Mit tehetünk, ha kitol velünk a munkahelyünk?

A hazai felnőtt lakosság 14 százaléka tart attól, hogy olyan munkahelyi problémája adódik, melyet jogi úton lehet csak megoldani. Azonban, ha ilyen helyzetbe kerülnének, a megkérdezettek több mint fele fogadna ügyvédet saját védelmében, és 47 százaléka indítana pert.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Sokan azt sem tudják, mihez kezdenének – Kép: Pixabay

A Generali Biztosító által végzett kutatás eredményei szerint a munkavállalók 51 százaléka volt már olyan helyzetben, hogy neki vagy családjának ügyvédi segítséget kellett igénybe vennie. A legtöbben (43%) szerződés, azon belül is főként adásvételi szerződés elkészítéséhez igényelték ügyvéd közreműködését, a megkérdezettek harmada (34%) öröklési ügyben, míg több mint minden negyedik válaszadó válás, illetve gyermekelhelyezés kapcsán kért jogi segítséget. A felmérésben részt vevők mintegy ötöde fordult munkajogi problémával ügyvédhez.

A megkérdezett munkavállalók 29 százaléka fél attól, hogy egy esetleges hosszabb kényszerszabadság miatt főnöke elbocsátaná, és további 14 százalék komolyan tart attól is, hogy jogtalanul vádolják meg gondatlan károkozással munkaadói. Utóbbi esetben a válaszadók több mint fele rögtön megbízna egy független ügyvédet, 47 százalékuk pedig be is perelné munkáltatóját. 40 százalék próbálná meg békés úton rendezni az ügyet, feletteséhez fordulva (24%), a közvetlen munkatársak (9%) vagy a HR (7%) segítségét kérve. A kutatásból az is kiderült, hogy a munkavállalók tizede nem tenne semmit egy ilyen szituációban. (Azt sem árt tudni, milyen szabályok vonatkoznak a főnökre.)

„Az utóbbi meglepő adat hátterében állhat az, hogy a bajba került munkavállaló esetleg nem rendelkezik a jogérvényesítéshez szükséges anyagi háttérrel, vagy nem tudja, kihez fordulhatna hatékony segítségért” – mondta Hajas Gábor, a Generali Biztosító vagyonbiztosítási igazgatója.

A munkaadó akár a nyaralásból is visszahívhat!

A Generali Biztosítóhoz 2012-ben több mint 1600 esetben fordultak jogi segítségért a jogvédelmi biztosítás keretében, és összesen 54 millió forintot fizetett a társaság ügyvédi díjakra és egyéb jogi költségekre. A munkajogi ügyek az esetek 9 százalékát tették ki, melyek között volt olyan, amikor a biztosító ügyfele szülési szabadság után szeretett volna visszamenni dolgozni munkaadójához, de az postán küldött neki egy, a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodást, már aláírva. A biztosító egy szakjogászt ajánlott az ügyfélnek, aki pert indított munkáltatója ellen, és végül több millió forintos kártérítést kapott. Egy másik esetben a többhavi elmaradt munkabére kifizetéséhez segítette hozzá ügyfelét a Generali, míg előfordult az is, hogy szabályos, rendes felmondást követően az elmaradt járandóságok ügyében kérték a biztosító segítségét.

Készpénzben is ki kell fizetni a munkabért!
A hatályos Munka törvénykönyve két módon teszi lehetővé a munkabér megfizetését, egyrészről készpénzben, másrészről bankszámlára történő átutalással. Bár a munkaszerződések, kollektív szerződések jellemzően rögzítik, hogy a munkáltató a munkabért átutalással fizeti meg, ezzel a munkáltató lényegében arra kötelezi a munkavállalóját, hogy saját költségére tartson fenn bankszámlát.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo