A jó nyugdíjrendszer áttekinthető, fenntartható, igazságos, hiteles és ösztönző. Az egyes államokban megvalósuló struktúrák arra is rávilágítanak: egy rendszer működőképessége nem csupán attól függ, hogy abban az állami vagy a magánjelleg dominál, vagy hogy a felosztó-kiróvó vagy a tőkefedezeti modell érvényesül. Sokkal inkább az a meghatározó, hogy a rendszer igazodik-e az adott gazdaság és a lakosság állapotához. A korosodó társadalom, a nyugdíjpénztári befektetések értékvesztése, a munkahelyek megszűnése és a csökkenő jövedelmek ugyanúgy kihívást jelentenek Nagy-Britanniában, ahol a nyugdíjak nagyobbik hányadát a magánnyugdíjak adják, mint Ausztriában, ahol Európában a legnagyobb, közel 80 százalékos az állami szerepvállalás.

Revolúció helyett evolúció

A demográfiai folyamatok a legtöbb országot arra kényszerítették, hogy módosítsa nyugdíjrendszerét. 2004 és 2009 között öt kivételével valamennyi OECD-ország kisebb-nagyobb változásokról döntött, igaz - ahogyan a „Pensions at a Glance 2009" című OECD-tanulmány szerzői fogalmaznak -, zajos forradalom helyett legfeljebb csendes fejlődésről lehet beszélni.

Miközben a célok mindenhol hasonlók, a jó modellre nincs közös recept. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága számos egyedi jellemzőtől függ: az adott ország foglalkoztatási rátájától, a keresőképesek és keresőképtelenek arányától, a GDP-termelőképességtől, és fontos a születéskor várható élettartam is, illetve az, hogy az országban éppen hol tartanak a demográfiai folyamatok. Franciaország, Hollandia, Svédország és az Egyesült Királyság demográfiailag már most öreg társadalmak, ahol az elkövetkező néhány évtizedben nem gyorsul a korosodás üteme. Korea, Mexikó vagy Törökország viszont a folyamat legelején áll, ahol mostantól az idősek számának rohamos emelkedése várható. Az állami programok mindenképpen felülvizsgálatra szorulnak az OECD-tanulmány készítői szerint, mert már nem biztos, hogy a jövőben megfelelő védelmet jelentenek az elszegényedés ellen. Ausztráliában, az Egyesült Államokban már minden negyedik 65 éves korú lakos szegénységben él, Írországban pedig az arányuk eléri a 30 százalékot.

Az egyedi jellemzők mellett a kutatás rávilágít az azonos cselekvési irányokra is, azokra az intézkedésekre, amelyeket az egyes országok az elöregedő társadalom miatt finanszírozhatatlan nyugdíjrendszerek modernizálása érdekében hoztak.

Visszavonuló államok

A fejlettebb országokról elmondható, hogy évek óta ösztönözik az öngondoskodás - az önkéntes vagy munkáltatói nyugdíjak - arányának növekedését annak érdekében, hogy csökkenteni tudják a növekvő költségvetési terheket. Franciaországban, Lengyelországban és Portugáliában új magánnyugdíj-alapokat hoztak létre, amelyeket különböző adókedvezményekkel népszerűsítettek. Németország meghosszabbította az amúgy 2008-ban lejárt adókedvezmény-rendelkezést, Norvégia pedig kötelezte a munkáltatókat, hogy bizonyos - nem túl nagy - összeggel járuljanak hozzá a magánnyugdíj-befizetésekhez.

Az állami nyugdíjkiadások visszaszorításában Nagy-Britannia jár az élen, ahol 1988 óta működik a második pillér. A szigetországban, ahol a biztosítottak négyféle magánnyugdíj-megtakarítás közül választhatnak, 2000-ben már a kiadások több mint 40 százalékát a magánpillérek finanszírozták. Az állam adókedvezményeket ad, és csupán minimális alapnyugdíjat biztosít, a lakosság feladata pedig, hogy az aktív évek alatt a különböző nyugdíjalapokban összegyűjtse az időskori megélhetést fedező nyugdíjat.

Az OECD-országokban a megtakarításokból származó nyugdíjjövedelmek - ideértve a magánpénztári befektetéseket is - csupán az egynegyedét adják a nyugdíjaknak, ugyanakkor Nagy-Britannia mellett további hat országban az arány már több mint 40 százalék.

Sírig tartó munka

A fenntarthatóság irányába tett másik lépés a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. Jelenleg a legtöbb OECD-országban 65 évesen lehet nyugdíjba menni, de miután korábban a fiatalok munkába állásának megkönnyítése érdekében sok helyen támogatták a korai nyugdíjat, Franciaországban, Ausztriában és Olaszországban ma az egészséges 50-64 év közötti lakosság 45 százaléka nyugdíjas a nyilvántartások szerint. Belgiumban, Finnországban, Magyarországon, Luxemburgban és Szlovákiában is átlagosan 60 évesen lezárják aktív korszakukat a dolgozók. Az utóbbi években Ausztrália és Németország 67 évre, Nagy-Britannia pedig 68 évre tolta a nyugdíjkorhatárt. Dániában a kormányzat tervei szerint első körben 67 évre emelik, aztán fokozatosan a várható élettartamhoz igazítják a nyugállományba vonulás törvényes idejét. Ezzel hétre nőtt - Izland, Norvégia és az Egyesült Államok mellett - azoknak az OECD-országoknak a száma, ahol a 65 év felettieknek még dolgozniuk kell.

Máshol a nyugdíjkorhatár emelése helyett ösztönzőket vezetnek be annak érdekében, hogy az emberek tovább dolgozzanak. Belgiumban, Dániában, Görögországban és Hollandiában például betiltották a korkedvezményes nyugdíjazást, míg Finnországban, Franciaországban támogatják a normál nyugdíjkorhatárt követően a munkába való visszatérést. Nagy-Britanniában is kiemelkedően magas az időskori munkavállalás a különböző támogatásoknak köszönhetően.

A fogadtatás vegyes: a munkáltatók - különösen a versenyszférában - sokkal szívesebben foglalkoztatják a fiatalabb munkavállalókat, mint az idősebbeket, ugyanakkor egy felmérés szerint a legtöbb nagyobb európai országban az alkalmazottak 45-60 százaléka mondja azt, hogy szívesen dolgozna tovább a magasabb nyugdíj reményében.

Ha pusztán a magasabb átlagéletkor árnyékolná be a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát, ezek a lépések hosszú távon célt érnének. Mivel azonban a nyugdíjkiadások sokkal gyorsabban nőnek, mint az országok GDP-je, az elmúlt néhány évben több állam további fájdalmas lépésre kényszerült, hogy a nyugdíjrendszerét egészségesebb finanszírozási alapra helyezze. Korea a helyettesítési ráta (a munkavállaló kezdő nyugdíjának értéke a korábban megszerzett jövedelméhez képest) jelentős, 20 százalékos csökkentése mellett döntött, Svájc lejjebb vitte a minimumnyugdíjat, Franciaország és Mexikó befagyasztotta a közszférában dolgozók nyugdíját, Írország pedig az állami hivatalnokok nyugdíját tette adókötelessé.

Válság miatt új helyzet

A meglévő problémákhoz most még a globális krízis is hozzátett: a csökkenő számú munkahely, az alacsonyabb fizetések és a nyugdíjpénztári befizetések hatalmas értékvesztése miatt - fejlettségi szinttől függetlenül szinte valamennyi országban - újból napirendre került a nyugdíjstruktúra fenntarthatósága.

A válság negatív hatásainak minimalizálása azonban éppen ellenkező lépéseket kíván, mint amilyeneket korábban a nyugdíjrendszerek hosszú távú pénzügyi fenntarthatósága érdekében hoztak az egyes országokban. Olyannyira, hogy a munkaerő-piaci feltételek romlásának ellensúlyozására hozott rövid távú intézkedések komolyan veszélyeztethetik a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságáért tett lépéseket - olvasható az OECD-tanulmányban. Ausztriában, Írországban, Norvégiában és az Egyesült Államokban a korábbi reformfolyamatok megrekedtek, Olaszországban elhalasztották a változások törvénybe iktatását, Szlovákiában pedig visszaléphettek az állami nyugdíjrendszerbe a járulékalapú programok által biztosított munkavállalók. Más kormányok a munkanélküliek növekvő számának ellensúlyozására újból a korai nyugdíjba vonulás ösztönzését latolgatják.