesítmény helyett már 1 milliárd 800 millió forint adóteljesítmény is elég lesz a kiemelt adózóvá váláshoz - a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelettervezete a kormány honlapján jelent meg.
Veszélyes vagy hasznos a privát kütyü?

Veszélyes vagy hasznos a privát kütyü? 

Korábban az számított nagy szónak, ha valaki céges telefont kapott, ma viszont már egyre többen szeretnék saját, a cégesnél általában okosabb mobiljukkal, táblagépükkel vagy éppen laptopjukkal elérni a vállalati rendszereket – akár otthonról is. Mindez lehetőség és kockázat egyszerre.
Bankszámlák: vállalati ügyfelek nagyító alatt

Bankszámlák: vállalati ügyfelek nagyító alatt 

Magyarországon a vállalkozások 227 pénzintézetnél vezetik számláikat, de 1000 feletti vállalati ügyfélszámmal csupán 50 pénzintézet rendelkezik. A vállalati bankszámlák 80 százaléka 13 pénzintézetnél összpontosul. A Bisnode csoporthoz tartozó, nemzetközi cégminősítő, Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzése a cégbíróságon bankszámlát bejelentett vállalkozások adatait tartalmazza. A bankszámla adatok hivatalos forrásból bárki számára elérhetőek, a Bisnode csoport, mely Európa egyik vezető digitális üzleti információ szolgáltatója, a nyilvános adatok összesítését végezte.
Beszállítóknak szervezett fórumot a HITA és az Opel

Beszállítóknak szervezett fórumot a HITA és az Opel 

Összesen 47 cég vett részt a HITA Beszállítói osztálya és Nyugat-dunántúli Regionális Képviselete, valamint az Opel Szentgotthárd Kft. által szervezett meghívásos beszállítói fórumon a szentgotthárdi gyárban.
Már a fürdőkádat is online vesszük

Már a fürdőkádat is online vesszük 

Amíg korábban elsősorban könyvek, CD-k, esetleg játékok vásárlására használták a felhasználók a web-shopokat, addig ezek mellett ma már több ezer laptop, televízió, vagy éppen női cipő kel el az interneten.
Ma már emelkednie kellene a tőzsdének

Ma már emelkednie kellene a tőzsdének 

Monti nyugtatgatja a piacokat, szerinte nem kell félni politikai vihartól Olaszországban. A befektetők nem ezt gondolják, de talán a mai napon már valamiféle megnyugvás jöhet az Appennin-félszigeten.
Minden adott a sikerhez Magyarországon

Minden adott a sikerhez Magyarországon 

A szolgáltató központoknak leginkább a támogatási rendszer, az adózási környezet és a képzett magyar erőforrások miatt érdemes megjelenniük, illetve bővíteni tevékenységüket Magyarországon. Emellett hazánkban a közép-európai és nyugati nyelveket beszélők elérhetősége és a meglévő szaktudás - a lassan csökkenő költségelőny mellett is - hosszú távú előnyt biztosít a vállalatoknak.
Boldogabb dolgozó kevesebb pénzért?

Boldogabb dolgozó kevesebb pénzért? 

A hazai vállalatok jelentős része tájékozatlan és bizalmatlan az atipikus foglalkoztatással szemben, pedig a munka és magánélet egyensúlyának kialakításával küzdő munkavállalók hálásak lennének a lehetőségért, amely hatékonyságban busásan megtérül a munkaadónak is.
Végre vége a földhivatali sorbanállásnak

Végre vége a földhivatali sorbanállásnak 

A 2012.október 30-án kihirdetett településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CLVII törvényértelmében módosultak az építési engedélyezési eljárás szabályai. 2013 januárjától az építési engedély kérelmet már nemcsak papír alapon lehet benyújtani, hanem elektronikusan is, és a hatóságok elektronikusan fogják tárolni és kezelni a dokumentumokat.

Kiberbűnözés: erre ügyeljen az ünnepek alatt! 

A kiberbűnözők többféle módon is kihasználják az ünnepeket, vegyük például a klasszikusnak számító elektronikus képeslapokat és köszöntéseket, amelyek akár vírusokat, trójaikat és egyéb kártékony programokat rejthetnek a hackerek ajándékaként. Az ünnepi jókívánságok kifejezésének legelterjedtebb eszköze a Facebook lett, itt státuszként vagy a barátok üzenőfalára írva egyszerűen megúszhatjuk az üdvözléseket.

Gyatra volt az ingatlanforgalom 

Az idei év leggyengébb forgalmú hónapját, szeptembert is alulmúlta a november, amellyel nemcsak az idei, de az elmúlt évek egyik legkisebb havi forgalmát mutatta. Az idei összesített tranzakciószám így megközelítheti a Duna House által már év elején prognosztizált 95 ezret, de a pontos végeredményt majd a januárban közölt becslés fogja szolgáltatni. A kereslet sem volt magas, az év második leggyengébb adatát mutatta a novemberi hónap 73 %ponttal.

Hogyan juthatnak vissza az idősebbek a munkaerőpiacra? 

Az időskori népességben rejlő lehetőségek kiaknázása sürgető társadalmi kihívássá vált az elmúlt években. Az Európai Unióban az 55 és 64 év közöttiek foglalkoztatási rátája majdnem elérte az 50 százalékot 2011-ben, míg hazánkban az idősebb korosztály mindössze 36 százaléka aktív munkavállaló. Drasztikus csökkenő tendencia figyelhető meg továbbá Magyarországon: az 55-59 közöttiek 54 százaléka, míg a 60-64-es korosztály pusztán 14 százaléka tartozik a foglalkoztatottak táborába.

OECD: minimális javulás a magyar konjunktúramutatóban 

Túllépett a konjunkturális mélyponton a magyar gazdaság, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) által készített, a magyarországi reálgazdasági ciklus változásait követő mutató szerint.

Karbonsemlegesek lettünk! 

A Piac&Profit Kiadó hosszú ideje elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy idén harmadszor rendeztük meg a téma legjelentősebb hazai találkozóját, a Magyar Fenntarthatósági Csúcsot, hanem médiumainkban is jól körvonalazódik. Nyomtatott lapunk témaválasztásai vagy a www.piacesprofit.hu részeként működő Klímablog egyaránt a felelős gondolkodást, a jövő lehetőségeinek szem előtt tartását mutatja. Most újabb lépést tettünk a fenntartható működés felé, honlapunk karbonsemlegessé vált.

Új előírások az ipára - Mire kell figyelni? 

Jelentős mértékben változnak az iparűzési adó szabályai 2013. január 1-jétől. A új előírások közötti eligazodásban Kovács Andrea okleveles adószakértő segíti a Piac&Profit olvasóit.

Jól mennek a magyar borok Kínában 

Idén Magyarországnak az Európai Unión kívüli harmadik legnagyobb borpiacává lépett elő Kína, ahol csaknem 1,9 millió euró értékben értékesítettek magyar borokat 2011-ben, és az eladott mennyiség egyre növekszik.

Családi vállalkozás az év példaképe 

Rangos szakmai elismerésben részesült a közelmúltban a Lakics Gépgyártó Kft., vagyis az alapító Lakics László, akit a 2012 es év Példaképének választották. Komoly elismerés a családi vállalkozásoknak, hogy az Ernst&Young „Az Év Üzletembere” díjának jelöltjei között az idei évben igen nagy számban voltak jelen, míg a zsűri tagjának az idén először az FBN-H elnökét is felkérték. Ezzel egy időben az FBN-H alelnöke, Kürti Tamás és a FIVOSZ elnöke adta át „Az Év Fiatal Vállalkozója” díjat, amelynek nyertese vállalkozói ötletét családjából merítette.

Tragikus adatot láthattunk Kínából 

Az export 9 százalékos növekedés helyett, csak 2,9 százalékkal tudott bővülni novemberben. Két évvel ezelőtt még 40 százalékkal száguldott ez az érték, s azóta folyamatosan csökken.

Várjuk a 3000. lájkolót!  

Most duplán megéri csatlakozni a Piac&Profit Facebook oldalához! Nem csak a szórakoztató tartalom és a közösség miatt, de mert akár a vendégünk is lehet!

Hogy válasszunk számlázó programot?  

A számlázás minden vállalkozás életének egyik legalapvetőbb része. Egy kötelező feladat, amit mindenki szeretne a legegyszerűbben és a lehető legolcsóbban megoldani, a törvényi előírások betartásával. Egyre többen választanak számlázó programokat, főként az elektronikus számlázás terjedésével. Egyesek ingyenesen elérhetők. De bízhatunk bennük?

Módosult a kisvállalati adó - több idő van dönteni 

Január 15-éig lehet bejelentkezni a NAV-nál a kiva hatálya alá. Más részletei is módosultak az új adónemnek.

Jövő héten örülhetnek a dízelesek 

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében változatlan árakat, a gázolaj esetében 3 forint árcsökkentést indokolnak december 10-én, hétfőn. A fentiek alapján várhatóan a benzin kiskereskedelmi átlagára 405 forint marad, a gázolaj ára 421 forintra csökkenhet december 12-én, szerdán.

Nyolc jó tanács internetes vásárláshoz 

A G Data vírusirtógyártó friss felmérése szerint akár 2,5 millió magyar vásárolhat idén karácsonykor az interneten keresztül. Közöttük több mint félmillióan vannak azok, akik kipróbálhatnak új, még ismeretlen boltokat is. A cég arra figyelmeztet, hogy érdemes betartani a biztonságos online vásárlás szabályait.

Mádi borász lett az Év Bortermelője 

Áts Károly mádi bortermelő a Tokaji borvidékről nyerte el idén az Év Bortermelője címet, a magyar borászszakma egyik legrangosabb elismerését.

Hatvan éve csapott le Londonra a "Nagy szmog" 

Hatvan évvel ezelőtt, 1952. december ötödikén vastag, korom és pára nyelte el Londont. A „Great Smog” öt teljes napig tartotta fogságában a várost, a sokmilliós metropolisz iparosítás utáni történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófáját okozva. A tömegközlekedés összeomlott, a mérgező ködben emberek ezrei vesztették életüket.

Áramszünetekhez vezethet a globális felmelegedés 

A vízfelhasználás fele az erőművek és atomreaktorok hűtésére megy el. Víz nélkül nincs földgáz- és olajkitermelés, de széntüzeléses erőművek és atomenergia sem. A vízhiány szükségszerűen kedvezőtlen hatással van az energiatermelésre.

Céghű áramfogyasztó: tízezer forinttal többet fizet 

A hat vezető brit energiacég kétharmados részesedéseket tudhat magáénak az egyes regionális piaci tortákból, némely helyeken 85 százalékot is, vagyis kényük-kedvük szerint diktálhatják az árakat.

700 milliós értékben foglalt le hamis gyógyszert a NAV 

Idén novemberig 38 nyomozás során legalább 705 millió forint értékben foglaltak le hamis gyógyszert Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói - közölte Sárközi Alexandra a NAV szóvivője.

Ön is fűti az utcát? 

Ma a hazánkban lévő 2,7 millió családi ház nagy része több mint 20 éves és a mai energiatakarékossági elvárásoknak nem felel meg. A legtöbb tulajdonosnak döntenie kell: a fűtésre költ éveken át egyre többet vagy egyszeri beruházással megszünteti a pazarlást. Persze a hatékony és valóban nagy megtakarítást jelentő beruházás előtt tudni kell milyen állapotban az ingatlan és milyen munkákra van szükség. Ehhez szakértő segítség kell!

Játsszon velünk!  

2006 óta működő Klímablogunk idei átalakulásunk kapcsán saját, önálló hírlevelet kap. A téma iránt érdeklődők itt válogatást kaphatnak a zöld, fenntarthatósághoz kapcsolódó hírekből. Hogy kedvet csináljunk a hírlevélre való feliratkozáshoz, egy témába vágó játékot is befogadtunk.

Magasról tesznek a fogyasztóvédelemre a webshopok 

Az internetes üzletek, webshopok 75 százaléka nem felel meg az Európai Unió fogyasztóvédelmi előírásainak - állapította meg az Európai Bizottság, amely csütörtökön ismertette annak az átfogó vizsgálatnak az eredményét, amelyet a bizottság a tagállami hatóságokkal közösen végzett idén júniusban.

Készülni kell a nagy találkozásra a befektető és a kkv között 

Forráshoz jutni a jelenlegi gazdasági helyzetben nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladvány. Szigorú feltételek mellett ugyan, de manapság is lehet finanszírozáshoz jutni bankoktól vagy tőkebefektetőktől.

Elsőszámú veszélyforrás lesz a vállalkozásoknak a kiberkémkedés 

Jövőre várhatóan növekszik a célzott támadások gyakorisága, a kiberkémkedés és nemzetek, államok elleni kibertámadás, a hacktivizmus változó szerepe, az ellentmondásos “legális” megfigyelési eszközök fejlesztése, valamint fokozódnak a támadások a felhőalapú szolgáltatások ellen.

Van pénz exportfinanszírozásra - Aktívabb lesz az Eximbank 

A jelenlegi többszörösére kívánja növelni hitelezési aktivitását az Eximbank, mindezt oly módon, hogy a korábbi tulajdonosi finanszírozás helyett teljes egészében piaci forrásbevonásra térnek át. A csütörtökön lebonyolított első nemzetközi kibocsátás révén bevont félmilliárd dollár egyelőre elegendő az igények kielégítésére, újabb kibocsátásra az exportfinanszírozás iránti kereslet alakulásának függvényében kerül sor – hangzott el a nemrég a Magyar Fejlesztési Bankhoz került intézmény mai háttérbeszélgetésén.

Ezt az adatot nem tesszük ki az ablakba 

Magyarország bruttó hazai terméke 2012 III. negyedévében 1,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az információ, kommunikáció, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és az építőipar nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A csökkenést jelentősen befolyásolta a mezőgazdaság teljesítmény-visszaesése, valamint a költségvetési szigor fékező hatása. 2012 első három negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Érdemes a védelembe fektetni a szállítmányozóknak 

Karácsony közeledtével a megszokottnál is több nagy értékű áru mozog az utakon. Az ilyeneket szállító kamionok gyakori célpontjai a közúti tolvajoknak, és lopás esetén pedig az okozott kár meghaladhatja akár a több százmillió forintot is. Modern biztonságtechnikai megoldások és megfelelő árubiztosítás segítségével hatékonyan csökkenthetőek az anyagi károk.

A NAV 4,5 milliárd forintot kap a pénztárgépek bekötésére 

A pénztárgépek állami adóhatósággal való összeköttetésének megvalósításához 4,5 milliárd forint forrást kell biztosítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a kormány határozata szerint.

Bedőlt a nyári költségvetés, de az új sem jobb 

Fölöslegesen dolgoztatta a honatyákat a parlament nyári rendkívüli ülésszakán a kormány. A 2013. évi költségvetés akkor elfogadott főszámaiból – miként azt az ellenzék és szakemberek is megjósolták – év végére nem sok maradt. A kabinet csütörtökön benyújtotta a parlamentnek zárószavazás előtti módosító javaslatát, amellyel átvezeti a jövő évi büdzsén a megváltozott makrogazdasági kilátások hatásait, valamint a három Matolcsy-csomagot. A végeredmény nem sok jóval biztat: az eredeti tervekhez képest a hiány nagyobb, a növekedés csökken, az infláció nő, a beruházás és a lakossági fogyasztás stagnálás helyett visszaesik, az export és az import növekedése mérsékeltebb, a munkanélküliségi ráta pedig nő. A tervek szerint az országgyűlés december 10-én, hétfőn szavaz a költségvetésről.

A 12 leggyakoribb visszaélés az okostelefonnal 

Az egyre elterjedtebb mobil vásárlások és internetes alkalmazások használata miatt az Android platformra készített vírusok minden eddiginél nagyobb számban jelennek meg. A leggyakrabban előforduló visszaélések a megvásárolható alkalmazások által tapasztalhatóak (63.4%), amelyeket valamilyen formában módosítottak (feltörtek).

Tanulmányút fiatal gazdáknak 

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA együttműködve a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetségével (ASYF) szakmai tanulmányút-sorozatot szervez szlovákiai és magyar fiatal gazdáknak 2013 januárjában és februárjában.

Csak 8 százalékra van a piac a csúcstól! 

Tegnap komoly teljesítményt nyújtott a DAX index. Sikerült a korábbi lokális maximum fölé kerülnie és megcélozta a 7.600 pontnál levő következő szintet, amely fölött már csak a 8.200 pont környéki minden idők legmagasabb értéke van, mint ellenállás.

Lobbizni kell mindenekfelett 

A turizmus-vendéglátás szakmai szervezeteinek meg kellene tudniuk fogalmazni azt a néhány, az egész ágazat szempontjából sorsdöntő kérést, követelést, amelyet közösen, a partikuláris érdekeket félretéve tudnának képviselni a mindenkori törvényhozás és kormányzat előtt. Ha nem tud idáig eljutni a szakma, akkor hosszú távon is csak szavakban lesz húzóágazat – így summázható a TMSZ által szervezett, második szakmai kerekasztal beszélgetés.

Van még bőven elköltetlen uniós pénz 

A 2015 végéig lehívható 8200 milliárd forint összegű európai uniós forrásból eddig 3200 milliárdot fizettek ki, miközben a pályázható összeg 95 százalékát már meghirdették, 85 százaléka támogatói döntéssel bír.

Nemzetközi elismerés a felelősségvállalásért 

Az Ön cége is rendelkezik innovatív, az elmúlt öt évben partnerségben megvalósult CSR- programmal, amely pozitív hatást gyakorolt a fenntarthatóságra? Ha igen, akkor az első Európai CSR Díj lehet a megfelelő alkalom arra, hogy Európa-szerte elismerjék ezt a teljesítményt.

Díjazták a legkiválóbb márkákat 

A Superbrands Magyarország idén is díjazta a legjobb fogyasztói márkákat, valamint a legkiválóbb B2B vállalatokat. A Piac&Profit ismét elismerésben részesült.

Az önkéntes munka nem csak a rászorulóknak segít 

A Habitat for Humanity tapasztalatai szerint egyre több vállalat CSR programjába kerül be a társadalmilag jelentős célok támogatása mellett az önkéntes munkavégzés is. Az önkéntes napok nemcsak a támogatott családoknak, hanem az önkénteseknek is sokat jelentenek.

Megmenthető a magyar fürdőszektor? 

Magyarországon több mint 300 fürdő üzemel, azonban ezeknek kevesebb mint 10 százaléka működik nyereségesen. A szektor összességében évente több tízmilliárd forintnyi hiányt termel. Pedig a veszteséges fürdők egy részét akár már 2-3 év alatt nyereségessé lehetne tenni. A megoldást a műszaki innováció és a technológiai fejlesztések, valamint a létesítmények térségi turisztikai stratégiába illeszkedő, menedzserszemléletű üzemeltetése együtt biztosíthatják.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Költségkímélés

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást  

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat.

Pénzszerzés

Ennyi alatt nem is gondolkodhat egy család külföldi nyaralásról

Ennyi alatt nem is gondolkodhat egy család külföldi nyaralásról 

Egy négyfős família átlagosan több mint félmillió forintot szokott költeni.

Gazdaság

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást  

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo