Drágállották a kötelezőt, csináltak egyet maguknak

2017-től minden fővállalkozó építőipari kivitelezőnek felelősségbiztosítással kell rendelkeznie már a kivitelezési szerződés megkötéskor. A januárban hatályba lépő kormányrendelet (353/2016. XI.18.) kiterjed a családi házak építésére és felújításokra is. Miután nem volt versenyképes piaci ajánlat, a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége kedvezményes csoportos felelősségbiztosítási programot indított az építőipari szakemberek számára.

„A rendelet céljával és szellemiségével egyet értünk, azonban úgy érezzük, hogy ezúttal a biztosítási piac nem készült fel a helyzet kezelésére. Megkérdeztük a szakembereket, majd megvizsgáltuk a piacon elérhető biztosítási díjakat és azt találtuk, hogy irreálisan magasak” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője, a Magyar Építőipari Szakemberek Közösség alapítója.

Egy több száz ezer forintos biztosítási összeg nem életszerű egy olyan szakember esetében, aki évente pár tízmillió forintot termel. Pedig ilyen szakemberből nagyon sok van, főleg a burkolók és kőművesek között. Csakhogy biztosítás nélkül nem kezdődhet meg a munka. Így nem várhatták amíg a piac megmozdul, maguk kerestek megoldást.

Kép:Pexels

Végül készült egy a szakemberek igényeire szabott csoportos biztosítási megoldás, amely nagyságrendekkel kedvezőbb a piacon található más konstrukcióknál.

Mit ír elő a törvény?

A kormányrendeletben több kritériumnak is meg kell felelni. Egyrészt tevékenységi felelősségbiztosítással kell rendelkezni, amely a harmadik személynek okozott dologi vagy személyi sérülésekre terjed ki. Ilyen például ha egy leeső szerszám kárt tesz egy parkoló autóban, vagy egy járókelő megsérül.

Másrészt rendelkezni kell szolgáltatói felelősségbiztosítással, ami az esetleges hibás teljesítés miatti károkra terjed ki. Például ha egy fürdőszoba burkolása nem megfelelő és emiatt elázik az alsó szomszéd, a biztosító megtérítheti a beázás helyreállításának költségeit.

A kötelező felelősségbiztosítás eddig is létezett, de csak most terjesztették ki az elvárást a magánépítkezésekre is. Az ok, hogy hogy már nem kell építési engedélyt kérni a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok számára. Ez jó hír, ugyanakkor az építési hatóságok kivonása a rendszerből jelentősen megnövelte a műszaki tervezők és kivitelezők felelősségét egy-egy épület szakszerű megvalósításával kapcsolatban.

Ki veheti igénybe a kedvezményes kivitelezői biztosítást?

A kedvezményes biztosítást minden olyan magyar építőipari szakember, valamint kivitelező vállalkozás igénybe veheti, amely csatlakozott, vagy csatlakozik a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségnek.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo