Költségkímélés cikkek


Brutális a rezsi: mi segíthet az energiaválsággal szembesülő vállalkozásoknak?

Brutális a rezsi: mi segíthet az energiaválsággal szembesülő vállalkozásoknak? 

Egy friss felmérés szerint a hazai vállalkozások több mint 40 százaléka még csak most szembesül a megugró energiaszámlákkal.
Digitalizáció az adózásban is – ez fontos a cégeknek

Digitalizáció az adózásban is – ez fontos a cégeknek 

A jövő év kiemelt feladatának tartják a digitális adózás bevezetését a magyarországi cégek vezetői – derült ki az EY közel ötszáz közép- és nagyvállalat részvételével rendezett online adókonferenciáján.
Negyven évig megúszható a társasági adó

Negyven évig megúszható a társasági adó 

Jövőre a mostani 500 millió forintról 10 milliárd forintra növekszik a fejlesztési tartalék képzésének lehetősége.  Azaz, ha egy cég kellően nyereséges és nagyobb beruházás előtt áll, akkor átmenetileg - akár 40 évig - nem kell megfizetnie a társasági adót. Egy ekkora kedvezmény érdekes lesz a vállalatoknak: ugyan a fejlesztési tartalék képzése „pusztán” a társasági adó megfizetését teszi későbbi időpontra, mégis, több száz millió forint mozgatását, így beruházásokat tesz lehetővé.
Cafeteria 2019: ilyen lesz a juttatási paletta jövőre

Cafeteria 2019: ilyen lesz a juttatási paletta jövőre 

2019-ben a munkáltató gyakorlatilag két módon ismerheti el munkavállalója teljesítményét a bérnél kedvezőbb áron: utalhat a SZÉP Kártyára és szerződést köthet egy önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztárral meghatározott szolgáltatási csomag(ok)ra. A cég juttatási politikájától és a rendelkezésre álló keretösszegtől függően akár mindkét lehetőséggel élhet.
Kínai webshopból rendelne adómentesen? Így lehet

Kínai webshopból rendelne adómentesen? Így lehet 

A harmadik országból történő árubeszerzés lehet vám és adómentes is, ha webáruházból vásárolunk és ügyelünk az értékhatárra – figyelmeztet szakértő partnerünk, a Saldo.
Beruházási kedvezmény: mennyi az annyi?

Beruházási kedvezmény: mennyi az annyi? 

Mennyi lehet a kisvállalkozói beruházási kedvezmény összege az egyéni vállalkozóknál? A Saldo adószakértő írása segítségével megmutatjuk az erre vonatkozó szabályokat.
Így spórolhatnak 10 milliókat a kkv-k

Így spórolhatnak 10 milliókat a kkv-k 

Még időben vannak a vállalatvezetők, ha a januári M30-as nyomtatványokat – vagy más adó- és munkaügyi nyomtatványokat – elektronikusan szeretnék aláírni. De mindez csak a felszín: tízmilliókat spórolhatnának a cégek az e-aláírással.
Többet költünk, de nem bánjuk…

Többet költünk, de nem bánjuk… 

Sokan próbáljuk tervezni a költéseinket, amire szükség is van, főként, ha a mindennapi kereteken túlmutató kiadási tételek várhatók. Azt is tudjuk előre, hogy bizonyos esetekben ezek a tervezett keretek nehezen tarthatóak, és ha a büdzsétúllépés bekövetkezik, az gyakran lelkiismeret-furdalást okoz. Az, hogy ennek mértéke milyen, jelent-e tartós feldolgozási nehézséget, tanulunk-e belőle, az szituációnként eltérő lehet.
Mindennél jobban megéri a nyugdíjas szövetkezet

Mindennél jobban megéri a nyugdíjas szövetkezet 

Adózási szempontból minden idők egyik legkedvezőbb társulási formája a közérdekű nyugdíjas szövetkezet; ilyen szervezetet idén júliustól lehet alapítani. A nyugdíjas tagok jövedelmét nem terheli sem a 22 százalékos szociális hozzájárulási adó, sem egészségbiztosítási járulék, csak szja, de bizonyos esetekben még ez alól is mentesség kapható.
5 dolog, amire figyelj, ha milliárdossá válsz

5 dolog, amire figyelj, ha milliárdossá válsz 

A fél országot lázban tartja az ötöslottó közel 3 milliárd forintos heti nyereménye. A hirtelen jött hatalmas pénz azonban legalább akkora felelősség, mint öröm. Az átlagosnál nagyobb vagyonnal rendelkező ügyfelek igényeit jól ismerő Horváth István, a K&H Private banking igazgatója ezért 5 jó tanácsot is ad a bűvös öt szám mellé.

Rejtett irodai költségek 

Ha az interneten keresgélünk, több ezer olyan cikket és tesztet találunk, amely a gépkocsik, az étrendkiegészítők vagy akár a médiatervezés hatékonyságát vizsgálja, ugyanakkor szinte egyáltalán nincs elérhető elemzés azokról a rejtett vállalati költségekről, amelyek a minden átlagos íróasztalon megtalálható, nap mint nap használt irodai eszközök alacsony hatékonyságából erednek. Pedig egy iroda fenntartási költségei – az irodabérlet, az üzemeltetés és az informatikai rendszerrel kapcsolatos kiadások mellett – jelentősen függnek a megfelelő irodai eszközök és irodaszerek gondos kiválasztásától.

Simuljon rendszerbe az új munkatárs! 

A munkaerő felvétel és az új munkatárs céges rendszerbe való beillesztése a legtöbb kis cégnél kevéssé szabályozott, így rengeteg energiát és így pénzt felemésztő folyamat. Pedig itt is sok mindent automatizálhatnánk.

Közeleg a támogatott biztosítás igénylés határideje 

Az idei díjtámogatásban mindazok a gazdálkodók részesülhetnek, akik május 31-ig az egységes támogatási kérelem kitöltése során külön jelzik, hogy a támogatott növénybiztosítást igénybe kívánják venni.

Ingyenes képszerkesztők kezdőknek is 

Minden vállalkozásnál szükség lehet olykor egy jó képre vagy bannerre, azonban sok helyen nincs lehetőség külön erőforrást allokálni minden ad-hoc jellegű, kisebb designmunkára. Összeszedtünk 4 ingyenes képszerkesztő szoftvert, kezdőknek és haladóknak egyaránt.

Fejlődni akarunk, csak nem költenénk rá 

Bár egyre fontosabb a nagy sebességű internet és a technológiai fejlesztés a kisvállalkozók számára, a szolgáltatások választásakor leginkább a stabilitás és a spórolás számít – derült ki a Bell Research és az Invitel közös kutatásából.

Így kerüljük el a buktatókat a díjtámogatott mezőgazdasági biztosításoknál 

Tavaly rekordszámú mezőgazdasági biztosítási szerződéskötésre került sor, de az adategyezőségi hibák, vagy a támogatás igénylés hiánya miatt közel 1000 gazdálkodó nem részesülhetett támogatásban. Lássuk, mit tehetünk, hogy ne járjunk így!

Ne az akciós WC papíron spóroljunk! 

A pénz központi szerepet tölt be életünkben, akár alkalmazottak, akár cégvezetők vagyunk. Sok embernek azonban nem egészséges a kapcsolata a fizetőeszközzel. A hangsúly az „eszköz” szón van. A pénz nem egy cél vagy egy probléma, ami folyton az utunkba áll, hanem egy eszköz, amit tudni kell használni.

Évente egy hetet malmozunk a gépek hibája miatt 

Az EMEA régió vállalatainál az IT és a nyomtatási technológia kezelésében és használatában számos hiányosság fedezhető fel. Az eredmények alapján munkavállalónként évente több mint egy munkahét kiesik az IT rendszerek és hardverek meghibásodása miatt, amely évente 497 millió eurós költséget jelent a magyarországi munkáltatóknak. Ennek közel fele a nyomtató problémákhoz köthető költség, összesen 231 millió euró - derül ki az Epson megbízásából készült kutatásból. 

Egy kattintással felére csökkenthetnénk a fogyasztást 

A környezetvédelmi akciókra a szabályozó hatóságok, az üzleti és a társadalmi szféra is nagy hangsúlyt fektetnek, azonban az Epson által az EMEA régióban – így a Magyarországon működő KKV-k körében is – végzett felmérés rámutatott, hogy míg az alkalmazottak támogatják a környezetvédelmi programokat, a munkaadók lemaradtak a megvalósítás tekintetében.

Négymilliárdos többletköltség a rossz tervezés és kivitelezés miatt 

Az összesen 3,8 millió négyzetméternyi területre kiterjedő magyarországi ipari- és logisztikai létesítmények közel felénél mára komoly problémát okoz, hogy az elmúlt évtizedben a létesítmények tervezésénél és kivitelezésénél nem fordítottak kellő figyelmet a padozatok megfelelő minőségű elkészítésére – derült ki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) friss felméréséből. A Szövetség szerint a megrepedt, széttört padozatok rendbetételével és a megfelelő technológia kiválasztásával ágazati szinten évente három-négymilliárd forintnyi költséget lehetne megtakarítani.

Nincs többé mentség, ha nem fogad el bankkártyát 

A kormány modern elektronikus fizetési módok elterjedését célzó programjának keretében a programban részt vevő hét fizetési szolgáltató segítségével 30 200 darabbal, azaz közel 30 százalékkal fog nőni a bankkártya-terminálok száma.

Hol érdemes letelepednie egy vállalkozásnak? Az ingatlanpiaci helyzet segít dönteni 

Cégalapításkor, költözéskor, és vállalati növekedés során, sokszor feltevődik a kérdés, hogy hol érdemes letelepedni, új irodát nyitni. Ilyenkor Budapest szokott szóba jönni elsőként, annak ellenére, hogy sok egyéb helyszín kerülhetne számításba, főleg ha a felmerülő költségeket vizsgáljuk. Az Ingatlannet.hu szakértői segítenek.

Rugalmasabb és csábítóbb irányba mennek a bankok 

Nem csak a szabályozási változások miatt kell alakítani a stratégiájukon a bankoknak. Az új versenytársak, a fintech cégek megjelenésével már most látszik, hogy a céges pénzügyi szolgáltatások színesebbé, vonzóbbá, rugalmasabbá válnak – véli a Bankráció.hu szakértője.

Nem a főnökök húzzák a digitális átállást 

A vállalatok számára a technológiai beruházási lehetőségek egyre szélesebb köre érhető el, az azonban, hogy ezek a beruházások megfelelően hasznosulnak-e, továbbra is általános probléma, amelyet az elmúlt évtizedben nem sikerült enyhíteni - derül ki a PwC Digitális IQ felmérésből.

Parkoláskor törik a legtöbb céges kocsi 

Az esetek 35,21 százalékában parkolóban sérülnek a céges autók, a legdrágább balesetek pedig a követési távolság be nem tartása miatt következnek be, de jelentősek az elsőbbség meg nem adásából származó káresemények is – derül ki egy friss kutatásból.

Havi 11 ezer forintot fizetünk a bankoknak, és ez már a jó hír 

Egy év alatt 4,2 százalékkal csökkentek a lakosság banki kiadásai, főként azért, mert a hozamcsökkenés jóvoltából a lakáshitelek havi törlesztőrészletei elmaradtak 2016 első negyedévéhez képest. Jelenleg egy közel 8 millió forintos hitelt már 60 ezer forintos részlet mellett felvehetünk, miközben néhány éve még 100 ezer forint felett kellett volna fizetnünk érte. További kedvező hír, hogy a bankszámlaköltségek átlagosan bő 8 százalékkal estek vissza, ami bizonyíték arra, hogy érdemes nyitott szemmel járni, és összehasonlítani az ajánlatokat.

Mire költené, amit a nyomtatáson spórol? 

Segít kiszámolni az Epson a magyar kkv-knak, hogy mennyit spórolhatnának egy jobb nyomtatóval. Aki pedig a legjobb ötletet mondja, hogy mire költené a különbözetet, annak kifizetik azt.

Megéri megvenni az irodát? 

Az ingatlanpiac felívelése nemcsak a lakásvásárlásokat pörgette fel, hanem hatott az üzleti célú ingatlanok, irodák és üzlethelyiségek keresletének alakulására is. Mikor kifizetődő a vásárlás? Szakértő segít!

Akár negyven százalékkal többet termel az egészséges munkaerő 

Nemzetgazdasági szinten több száz, akár ezermilliárd forintos értéket képviselhet az egészségügyi innováció és az ebből adódó hatékonyságjavulás, illetve kedvezőbb népegészségügyi helyzet Magyarországon.

Drágállották a kötelezőt, csináltak egyet maguknak 

2017-től minden fővállalkozó építőipari kivitelezőnek felelősségbiztosítással kell rendelkeznie már a kivitelezési szerződés megkötéskor. A januárban hatályba lépő kormányrendelet (353/2016. XI.18.) kiterjed a családi házak építésére és felújításokra is. Miután nem volt versenyképes piaci ajánlat, a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége kedvezményes csoportos felelősségbiztosítási programot indított az építőipari szakemberek számára.

Spórolni kell a dolgozón? Így nem fog fájni 

Amikor minden fillért meg kell fogni, sokszor érdemes a kreatívabb megoldást választani. Hiszen egy ponton túl sem a beszerzési költségeken sem az áramszámlán nem tudunk tovább spórolni. Az embereken takarékoskodni általában nem jó ötlet – kivéve, ha okosan csináljuk. Ehhez adunk néhány tippet.

A zöldülés a nyereséget növeli 

Nyereségesebbek a zöld cégek. A vállalkozás gazdasági lábnyoma és ökológiai lábnyoma között szoros az összefüggés. Azok a cégek, amelyek visszafogják, sőt beszüntetik az erőforrások környezetszennyező pazarlását, nagy pénzeket spórolnak meg.

A legszívesebben leütnék a főnököt 

Hatalommániások, agresszívek a magyar vezetők, de ez csak a hab a tortán: a munkavállalókat riasztóan nagy számban éri hátrányos megkülönböztetés, nem ritkaság a szexuális zaklatás. Pedig többek között az emiatt sorra felmondó alkalmazottak sokba kerülnek a cégnek – míg jófejnek lenni nem kerülne semmibe.

Nem véletlenül a lízing a menő az autóvásárlóknál 

Az elmúlt 25 évben óriási növekedést mutatott fel a világ autóipara, és 2016 új rekordot hozhat, elsőként lépheti át a 100 milliós határt a világpiac. Tévhit, hogy a növekedés csak Kínából származott, és hogy Magyarország lemaradóban, itthon az európai 9 százaléknál is gyorsabban, 13,4 százalékal növekedtek az eladások tavaly, és idén is hasonló dinamikát várnak a piac szereplői. A növekedés motorja azonban nem az életszínvonal látványos növekedése, hanem a céges operatív lízing volt.

Virul a benzinkút-turizmus Luxemburgban 

Nemcsak a kelet-európai polgárok járnak a határon túlra olcsóbban tankolni, Luxemburgban is dívik a benzinturizmus. A szállítmányozó cégek is direkt itt haladnak át kamionjaikkal, hogy olcsón tudjanak üzemanyagot szerezni. A miniállamban ugyanis jóval alacsonyabb az üzemanyagadó, mint másutt.

A kkv örülhetnek az őszi adócsomagnak 

A pénteken bemutatott jövő évi adóváltozások elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak jelenthetnek könnyebbséget – vélekedett a Deloitte igazgatója. Ugyanakkor a jövedéki adózás változásait is érdemes követnie a vállalkozásoknak!

Céggel érdemes lakást venni? 

Míg a hőskorban, ingatlanok adásvételénél, a felek jobban jártak akkor, ha az ingatlan helyett az ingatlant birtokló társaság részesedésére kötöttek szerződést, addig az évek során a jogalkotó lépésről-lépésre építette le a társaságvásárláson keresztül megvalósuló ingatlanszerzés előnyeit. Ennek ellenére az ingatlanok társaságon keresztül való megvásárlása jelenleg is több adóelőnyt tartogat, és ezek köre ráadásul jövő év januárjától bővülni is fog – összegzi a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Tízből egy sofőr bérét meg lehetne spórolni 

Több mint 1 milliárd forint megtakarítást hozhatna iparági szinten a közúti árufuvarozók számára, ha azok a flottaüzemeltető vállalkozások, amelyek még mindig készpénzben fizetik a nemzetközi fuvarjaik során felmerülő üzemanyag valamint autópálya díjakat, készpénzkímélő fizetési módra térnének át.

A takarékosság nem csak spórolás - kreativitás is 

A legtöbb vállalkozás nem engedheti meg magának, hogy mindenre annyit költsön, amennyit a szíve mélyén szeretne. Ha a bevételek éppen nem szárnyalnak, a kiadásokat is feszesen kell kezelnünk, hogy átvészeljük a nehezebb időszakot. Nem mindegy azonban, hogy a spórolással a további lehetőségeinket is elvágjuk, vagy éppen jól átgondolt döntésekkel tartósan fenntartható költségcsökkentést érünk el, ami nem teszi lehetetlenné a későbbi növekedést.

Ki fizeti az útlevél árát? 

A munkavállalót munkáltatója külföldi kiküldetésre kötelezi, olyan országba, ahová útlevél is szükséges. Vajon kit terhelnek ilyenkor az útlevél elkészítésének költségei? Áthárítható-e ez a munkavállalóra arra hivatkozással, hogy az útlevelet a munkaviszonyon kívül is használhatja?

Bevált spórolási trükkök kisvállalatoknak 

A legtöbb vállalkozás számára a költséghatékony működés – na jó, pontosabban fogalmazva a spórolás – a mindennapi döntések fontos része. Sok-sok tanácsot lehet kapni, hogy hogy lehet megfogni pár forintot. Mi most olyanokat mutatunk az Open Forum bejegyzése alapján, amelyeket konkrét vállalkozók már kipróbáltak és hasznosnak találtak.

Amikor a kényszer hasznot hoz 

Nyakunkon az energetikai előírások újabb szigorítása, hamarosan minden építkezésnél a „közel nulla” energiaigény lesz az elvárás. A nagyvállalatoknak pedig már most kötelező átvilágíttatni a működésüket. Az energiahatékonyság azonban a szakértők szerint még mindig mostohagyerek, pedig a takarékos működéssel nem csak a jogszabályi kötelezettségek miatt érdemes foglalkozni. Valójában a kevesebb és hatékonyabb energiafelhasználás jó az embernek, az üzletnek és a Földnek is.

Így spórol nekünk a minőségellenőrzés 

A szabvány alapú menedzsment rendszerekkel szemben gyakran felmerül a kritika, hogy csak viszik a pénzt. Ezért is szánják rá magukat könnyebben a bevezetésére a cégvezetők, ha valamilyen támogatási lehetőség is használható hozzá. A másik ilyen, hajlandóság-növelő tényező, ha a tanúsítvány hiányában szankciókkal kell számolnia a vállalkozásnak. Megéri akkor is, ha nincs rá teljes támogatás és nincs szankció? Kimutatható egyáltalán a spórolás? Hol jelentkezik a cég számára a megtakarítás? Egy kivállalkozás kasszáját különösen érzékenyen érinti minden kiadás. Érdemes körüljárni ezeket a kérdéseket, mielőtt az „ISO vagy nem ISO” kérdésben döntenek.

Spórol? Van, amin nem éri meg 

Bár már magunk mögött hagytuk a válságot, a cégek számára még mindig állandó kihívás, hogy hogyan tudnának megtakarítani valamicskét a mindennapi működésen. Ha nem a túlélés, akkor a költséghatékonyság érdekében. Vannak viszont területek, ahol bármekkora is a megtakarítás, többet ártunk vele a cégnek, mint amennyit használunk.

Minisztériumi kalkulátor segít spórolni 

A legnagyobb megtakarítást biztosító adózási forma kiválasztásában segít a cégeknek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által készített kiva-kalkulátor - közölte a szaktárca az MTI-vel.

Így lehet spórolni garasoskodás nélkül is 

Minden cégnél jól jöhet, ha meg tudunk takarítani némi pénzt a működésben. A racionalizálás nem jelent garasoskodást! A folyamatok áttekintése viszont a hosszú távú siker fontos eleme.

Talált pénz a cégeknek a fiatal munkaerő képzése 

Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása, amelyet a hallgatót foglalkoztató vállalkozás fizet, így az érintett cégek pénzügyi osztályának figyelembe kell vennie a bérszámfejtésre vonatkozó módosításokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A júniusi törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015. szeptember 1-ig visszamenőleg is kiterjesztette az adómentességet.

Több százezer forintot hagynak az államnál a cégek 

Akár évi 342 ezer forintnyi közterhet takaríthat meg az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat. Az NGM számításai szerint azonban a munkáltatók mintegy 60 ezer érintett szülő után nem veszik igénybe az adókedvezményt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Gazdaság

Hirtelen megugrott az első lakást vásárlók aránya

Hirtelen megugrott az első lakást vásárlók aránya  

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai szerint.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo