Oecd cikkek


Tavaly is Európából jött a legtöbb fejlesztési segély

Tavaly is Európából jött a legtöbb fejlesztési segély 

Az előzetes adatok szerint 2018-ban is az Európai Unió és tagállamai bizonyultak a világ legnagyobb fejlesztési donorjának. Az OECD jelentése azt is mutatja, hogy a menekültek számának jelentős csökkenésével milliárdokkal mérséklődtek a rájuk fordított európai kiadások.
Kihíztuk a Földet

Kihíztuk a Földet 

A globális népességnövekedés megállíthatatlan, csak az ökológiai erőforrások gondosabb ápolása és hatékonyabb felhasználása biztosíthatja az emberi életet – vélekedtek előadók a Piac & Profit által rendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcson. Vajon képesek vagyunk megfelelni és korszerű válaszokat adni a kihívásoknak?
Bízik a magyar gazdaságban az OECD

Bízik a magyar gazdaságban az OECD 

Stabil államháztartással, tovább csökkenő államadóssággal és még alacsonyabb munkanélküliséggel számol Magyarországon a következendő évekre a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb kiadványában.
Egyre több vagyon, egyre kevesebb kézben

Egyre több vagyon, egyre kevesebb kézben 

A 2008-as recesszió után tovább nőttek a vagyoni egyenlőtlenségek, Magyarországon az összes vagyon felét, az USA-ban közel 80 százalékát a leggazdagabb 10 százalék birtokolja. A válság tanulságait és következményeit elemezte az OECD.
Fillérekért hajtjuk szét magunkat

Fillérekért hajtjuk szét magunkat 

Az OECD statisztikája szerint tavaly 22 576 dollár volt az átlagos kereset Magyarországon. Ami ugyan 8 százalékkal több az előző évinél, mégis változatlanul a második legalacsonyabb a szervezet tagállamainak sorában – írja az mfor.hu
Magyar felelőse lett a KKV témának az OECD-ben

Magyar felelőse lett a KKV témának az OECD-ben 

Kovács Patrik lett az OECD BIAC KKV Bizottságának Alelnöke. A VOSZ társelnöke, aki egyben a FIVOSZ alapítója is, az egyik legfiatalabb vezetője lett  a Párizsi székhelyű, nemzetközi gazdasági szervezetnek.
Túl alacsonyak az energiaadók, hogy megfékezhessék a klímaváltozást

Túl alacsonyak az energiaadók, hogy megfékezhessék a klímaváltozást 

Az iparilag fejlett és ezért nagy energiafogyasztónak számító országokban túl alacsonyak az energiaadók, nem hoznak elég pénzt az államkincstárokba a zöld gazdaság fejlesztésének támogatására, figyelmeztet az iparilag fejlett országokat tömörítő OECD.
Hollandiában a legjobb a work-life balance, Magyarország az európai középmezőnyben

Hollandiában a legjobb a work-life balance, Magyarország az európai középmezőnyben 

Felmérte az OECD, mennyire érvényesül a work-life balance azaz mennyire van egyensúly munka és magánélet között különböző európai országokban. Az első helyen Hollandia végzett, ahol a munkavállalók mindössze 0,5 százaléka dolgozik 50 órát hetente, viszont nagyon sokan akár napi 15,9 órát is tudnak magánéletre fordítani.
Ön szerint Magyarország mennyire boldog?

Ön szerint Magyarország mennyire boldog? 

Mit jelent az embereknek a jó életminőség? Jó egészségügyet, kiváló oktatást, pénzt - vagy valami mást?  Ezekre a kérdésekre kereste a választ az OECD, a gazdasági együttműködés világszervezete 41 országban.
Zombiktól tart az OECD - és nem alaptalanul

Zombiktól tart az OECD - és nem alaptalanul 

Világszerte cégek ezrei felett lebeg Damoklész kardjaként magas eladósodottságuk, amelynek kamatai már meghaladják bevételeiket, ezek az ún. zombik az OECD szerint komoly veszélyt jelenthetnek – és egyre többen lesznek.

Képzettebbek a nők, de továbbra is kevesebbet keresnek 

Képzettebbek a nők a férfiaknál, de továbbra is kevesebbet keresnek, alulreprezentáltak a politikai életben, és kevésbé valószínű, hogy vezető pozícióba kerüljenek az üzleti életben, vagy vállalkozást indítsanak - ez derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett tanulmányából.

Már az állam is sokallja az adókat 

Elsődleges feladatnak tartja a béreket terhelő adók csökkentését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos László szerint Magyarország még mindig túladóztatja a munkát a környező országokhoz, illetve az Európai Unió átlagához képest, ami hátrányt jelent a versenyképességben.

Adóamnesztia: ma még tisztára moshatja a pénzét 

Június végéig lehet adókedvezménnyel hazahozni a külföldön tartott jövedelmeket a legutóbbi adóamnesztia keretében. Az MTI által megkérdezett bankok szerint a mostani adóamnesztia iránt jóval visszafogottabb az érdeklődés, mint a stabilitási megtakarítási számla (smsz) esetében volt, amelynek keretében több mint kétezren közel 156 milliárd forintot mostak tisztára.

Meddig fogunk élni? 

Európában folyamatosan növekszik a várható élettartam, és egyre kisebb a különbség a nők és férfiak kora között a halálozás időpontjában. Magyarországon jelenleg a várható átlagélettartam 76 év születéskor, ami 4 évvel kevesebb az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országainak átlagánál, és az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között. Itthon a nők várható élettartama 79, a férfiaké pedig 72 év, de egész Európában nagy eltéréseket találunk.

Gyorsít, majd fékez a magyar gazdaság 

Jövőre az ideinél gyorsabb ütemben bővülhet Magyarország gazdasága a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb előrejelzése szerint, amelyben az idén 1,7 százalékos, jövőre 2,5 százalékos, 2018-ra pedig 2,2 százalékos GDP-növekedést valószínűsít a párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet.

Csapdában vergődik a világgazdaság 

Továbbra sem várható a világgazdasági növekedés gyorsulása a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán kiadott jelentése szerint. A szervezet idén 2,9 százalékos, jövőre 3,2 százalékos növekedést vár a tavalyi 3,1 százalék után.

Megakad a BEPS az adócsalók torkán 

A nemzetközi adózás rendszerében példa nélkül álló, összehangolt intézkedéscsomagját a közelmúltban véglegesítette az OECD. A 15 cselekvési területet kijelölő BEPS akciótervet az OECD az adóalap kreatív csökkentésének és a nyereség kimenekítésének megakadályozására dolgozta ki – derül ki a Mazars legújabb összefoglalójából. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a már eddig is az EU egyik legszigorúbb transzferár-szabályozását követő hazai gyakorlat várhatóan tovább szigorodik a közeljövőben.

Csak a szoftvereseknek marad az adókedvezmény 

Nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt július 1-től jelentősen szűkítette a parlament a szellemi alkotások adókedvezményére vonatkozó szabályokat. Míg a változások hátrányosan érintik a védjegyek, filmjogok és know-how-k hasznosításán alapuló, adótervezési célzattal működtetett struktúrákat, addig a szoftverfejlesztők továbbra is lényegében változatlan tartalommal élvezhetik a korábbi kedvezményeket.

Csapnivaló a magyar órabér 

A davosi Világgazdasági Fórum az OECD 2013-as adatai alapján vetette össze a fejlett országokban garantált minimális órabért. A 27 országból a 23. helyen végzett a hazai órabér.

A legrosszabbon már túl vagyunk, de van még tennivaló 

Az európai országok gazdasága fokozatosan talpra áll, de további cselekvésre van szükség a világgazdasági válság megoldatlan, a növekedést még mindig terhelő következményeinek felszámolásához és az új kihívások megfelelő kezeléséhez - állapította meg az OECD az Európai Unió, illetve az euróövezet gazdasági helyzetét elemző, pénteken kiadott tanulmányaiban.

Az IMF is beszáll az adóskergetésbe 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) átfogó tervezetet készít az adóelkerülés elleni küzdelemhez - jelentette be a szervezet vezérigazgatója.

Komoly szigorítások jönnek az adózásban 

Ma véglegesítik a G20-as államok azokat az OECD által október 5-én bemutatott ajánlásokat, amelyek mérföldkövet jelentenek az egyre erőteljesebbé váló adóelkerülés, a nemzetközi adózási kiskapuk felszámolásában – közölte a BDO Magyarország.

Magyar vállalatokat is érint az új nemzetközi szabályozás 

A nemzetközi vállalatóriások adóoptimalizálása régóta fontos kérdés a fejlett és fejlődő országok adóhatóságainak, amelyeknek azonban a közelmúltig korlátozott eszközeik voltak az adózási szempontok alapján felállított nemzetközi struktúrák feltárására. A közelmúltban azonban az OECD állt a nemzetközi kezdeményezés élére, amelynek egyik legfontosabb célja az adóhatóságok számára olyan eszközök biztosítása, amelyek a transzparencia növelésével lehetővé teszik a kizárólag adózási célokat szolgáló struktúrák azonosítását és a ténylegesen indokolt adófizetési kötelezettség meghatározását. Hogyan érinti ez a világban és Magyarországon működő cégeket a gyakorlatban?

Bővülő termelés, alacsonyabb árak - ezt hozza a következő évtized 

Bőséges termés a gabonák esetében, megnövekedett termelékenység és visszafogott ütemű növekedés a kereslet terén – minden tényező adott a mezőgazdasági termékek árainak fokozatos csökkenéséhez. Mégis, az árszint várhatóan nem megy az alá, amit a kétezres évek elején tapasztaltunk, állapítja meg a legfrissebb mezőgazdasági előrejelzés, amit az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) közösen jegyez.

Az OECD belenézett az üveggömbbe és növekedést látott 

A korábban előre jelzettnél magasabb gazdasági növekedést, alacsonyabb munkanélküliséget jósol Magyarországnak az OECD. A szervezet szerint ugyanakkor az államadósság alig csökken, és jövőre lelassul a magyar gazdaság.

Zajlik az adóreform, de a társasági adót nem értinti 

A társasági adókulcsok várhatóan nem változnak számottevően a következő három évben a globális adóreform közepette – állapította meg az RSM pénzügyi és adótanácsadó hálózat 50 országra kiterjedő kutatása. A területen a legnagyobb kihívást a teljes lendülettel folyó, OECD által vezényelt globális adórendszer-reform jelenti, amely elsősorban a multinacionális cégek adóelkerülésének visszaszorítását célozza, és a cégeket, a hatóságokat, valamint a szabályozókat is kihívások elé állítja. Ugyanakkor a fogyasztáshoz kapcsolódó adók – amelyek egyre jelentősebbek a költségvetési bevételekben – terén további növekedésre lehet felkészülni.

Jóhiszemű cégek is áldozattá válhatnak 

Bár a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának vetne véget az OECD akcióterve, a jóhiszeműen adózó vállalkozások, köztük magyar cégek is az adóelkerülés elleni küzdelem áldozataivá válhatnak. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara szerint ugyanis a tervezett intézkedések túl bonyolulttá tehetik a nemzetközi adórendszert és akár kettős adóztatást eredményezhetnek, amellyel a nemzetközi kereskedelmet és ezzel együtt a gazdasági növekedést is veszélyeztetik.

Rossz világ jön az adóelkerülőkre 

Hazánkban is változásokat hoz a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem. Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait.

Az OECD irányt mutat az ÁFÁ-val kapcsolatban 

Az OECD által kiadott áfa-iránymutatás olyan, alapelvi szintű ajánlásokat fogalmaz meg, amelyek segítségével az áfasemlegesség alkalmazásával a kettős adóztatás vagy nem adóztatás kizárása és a piacsemlegesség elve érvényesülne.

Új irányelvek jönnek a vállalatirányításban 

Hamarosan megkezdi a 2004-ben kiadott vállalatirányítási alapelvek felülvizsgálatát az OECD. A nagyvállalatoknak szóló útmutatást a kisebb cégeknek is érdemes követniük, hiszen ezzel is vonzóbbá válhatnak külföldi befektetők számára.

Újra nőhetnek a cégek adminisztrációs terhei 

Radikális változást hozhat a cégek transzferárazási gyakorlatában az OECD új nemzetközi ajánlástervezete. A szabályozás még a jelenlegi magyar gyakorlatnál is szigorúbb feltételeket szabhat a vállalatok számára.

Egységesítené a transzferár-dokumentációt az OECD 

A transzferár-dokumentációs szabályok első bevezetése óta robbanásszerűen megnövekedett azon államok száma, amelyek előírják a transzferár–dokumentáció készítési kötelezettséget. Az OECD új javaslatcsomagja a jelenlegi, országonként jelentősen eltérő szabályozást kívánja egységesíteni.

A válság, amin nem segíthet mentőcsomag 

A klímaváltozás nem jön, nem közeledik, hanem már itt van. A megváltozott környezeti körülményekhez való adaptáció azonban költséges. Nem mindegy mennyit fordítunk a zöld gazdaságra és hogy mennyi üvegházgázt bocsátunk ki, ezek függvényében dől el, milyen lesz az évszázad klímája. Az előrejelzések emelkedő ÜHG-emissziót vesznek alapul, de a jövő még mindig formálható.

OECD: minimális javulás a magyar konjunktúramutatóban 

Túllépett a konjunkturális mélyponton a magyar gazdaság, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) által készített, a magyarországi reálgazdasági ciklus változásait követő mutató szerint.

500 milliárd is kevés 

Legalább ezer milliárd euróban kellene meghatározni a működését nyáron megkezdő, állandó euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) teljes keretét - vélte kedden Brüsszelben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára.

Ez kell Magyarország stabilizálásához 

Gyors intézkedések kellenek a magyar gazdaság stabilizálásához a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden megjelent, Gazdasági felmérés Magyarországról, 2012 (Economic Survey of Hungary 2012) című kiadványa szerint.

Közép-Kelet-Európában a legalacsonyabb az üzleti bizalom 

A közép-és kelet-európai pénzügyi szakemberek kevésbé pesszimisták, mint nyugati társaik, globális szinten mégis a gazdasági növekedés további lassulása várható - derül ki az ACCA és az IMA közös elemzéséből.

Magyarország recesszióba süllyed 

Magyarország recesszióba süllyed jövőre az OECD szerint. A szervezet hitelmegállapodás megkötését sürgeti a Nemzetközi Valutaalappal a befektetői bizalom helyreállítása érdekében, és a devizahitelek végtörlesztési programjának felszámolására szólítja fel Magyarországot, mivel az jelentős hitelszűkéhez vezethet. Jelentősen csökkentették hétfői helyzetértékelésükben a kelet-közép-európai gazdaságokra, köztük Magyarországra adott jövő évi növekedési előrejelzésüket londoni felzárkózó piaci elemzők, miután új, ugyancsak rontott prognózisuk szerint az euróövezet 2012 egészét recesszióban tölti.

Több százmillióan kerültek ki a szegénységből 

A világgazdaság szerkezetének átalakulásáról, a növekedés gócpontjainak keletre tolódásáról, beszél a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss tanulmányában. Eszerint 80 fejlődő országban volt kétszer akkora a gazdasági növekedés, mint az OECD-átlag, így több száz millió ember került ki a szegénységből.

Olcsó élelmiszerekre már ne számítsunk! 

Tartósan magas élelmiszerárakra számít a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO).

A Gyurcsány-kormány alatt Magyarország nagyon bőkezű volt 

Magyarország az élvonalban van a családtámogatást tekintve a fejlett ipari országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 33 tagállama között - derül ki a szervezet legújabb, 2007-es adatokat összegző tanulmányából.    

Lépések a kettős adóztatás ellen 

„Könnyebbé válik a nemzetközi cégek élete a jövőben, legalábbis ami a transzferárakkal kapcsolatos szabályokat, kötelezettségeket illeti" - olvasható a Világgazdaság Online cikkében, melyben a lap beszámol az OECD július 22-én elfogadott új irányelveiről, amelyek segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak a cégcsoporton belüli, határon átnyúló ügyletek elszámolásában.

Nyugdíjhelyzet: Jön az időskori elszegényedés? 

Nincs olyan ország, ahol a nyugdíjmodell ne szorulna módosításra, többek között a válság miatt is, a legújabb OECD-nyugdíjkörkép szerint. A változtatásokat nézve zajos forradalom helyett azonban legfeljebb csendes fejlődésről lehet beszélni.

A legfejlettebb országok már kevésbé aggódnak 

Összességében stabilizálódott a gazdaság a harminc legfejlettebb ipari országot tömörítő OECD-ben a második negyedévben az előző három hónaphoz képest, miután Japánban, Franciaországban és Németországban már növekedés volt.

Nem csodálkozunk: itthon drága a mobil 

Magyarországon drágább a mobilozás, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak átlagában - derül ki abból az OECD-kimutatásból, amelyet a Le Soir című brüsszeli lap csütörtöki száma ismertetett.

Jövőre minden nyolcadik magyar munkanélküli lehet 

Jövőre lassú fellendülés indulhat a magyar gazdaságban, amely idén mély recesszión megy keresztül, a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent elemzése szerint.

A gazdagabbak egyre gazdagabbak.. 

Szélesedik a szegények és a gazdaságok közötti szakadék a világ legfejlettebb országaiban - állapította meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 30 országra kiterjedő tanulmányában.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett

Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett 

Jön a Single Market a vállalatok számára is.
Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés

Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés 

Nincs több keresgélés a pénztárcában.
Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben

Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben 

Interjú a KBC Asset fióktelepének vezetőjével.

Pénzszerzés

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra  

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete.

Adózás

Jön a dupla családi adókedvezmény

Jön a dupla családi adókedvezmény 

A 2025 év eleji összeghez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg.

Jogi kisokos

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon 

Huszonegy embert gyanúsítanak azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát megszerezték.

Klímablog

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió 

A MOHU idén is megnövelt kapacitással készül a karácsonyi és az év végi időszakra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo