Már az állam is sokallja az adókat

Elsődleges feladatnak tartja a béreket terhelő adók csökkentését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos László szerint Magyarország még mindig túladóztatja a munkát a környező országokhoz, illetve az Európai Unió átlagához képest, ami hátrányt jelent a versenyképességben.

Magyarország érdeke, hogy a gazdasági lendület fennmaradjon, aminek fontos feltétele, hogy ne legyen nagyobb adóteher a béreken, ne legyenek magasabbak a munkát terhelő járulékok, mint versenytársainknál - fejtette ki az M1 műsorában Domokos László.

Hozzátette ugyanakkor, jelenleg még nincs olyan helyzetben a költségvetés, hogy a kiadási oldalt csökkentse, mert sok elmaradt állami feladat van, amit finanszírozni kell. A számvevőszék elnöke szerint a gazdaság fenntartható     fehérítéséből származó többletbevételeket lehetne adócsökkentésre fordítani.

Domokos László felidézte, 100 forint jövedelem után Magyarországon több mint 55 forint adót kellett fizetni 6-8-10 évvel ezelőtt. Ez mostanra lement 48 százalék körülire, az Európai Unióban viszont 40 százalékos átlagon van, tehát félúton járunk - fogalmazott.

fotó: archív

Kitért arra is, hogy 24-25 százalékos volt a hazai feketegazdaság 8-10 évvel ezelőtt, ami 20 százalék alá csökkent. Ugyanakkor szintén versenyképességi hátrány, hogy minden Magyarországon létrehozott érték mintegy ötöde a szürke- vagy a feketegazdaságban marad, kikerüli az adóhivatalt - mutatott rá, hozzátéve, hogy Ausztriában 12 százalékos ez az arány.

Az ÁSZ elnöke szerint 8-10 év alatt lehet megközelíteni az osztrák szintet, illetve a munkát terhelő adók csökkentése is többéves feladat. Hosszabb távú gondolkodásra nyílt meg a lehetőség azzal, hogy Magyarország megerősödött - hangsúlyozta Domokos László.

Magyarországon összesen 59 féle adót fizetünk 

A béreket terhelő adókról szóló OECD-jelentés szerint az elmúlt évben 0,07 százalékponttal 36,0 százalékra mérséklődött az átlagkeresők jövedelmének adóterhelése. Ezen belül 20 országban emelkedett, tizennégyben csökkent, egyben pedig változatlan maradt az adóteher. A változások túlnyomórészt a személyi jövedelemadó (szja) módosításából származnak. Az egyedülálló, gyermektelen munkavállalók bérének adóterhe Belgiumban volt a legmagasabb, 54,0 százalékos szinttel. Belgium után Németország következik 49,4 százalékkal, majd Magyarország 48,2 százalékkal és Franciaország 48,1 százalékkal. A legalacsonyabb szintet, 7 százalékot Chilében mérték. Magyarországon az egyedülálló, gyermektelen átlagkeresők munkajövedelmének adóterhelése 0,78 százalékponttal csökkent tavaly.
Sokan jól járnak az új adózási szabályokkal
A sokakat érintő kedvező változások közé tartozik, hogy enyhülnek a KATA szabályai, kedvezőbb lesz az ingatlan-bérbeadás adózása, illetve 5 százalékra csökken az internethozzáférés és az éttermi szolgáltatások áfakulcsa. Nagy újdonságokat nem hozott a nyári adócsomag, és várhatóan nem kell jelentősebb adóügyi módosításokra számítani jövőre sem – állítják a Mazars szakértői, miután június végén kihirdették az Országgyűlés által a megszavazott adózási salátatörvényt.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo