Digitalizáció az adózásban is – ez fontos a cégeknek

A jövő év kiemelt feladatának tartják a digitális adózás bevezetését a magyarországi cégek vezetői – derült ki az EY közel ötszáz közép- és nagyvállalat részvételével rendezett online adókonferenciáján.

A fejlesztésekkel ugyanis drasztikusan csökkenteni lehet az adóadminisztrációval járó terheket.

Az adózási folyamataik digitalizációjára, valamint költségeik mérséklésére fordítanák a legnagyobb figyelmet 2021-ben az EY felmérésében megkérdezett vezetők. Érthetőek ezek a prioritások, hiszen a hazai vállalatok nagy összeget, az éves árbevételük mintegy 1,7 százalékát, összesen 420 milliárd forintot költenek adóadminisztrációra.

A jelenlegi nehéz helyzet komoly pénzügyi kihívások elé állítja a hazai cégeket is. Ugyanakkor több olyan digitális megoldás elérhető számukra, amelyekkel számottevő mértékben csökkenthetik adminisztrációs terheiket, és minimalizálhatják a hibás vagy hiányos adatszolgáltatás miatti bírságkockázatot – hangsúlyozta Kocsis-Kelemen Zsófia, az EY közvetett adózással foglalkozó szenior menedzsere. – Az egyik online applikációnk például alig néhány perc alatt képes az áfabevallás és belföldi összesítő jelentés egyidejű elkészítésére, ami a tapasztalatok alapján nagy időmegtakarítást jelent a felhasználók számára.”

Az áfa területén a válaszadók fele már alkalmaz valamilyen megbízható digitális megoldást, hogy csökkentse a bevallások kitöltésére fordított időt és minimalizálja az elgépelésből adódó hibák lehetőségét. Egy bizonyítottan jól működő applikáció bevezetése azért is lehet előnyös a hazai cégek számára, mert az EY felmérése szerint a vállalatok több mint harmada problémákkal szembesül az informatikai fejlesztések során.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo