Elfogynak a szakszervezetek?

Csökkent a szakszervezetek munkahelyi jelenléte, ezzel együtt a szakszervezeti tagok aránya is a munkahelyeken az elmúlt években - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Munkaerőpiaci helyzetkép, 2015 című kiadványából.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

2015. évi adatfelvételnél az alkalmazásban állóknak csak 25,1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén működik szakszervezet, amely több mint 12 százalékpontos csökkenés a 2001-es állapothoz képest, és érdemben elmarad a 2009. évi 28,5 százaléktól is. Ahogy a szakszervezetek munkahelyi jelenléte, úgy a szakszervezeti tagok aránya is folyamatosan csökkent a KSH által vizsgált években: míg az első, 2001. évi felvétel idején a válaszadók 19,7 százaléka vallotta magát szakszervezeti tagnak, addig 2015-ben már csak 9 százalékuk. Arra a kérdésre, hogy működik-e munkahelyén szakszervezet, az érintettek 12,5 százaléka nem tudott válaszolni.

Kép:Fotolia

Az állami alkalmazottaknak kell a szakszervezet

Nem változott a korábbi adatfelvételekhez képest a szakszervezetek ágazati és tulajdonforma szerinti koncentrációja. 2015-ben is jóval átlag feletti volt a szakszervezeti jelenlét a költségvetési szervezetek túlsúlyával jellemezhető két nagy nemzetgazdasági ágban, az oktatásban és az egészségügyben. Az előbbiben a dolgozók 51,8 százaléka, utóbbiban 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén van szakszervezet, a tagok aránya azonban itt is csak 19,0 százalék, illetve 17,7 százalék volt. A harmadik nagy költségvetési intézmények uralta nemzetgazdasági ágban a közigazgatás, kötelező társadalombiztosításban a szakszervezeti jelenlét a foglalkoztatottak 36,3 százalékára terjedt ki, és 10,7 százalékuk vallotta magát szakszervezeti tagnak. Itt a rend- és katasztrófavédelem területén dolgozók között élnek még viszonylag erősen a szakszervezeti hagyományok.

Markáns szakszervezeti jelenlét jellemzi a villamosenergia-, gáz- gőzellátás légkondicionálás, valamint a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágakat. Az előbbiben a dolgozók 59,3, az utóbbiban 47,2 százaléka tudott arról, hogy munkahelyén van szakszervezet, és a többi területhez képest a tagok aránya is kiugróan magas, 29, illetve 22,3 százalékos volt. Nem véletlen, hogy mindkét nemzetgazdasági ágra a nagyméretű állami tulajdoni gazdálkodó szervezetek (MVM, MÁV, Magyar Posta) túlsúlya jellemző, ez segítette a jelentős múlttal rendelkező szakszervezeteik túlélését - írta a KSH.

Ezzel szemben a szakszervezetek bölcsőjének számító, létszámát tekintve a legnagyobbnak minősülő nemzetgazdasági ágban, a feldolgozóiparban az alkalmazásban állók mindössze 7,8 százaléka volt 2015-ben szakszervezeti tag, és közel minden negyedik munkavállaló munkahelyén volt csak jelen a szakszervezet. Az ugyancsak nagy létszámú kereskedelemben, ahol az ágazatban jelentős súlyt képviselő multikkal szembeni eredményes fellépés indokolná az aktív szakszervezeti tevékenységet, a szervezett dolgozók aránya mindössze 3,3 százalék volt, 9,2 százalékos szakszervezeti jelenlét mellett - áll a KSH tanulmányában.

A szakszervezeti tagság megoszlásának további jellemzői már az ágazati arányokból következnek. Mivel az oktatás és az egészségügy költségvetési intézményeinél a férfiaknál nagyobb arányban dolgoznak nők, így a nőkre a férfiakét némileg meghaladó szervezettség volt a jellemző 2015-ben is (9,3 százalék, szemben a 8,8 százalékkal). A tiszta állami tulajdonú gazdálkodó szervezeteknél és intézményeknél a szakszervezeti jelenlét 54,3 százalékos volt, míg a két és félszer annyi embernek munkát adó magánszektorban 13 százalék. Míg az előbbieknél a dolgozók 19,5, az utóbbiaknál mindössze 4,7 százaléka volt szakszervezeti tag.

A fiatalokat nem érdekli

A szervezettség a szellemi dolgozók körében magasabb a fizikaiakra jellemzőnél, és az iskolai végzettség szintjével is nő. Ágazattól független jelenség viszont, hogy a 40 év alattiak körében csak mintegy fele a szakszervezeti tagok aránya az ennél idősebb munkavállalókra jellemzőnél, ami a szakszervezetek további szerepvesztését vetíti előre - figyelmeztet a KSH.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo