Komoly szigorítások jönnek az adózásban

Ma véglegesítik a G20-as államok azokat az OECD által október 5-én bemutatott ajánlásokat, amelyek mérföldkövet jelentenek az egyre erőteljesebbé váló adóelkerülés, a nemzetközi adózási kiskapuk felszámolásában – közölte a BDO Magyarország.

Kép: PP

A BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) néven közzétett akcióterv már 2016-tól alapvető változásokat eredményez a multinacionális cégek adótervezésében, amire a magyarországi leányvállalatoknak is már most meg kell kezdeniük a felkészülést. Az OECD két éve dolgozik a 15 pontból álló BEPS akcióterv összeállításán, melynek célja, hogy létrehozzon egy olyan egységes konszenzusos nemzetközi adózási szabályzatot, amely jelentősen korlátozza az agresszív adótervezés lehetőségét a nemzetközi cégcsoportok számára. E kiindulási pontból nézve a projekt fő céljai:

• szorosabban kapcsolódó nemzetközi adózási irányelvek létrehozása;

• annak biztosítása, hogy a gazdasági tartalom elve szerint adózzanak a cégcsoportok, tehát abban az országban, ahol a valós tevékenység, érték és így a bevétel keletkezik;

• nagyobb átláthatóság megteremtése az adóhatóságok számára a határon átnyúló, nemzetközi ügyleteket és globális cégstruktúrákat illetően.

A mostani ajánlásban szereplő akciótervek közül a multinacionális cégek működése szempontjából a következőknek lesz a legnagyobb hatásuk:

Hibrid ügyletek: ezen ügyletek esetében cél a kettős nem adóztatás veszélyének kiküszöbölése. Jelenleg az ilyen jellegű tranzakciók lehetőséget adnak például az igénybevevő fél országában a költségek adózási célú levonására, anélkül, hogy a másik fél országában az ügyletből származó bevétel után adófizetés történne, így egyik országban sem történik adófizetés.

Transzferár: A cégeknek a jövőben a Country-by-Country Report keretében a jelenleginél sokkal több adatot kell szolgáltatniuk az adóhatóságok számára az átláthatóság biztosítása érdekében. Az adatok köre ezentúl kiterjed például az árbevétel, az adózás előtti eredmény, a munkavállalók száma és a megfizetett adó mértéke is. A kapcsolódó hazai jogszabályváltozás várhatóan a dokumentációs kötelezettségek növelése mellett az alacsony hozzáadott értékű szolgáltatások kezelését, valamint a költség-hozzájárulási megállapodásokat is érinti majd.

Nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos visszaélések: Az ajánlás a jövőben nem teszi lehetővé az adóelőnyök kihasználását egy olyan államban, ahol a multinacionális cégcsoport mindössze csak egy holding társasággal van jelen, és valós tevékenység nem történik a holding országában.

Az OECD a javaslatok kidolgozásakor szorosan együttműködött az Európai Unióval. Ennek megfelelően, mivel Magyarország nem csak OECD, de EU tag is, így a most véglegesített ajánlások a magyar szabályokat is érinteni fogják, ami alapján változásokra lehet számítani hazai szinten is a közeljövőben. Ezzel párhuzamosan a vállalkozásoknak már most meg kell kezdeniük az adóstruktúrájuk áttervezését globális és lokális szinten egyaránt, amiben minden eddiginél nagyobb szerep hárul majd a megfelelő hátterű és felkészültségű adótanácsadó cégekre is.

Magyar vállalatokat is érint az új nemzetközi szabályozás
A nemzetközi vállalatóriások adóoptimalizálása régóta fontos kérdés a fejlett és fejlődő országok adóhatóságainak, amelyeknek azonban a közelmúltig korlátozott eszközeik voltak az adózási szempontok alapján felállított nemzetközi struktúrák feltárására. A közelmúltban azonban az OECD állt a nemzetközi kezdeményezés élére, amelynek egyik legfontosabb célja az adóhatóságok számára olyan eszközök biztosítása, amelyek a transzparencia növelésével lehetővé teszik a kizárólag adózási célokat szolgáló struktúrák azonosítását és a ténylegesen indokolt adófizetési kötelezettség meghatározását. Hogyan érinti ez a világban és Magyarországon működő cégeket a gyakorlatban?

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo