Munkavállalói jogok cikkek


Kimondták: sérülnek a munkavállalói jogok Magyarországon

Kimondták: sérülnek a munkavállalói jogok Magyarországon  

A nemzetközi egyezmény minimumának sem felel meg egyebek között a korábban sokat kritizált rabszolgatörvény.
Rengeteget szabálytalankodnak a magyar munkaadók

Rengeteget szabálytalankodnak a magyar munkaadók 

A nyári munkaügyi akcióellenőrzésen a vizsgált 1037 munkáltató 80 százalékánál és az ellenőrzött 3119 munkavállaló 72 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök, a legtöbb problémás eset az építőiparban volt, jellemzően a feketefoglalkoztatás miatt.
A tudtunk nélkül nem olvashatja a munkáltató a levelezésünket

A tudtunk nélkül nem olvashatja a munkáltató a levelezésünket 

A munkáltatók kizárólag előzetes értesítés után figyelhetik meg az alkalmazottak munkahelyi levelezését - mondta ki keddi másodfokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében.
Elég volt a tiltakozás, hogy egyeztetés legyen a törvényről

Elég volt a tiltakozás, hogy egyeztetés legyen a törvényről 

Számos szakszervezet tiltakozásának eredményeként nem dönt a Parlament ezen a héten a Munka törvénykönyvének nagy visszhangot kiváltó tervezett módosításáról. A jövő hétre hívták össze a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumát, ahol a szociális partnerek javaslatait is várják - tudta meg a Magyar Idők.
Visszarendelhet a főnök a szabadságról

Visszarendelhet a főnök a szabadságról 

A rendes évi szabadság kiadása a munkaadó feladata, de a munkavállalót is megilletik jogosultságok – derül ki a Mazars legfrissebb összefoglalójából. A dolgozó mindössze évi 7 nap kivételéről dönthet és megmaradt szabadságát is csak kivételes esetben viheti át a következő évre. Biztonságban viszont még akkor sem érezheti magát teljesen, ha már elutazott: főnöke a törvény által meghatározott kivételes esetekben akár haza is rendelheti.
Elfogynak a szakszervezetek?

Elfogynak a szakszervezetek? 

Csökkent a szakszervezetek munkahelyi jelenléte, ezzel együtt a szakszervezeti tagok aránya is a munkahelyeken az elmúlt években - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Munkaerőpiaci helyzetkép, 2015 című kiadványából.
Két évbe telt, de legyűrték az államot: kifizetik a cafeteriát

Két évbe telt, de legyűrték az államot: kifizetik a cafeteriát 

Az elmúlt évek legnagyobb szakszervezeti sikere: az érdekvédelem 24 és fél havi cafeteriát, dolgozónként összesen kéthavi bérnek megfelelő összeget harcolt ki, 3 évre visszamenőleg az állami fenntartású egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak – állapodott meg tegnap este más szervezetekkel együtt a Magyar Szakszervezeti Szövetség, az Egri Ápolás Szakszervezet és a kórház fenntartója. Az ügy két évvel ezelőtti kezdetén az intézmény egyetlen fillért sem akart kifizetni a 2013 óta jogtalanul visszatartott béren kívüli juttatásból.
Nem minden munkaszerződés-módosítás, ami annak látszik

Nem minden munkaszerződés-módosítás, ami annak látszik 

Nem minden munkaviszonnyal vagy a munkavégzéssel kapcsolatos változás jelent egyben munkaszerződés módosítást is. Mikor van szükség a munkaszerződés módosítására és mikor nincs? Milyen mozgástere lehet a munkáltatónak a munkaszerződés módosítása nélkül? Szakértőnk segít!
Fülelhet a főnök?

Fülelhet a főnök? 

Vita robbant ki Oroszországban a személyiségi jogok és a vállalati érdekek védelmezői között, miután egy cég olyan rendszert dolgozott ki, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy hogy megfigyeljék és elemezzék alkalmazottjaiknak a munkahelyükön mobiltelefon lebonyolított telefonbeszélgetéseit.
Mibe kukkanthat bele a főnök? És miért ütheti meg a bokáját?

Mibe kukkanthat bele a főnök? És miért ütheti meg a bokáját? 

A munkáltatónak a munkaviszonnyal összefüggésben széles körű ellenőrzési joga van a dolgozó tevékenységét illetően, de azért messze nem terjed ki mindenre, és ami a legfontosabb: ha a munkavállaló tudta nélkül történik, a vállalat bizony csúnyán megütheti a bokáját.

Jár plusz bér a helyettesítésért? 

A munkáltatónak joga van a dolgozót átmeneti jelleggel arra utasítani, hogy a munkaszerződéstől eltérő munkakört lásson el, illetve eltérő munkahelyen, vagy ideiglenesen más munkáltatónál végezzen munkát. Milyen korlátai vannak a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak? Milyen díjazás illeti meg a munkavállalót? Szakértőnk segít!

Mikor tagadhatja meg a munkavállaló az utasítás teljesítését? 

A munkáltató utasítási joga a munkaviszony egyik alapvető eleme, és a munkavégzés irányításának egyik eszköze. A munkavégzéssel kapcsolatos utasításokat a munkavállaló köteles teljesíteni. Azonban vannak olyan esetek, amelyek kivételt képeznek. Mikor köteles megtagadni a dolgozó az utasítás teljesítését, és mely esetben bízza a törvény a megtagadás lehetőségét a dolgozóra? Szakértőnk segít!

Hazugságvizsgálatra is kötelezhető a munkavállaló? 

A munkaviszony létesítése előtt és a munkaviszony alatt a munkáltatók különböző vizsgálatoknak vethetik alá a munkavállalókat. Előfordulnak olyan szélsőséges esetek is, amikor a munkáltató hazugságvizsgálatot, azaz poligráfos vizsgálatot kíván elvégeztetni a munkavállalón. Jogszerűen kérhető és végezhető-e a munkavállalón poligráfos vizsgálat? Jogszerű-e az ilyen vizsgálat, ha a munkavállaló kifejezetten hozzájárul?

Rosszul jártak a dolgozók az új Munka törvénykönyvével 

Az új Munka törvénykönyve jelentősen átrendezte a munkavállalók és a munkáltatók erőviszonyait. Nagyon sok függ a felek megállapodásától, ahol az erőviszonyok azonban ritkán egyenlők. Vannak változások, amelyek kifejezetten hátrányosan érintik a munkavállalókat – derül ki a Liga Szakszervezetek kutatásából.

Így figyelhet meg digitálisan a főnök! 

Kamerás megfigyelés, ujjlenyomat azonosítás, GPS nyomkövető: a technológia fejlődésével a munkavállalók megfigyelésének széles köre vált lehetővé, azonban az egyes módszerek gyakorlati alkalmazásakor a munkáltató könnyen jogsértést követhet el. A Munka Törvénykönyve engedi a munkavállaló ellenőrzését a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében, de mindez csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén tekinthető jogszerűnek.

A kávéautomatán is százezreket lehet bukni 

Nem lehet különbség a saját és a kölcsönzött munkavállaló számára biztosított munkafeltételekben és juttatásokban, ha ugyanazt a munkát végzik. Még a kávéautomatához való hozzáférésben is egyenlőségnek kell lennie.

Így kezelhet személyes adatokat a munkáltató 

A munkaviszony fennállása során, sőt már az azt megelőző kiválasztáskor a munkavállalók számos személyes adata kerül a munkáltató birtokába. Ezen adatok kezelésére szigorú szabályok vonatkoznak, amelyeket minden munkáltató köteles megtartani. Mely személyes adatokat kezelhet a munkáltató, és miként? Milyen kötelezettségei vannak a személyes adatok kezelésével kapcsolatban? A Piac&Profit szakértője segít!

Így ellenőrizhetők a dolgozók 

A munkáltató köteles a munkavállalót tájékoztatni személyes adatainak kezeléséről, továbbá őt csak a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizheti. Összegyűjtöttük a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlásának legfontosabb elemeit.

Muszáj készpénzben is kiadni a munkabért 

Bármennyire nem éri is meg ez a cégeknek, az alkalmazottaknak joguk van ragaszkodni ahhoz, hogy fizetésüket készpénzben kapják meg. Ez azoknak nem jelent gondot, akiknek van készpénzes bevétele a cégben. De mi van, ha a bankszámláról kell felvenni a jelentős tételeket?

Facebook az irodai gépen? Nem alapjog!  

Manapság már kevés olyan munkakör létezik, amihez nincs szükség internetre. Ahol van, ott ezt az eszközökkel együtt a munkáltatónak kell biztosítania. Hogy mire és hogyan használható a rendszer, azt érdemes szigorúan szabályozni.

5 végzetes munkajogi kiskapu 

Az ember azt hinné, mindig a munkavállalók kerülnek kényszerhelyzetbe - de munkaadóként sem mindig egyszerű a jogszabályok betartása mellett a cég érdekeit képviselni. Ezt leginkább azok tudják, akik mindkét oldalon álltak már egyszer. Öt gyakori és végzetes munkajogi kiskaput szedtünk össze, amelyekről munkaadóként nem szabad megfeledkeznünk.

Így trükközhetnek a munkaidővel a munkaadók! 

Aki a munkaidő szabályokat szeretné a gyakorlatban alkalmazni, szerezzen be egy számológépet! Nem biztos azonban, hogy amit matematikailag a törvény megenged, az meg is felel a munkaidővel kapcsolatos szabályok céljának.

Titokban nem ellenőrizhet a munkáltató 

A munkáltatók különféle módon ellenőrizhetik munkavállalóikat, azonban nem mindegy hogyan építik ki az ellenőrzés rendszerét, illetve milyen módon jutnak információhoz velük kapcsolatban. A szabálytalan rendszer milliós bírsághoz is vezethet.

Munkaköri leírás: ezt a 7 dolgot írja bele 

A munkaköri leírás, nem része a munkaszerződésnek, de vitás kérdések eldöntésében a munkaügyi bíróságok minden esetben kérik a feleket a munkaköri leírások becsatolására is. A munkaköri leírás a munkavállaló részére nyújt tájékoztatást és ezt a munkáltató egyoldalúan bármikor módosíthatja, de nem határozhat meg olyan feladatokat amelyeket a munkavállaló nem képes rendes munkaidejében ellátni. Miket célszerű mindenképp beleírni a munkaköri leírásba?

Ellenőrzés vagy megfigyelés? Meddig mehet el a munkáltató? 

A munkáltató alapvető érdeke, hogy a munkaidő hatékony kihasználása és az adatok védelme érdekében felügyelhesse munkavállalóit. De hol van a határ a jogos ellenőrzés és a megfigyelés között?

Mit tehetünk, ha kitol velünk a munkahelyünk? 

A hazai felnőtt lakosság 14 százaléka tart attól, hogy olyan munkahelyi problémája adódik, melyet jogi úton lehet csak megoldani. Azonban, ha ilyen helyzetbe kerülnének, a megkérdezettek több mint fele fogadna ügyvédet saját védelmében, és 47 százaléka indítana pert.

Nem tökéletes, de vállalható az új Mt. 

Lassan tudatosulnak az új Mt. változásai az emberekben: a munkáltatók és a munkavállalók még mindig nem használják ki teljesen az általa megteremtett lehetőségeket – derül ki egy, a Munkajog.hu portálon ma megjelent munkajogi szakemberekkel készített interjúból.

Fogyasztóvédők: készpénzben is lehessen fizetést adni 

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint lehetővé kell tenni, hogy választani lehessen a munkabér készpénzben történő kifizetése vagy bankszámlára utalása között. Ezt törvényben kellene garantálni, a tranzakciós adó miatt ugyanis sokat veszítenek a járandóságukból - írja a szervezet közleménye.

Tisztességes céget is magával ránthat a csaló munkaerő-kölcsönző 

Az irreálisan olcsó munkaerő igénybevétele egy munkaerő-kölcsönző cégtől komoly kockázatokat hordoz, mivel az alacsony vállalási ár arra is utalhat, hogy a vállalkozás nem fizeti meg a közterheket és az áfát alkalmazottjai után.

Vigyázz, ha lájkol a főnök! 

Fegyelmi büntetést kockáztat, de súlyos esetben még az állását is elveszítheti az a munkavállaló, aki munkaidőn kívüli viselkedésével a munkáltató jó hírnevét vagy gazdasági érdekeit veszélyezteti.

Finomhangolják a munka törvénykönyvét 

Előkészítés alatt áll és rövidesen a parlament elé kerül a munka törvénykönyvének újabb módosítása. A módosítás célja egyrészről a törvénykönyv jelenleg hatályos rendelkezéseinek a pontosítása, másrészről azoknak az „anomáliáknak” és problémáknak a megoldása, amelyek az elmúlt hetekben, hónapokban sok jogalkalmazó, munkáltató és munkavállaló számára okoztak fejtörést.

Könnyű megtalálni a kiskapukat a Munka Törvénykönyvében 

Az új Munka Törvénykönyve még hatályba lépése után is felvet gyakorlati kérdéseket, abban azonban már most konszenzus van, hogy könnyű megtalálni a kiskapukat az új szabályozásban – derült ki a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési Üzletága által szervezett IX. Magyar Munkajogi Konferencián, amelyet ezúttal „Szabályozás után, gyakorlat előtt” címmel rendeztek meg. A konferencián többek között szóba került a diszkrimináció tilalmában található kibúvási lehetőség, a kollektív szerződések szélsőséges kitágításának módjai, valamint a felmondási tilalmak változásai is.

Kétséges a végkielégítés 

Amilyen mértékben átszövi életünket az új Munka törvénykönyve (Mt.), éppolyan hatással van az adózási jogviszonyokra. Alig másfél hónappal a törvény bevezetése után kiderült: a jogalkotó az új szabályok adózási vonzatáról több esetben is megfeledkezett. Januártól például kétséges a végkielégítés, gond lehet a kölcsönzött munkatársaknak járó egyenlő elbánás elvével és a több cégnek dolgozó munkavállaló esete is problémás.

Nem ujjonganak a kkv-k 

A júliustól hatályba lépett új Munka Törvénykönyve (MT) egyik célja a kormány szerint, hogy rugalmasabb legyen a munkaerőpiac. Ez pedig a munkáltatók oldaláról nézve könnyítést, alacsonyabb adminisztratív és akár bérköltséget is jelenthetne.

Jogsegély munkáltatóknak és munkavállalóknak 

A honlap üzembe helyezésével elindul vasárnap a munkaadói és munkavállalói szervezetek közösen működtetett országos jogsegély szolgálata, a Jogpont+ program.

Munkavállaló legyen a talpán, aki kiigazodik a munka törvénykönyvén 

A parlament hétfőn elfogadta az új munka törvénykönyvét érintő első módosításokat az átmeneti rendelkezésekkel együtt. A megválaszolatlan kérdések száma azonban az átmeneti rendelkezések következtében sem csökken - állítja a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója.

Rég perelték be ilyen kevesen a munkáltatójukat 

2011-ben a helyi bíróságokra érkező munkaügyi perek száma a 22 ezret is meghaladta, ám az elmúlt 10 év tendenciáját tekintve a tavalyi évben volt a legalacsonyabb ezen eljárások száma.

Rugalmas vagy eldobható legyen a munkaerő?  

Kiszolgáltatott lett a munkavállaló vagy csak rugalmasabb a piac? Lehetne csökkenteni a folyamatosan túl magas munkanélküliségi rátát? A hazai foglalkoztatási helyzetről és benne elsődlegesen a kkv-k és az állam szerepéről vitatkoztak szakemberek az Ökopolisz Alapítvány Munka -Monster? című vitaestjén.

Változik a próbaidő! 

A július 1-én hatályba lépő új munka törvénykönyvének rendelkezései szerint rövidül a törvényben meghatározott próbaidő hossza. Az semmilyen esetben nem lehet több három hónapnál. 

Kinek jó az új munkatörvénykönyv? 

A munkaadók üdvözölték, hogy az új munkatörvénykönyv-tervezet szerkezeti felépítése egyszerűbb, és hogy alapvetően a vállalkozások érdekeit szolgálja: csökkenti az esetenként túlzott munkavállalói kedvezményeket, és kellő rugalmasságot tesz lehetővé a foglalkoztatóknak. Bár a szakszervezetek követeléseinek hatására némileg puhult a júliusban megjelent munkaanyag, de még így is ad mozgásteret a munkáltatóknak, ami különösen a kisebb cégek munkaerő-gazdálkodása szempontjából lehet jó hír.

Munkavédelem: katasztrofális a hazai helyzet 

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség vizsgálata szerint a hazai munkáltatók több mint 88 százaléka nem tartja be a munkavédelmi előírásokat.

"Légkalapáccsal estek neki a munkavállalói jogoknak" 

Nem csökkenhetnek a munkavállalók jogai a gazdasági válságra való hivatkozással, mert nem lesz fenntartható az átmenet - mondta Elisabeth Schroedter európai parlamenti képviselő (Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség) Budapesten az "Ökopolitika és munkavállalói jogok a XXI. században" című konferencián.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Nem semmi, mivel csábítanak a biztosítók

Nem semmi, mivel csábítanak a biztosítók  

Jelentős díjkedvezményekkel, ajándék kiegészítőkkel és értékes nyereményekkel készülnek a lakásbiztosítási kampányra a biztosítók.

Pénzszerzés

Arany, a biztos menedék

Arany, a biztos menedék 

2025-ben az aranypiac stabil, de mérsékeltebb növekedést mutathat a 2024-es évhez képest.

Adózás

Fontos igazolást kap mindenki kézhez, mi vele a teendő?

Fontos igazolást kap mindenki kézhez, mi vele a teendő?  

Február közepéig mindenki megkapja jövedelme, illetve az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után az igazolásokat.

Jogi kisokos

Transzferár: bővülő követelmények, szigorúbb és fókuszáltabb ellenőrzések

Transzferár: bővülő követelmények, szigorúbb és fókuszáltabb ellenőrzések 

A zárási teendők és a kötelező bevallások elkészítése mellett elengedhetetlen az alapos felkészülés a transzferárazási feladatokra is.

Cégblog

Mindent megtett az eMAG a magyar vállalkozásokért?

Mindent megtett az eMAG a magyar vállalkozásokért?  

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja, hogy az eMAG vállalásának megfelelően támogatja-e a magyar vállalkozásokat.

Klímablog

Van, amiben átlag felett teljesítenek a magyar vállalatok

Van, amiben átlag felett teljesítenek a magyar vállalatok 

A globális trendekkel összhangban teljesítenek a vezető magyarországi vállalatok a fenntarthatósági jelentéstétel területén


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo