Jövőre minden nyolcadik magyar munkanélküli lehet

Jövőre lassú fellendülés indulhat a magyar gazdaságban, amely idén mély recesszión megy keresztül, a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent elemzése szerint.

Idén 6,1 százalékkal zsugorodik a magyar gazdaság, jósolja az OECD. (Magyar elemzők ennél nagyobb visszaesést jeleznek.) A szervezet 2010-re is csökkenéssel számol, de már csak a hazai össztermék (GDP) 2,2 százalékos visszaesését valószínűsíti.

Az export idén 17,3 százalékkal csökken. Jövőre 3 százalékosra mérséklődhet a visszaesés, míg a behozatal idén 21,6 százalékkal marad el a tavalyitól és 3,1 százalékkal csökken 2010-ben. A munkanélküliségi ráta várhatóan kétszámjegyű marad a vizsgált időszak végéig, sőt 2010-er még nő is az idén várhatóhoz képest: az idei évre 10,7 jövőer 11,7 százalékos rátát vár a szervezet. A lakossági fogyasztás idén 6,9 százalékkal, jövőre 1,9 százalékkal csökken, az infláció idén 4,5 százalék, 2010-ben 4,1 százalék lehet.  Az államháztartási hiány idén és jövőre is 4,2 százalék lesz, az OECD szerint.

Elemzésében a szervezet hangsúlyozza, hogy a fenntartható pénzügyi konszolidációt biztosító intézkedések kulcsfontosságúak a befektetői bizalom növelésében, és teret adnak a monetáris enyhítéshez. A mély recesszió miatt azonban a deficitcél elérését szolgáló további kiadáscsökkentés csak ronthat a helyzeten. A döntéshozóknak ezért inkább a nominális kiadási célokhoz kellene ragaszkodniuk a bizalom emelése érdekében, és középtávon meg kell erősíteni az államháztartás kiadási szerkezetét. Ez utóbbi a közvetlen adóktól a közvetett adók felé történő elmozdulással együtt emelheti a magyar gazdaság növekedési teljesítőképességét, áll az OECD honlapján megjelent elemzésben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo