Export cikkek
Működő exportfinanszírozást a külgazdasági ágazatnak!
Nem örömteli konstatálni azt a tényt, hogy a hazai „....exportvezérelt gazdasági növekedés...." egykor termékeny külgazdasági vezérfonala az eltelt közel egy évtizedben a kiüresedett politikai lózung szintjére degradálódott. - írja figyelemfelkeltő elemzésében Dr. Nyíri Iván, az Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnöke, az exportfinanszírozás elismert hazai és nemzetközi szakértője.
Gyártva Magyarországon, eladva Kínában
Magyar és távol-keleti országokban működő vállalatok találkoztak és cseréltek üzleti tapasztalatokat a „Fókuszban Ázsia" című rendezvényen. A pódiumbeszélgetésekkel egybekötött eseményt az ITD Hungary Zrt., a Joint Venture Szövetség, és a Külgazdasági Szövetség június 24-én tartotta.
A lehetőségek országa
Február elején Magyarország új főkonzulátust nyitott Kínában, Csunkingban. A város a maga harmincmilliós lakosságával három Magyarországot tesz ki, ráadásul a GDP-növekedése a duplája az amúgy is magas kínai átlagnak.
Magyar cégeket várnak az USA-ba
2010. januárban hazánkba látogat Matthias Duys, Virginia állam kormányzójanak képviselője, aki Brüsszelben tevékenykedik. A képviselő üzenete a Magyar üzleti világ döntéshozóinak: "Virginia, az üzleti lehetőségek első számú helyszíne az Amerikai Egyesült Államokban, immár negyedik éve a CNBC és Forbes magazin elemzési listájának élén, nyitva áll a magyar vállalatok előtt". Bevezetőt mond Dr. Kürti Sándor, a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. alapító tagja.
Magyar alkatrészeket keresnek a japán világcégek
Több magyar elektronikai és járműipari cégnek is komoly esélye van arra, hogy a világ vezető japán nagyvállalatainak beszállítója legyen - ez derült ki az ITD Hungary és japán társszervezete, a JETRO által november 18-án szervezett rendezvényen. A japán cégek idén csak hazánkban vettek részt hasonló programon, és rekordszámú, több mint száz magyar céggel mintegy háromszáz tárgyalást folytattak.
Könnyen a csaló vevő helyett fizethetjük az áfát!
"Pórul járhat, aki óvatlanul adja el a gabonáját!" - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. Az eddigieknél is óvatosabban, illetve gondosabban kell eljárniuk a terményeiket exportcélra kereskedőknek értékesítő termelőknek. Az utóbbi időkben ugyanis megszaporodtak a visszaélések, illetve az adóhatóság előírásait is pontosan be kell tartani, máskülönben az APEH szankcionálhat. A Magyar Agrárkamara az ilyen esetekre ad tanácsokat közleményében.
Tovább erősítjük kapcsolatunkat Németországgal
2009. október 1-jén Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hivatalos megbeszélésen fogadta az üzleti delegáció élén Magyarországra látogató Ernst Pfistert, a németországi Baden-Württemberg tartomány gazdasági miniszterét. „Jelen gazdasági helyzet megoldási kulcsa vitathatatlanul az innovatív fejlődés. Ehhez kiváló alapot biztosítanak az egyre szorosabbá váló magyar-német tudományos kapcsolatok"- hangsúlyozta Varga István az egyeztetéseket követő sajtótájékoztatón.
Állítson ki külföldön ingyen!
2009. szeptember 21-től különböző külpiaci eszközökre igényelhető vissza nem térítendő támogatás az ITD Hungary által működtetett 2009. évi Kereskedelemfejlesztési Pályázat keretében. A támogatás 2009. évi és 2010. első félévi exportfejlesztési akciók támogatásához igényelhető.
Állítson ki külföldön ingyen!
2009. szeptember 21-től különböző külpiaci eszközökre igényelhető vissza nem térítendő támogatás az ITD Hungary által működtetett 2009. évi Kereskedelemfejlesztési Pályázat keretében. A támogatás 2009. évi és 2010. első félévi exportfejlesztési akciók támogatásához igényelhető.
Ismét pénz áramlik a magyar exportba
2009. szeptember 21-től különböző külpiaci eszközökre igényelhető vissza nem térítendő támogatás az ITD Hungary által működtetett 2009. évi Kereskedelemfejlesztési Pályázat keretében. A támogatás 2009. évi és 2010. első félévi exportfejlesztési akciók támogatásához igényelhető.
Segítik a magyar jelenlét erősödését Romániában
A szeptember 10-11-én negyedik alkalommal rendezték meg a Magyar-Román Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) ülését. A kétoldalú együttműködést segítő szervezet a gazdasági eredményeket és a további célokat tekintette át Gyulán.
Jó hír a magyar exportőröknek
Sorra módosítják fölfelé a - magyar áruk legnagyobb befogadójának számító - német gazdaság növekedésére szóló előrejelzésüket vezető elemzők. A héten érkezett kedvező adatokból arra következtetnek, hogy az EU legnagyobb nemzetgazdasága a mostani negyedévben már növekedésnek indulhat.
Kedvelik Szerbiát a magyar cégek
A magyar vállalatok 200 millió eurót fektettek be az elmúlt hat évben Szerbiában - mondta a Vajdasági Beruházási Alap igazgatója, Branislav Bugarski a Beta hírügynökségnek.
Túró Kiittyy és társai hódítanak Kínában
A magyar cégek kínai lehetőségeit vették számba a „Közel sem Távol-Kelet" című kerekasztal-beszélgetésen, ahol Dr. Huszty András kormánybiztos, a Corvinus Egyetem Kína Központja, az ITD Hungary és Kínában jelenlévő magyar cégek jelentek meg. Az ITD Hungary leginkább a környezetvédelem terén lát lehetőségeket a magyar vállalkozások számára.
"A befektetők szerint alulértékelt a forint"
Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter állítja: sok befektető szerint alulértékelt a forint. Arra azonban nem tért ki egy londoni sajtóértekezleten, hogy szerinte mi lenne a megfelelő árfolyam.
Irány dél!
Az elmúlt három évben mintegy félmilliárd forint értékben valósultak meg magyar beruházások Szerbiában. Az ez évre meghirdetett szerb privatizációban többek között érintett a mezőgazdasági gépgyártás, a könyvkiadás, a mélyépítés, az állattenyésztés, de szerepel a listán ruhagyár, autóbusz-közlekedési vállalat, szálloda és étterem is.
"Listánk van, bekopogtatunk"
Talán túlélik a válság legnehezebb hónapjait azok az exportáló kis- és közepes vállalkozások, amelyeket egyfelől testreszabott piaci tanácsokkal képes ellátni az állam, másfelől közös nevezőre jutnak a kkv-s export pénzintézetével.
Magyarok az óriások földjén
A nagy országok hatalmas lehetőségeket rejtenek a növekedni vágyó hazai cégek számára. Oroszország és Ukrajna ugyan nehéz terepnek tűnhet, de egy üzletembernek már csak a kialakult globális válság kapcsán is érdemes megnéznie a lehetőségeket. Szlovákia pedig a kkv-k igazi felségterülete lehet, és nem csak a kedvező adózás miatt.
Bajnai: "Irány Románia és Oroszország!"
Az egyre nagyobb méretű elbocsátási hullám megfékezésére a kormányzati elképzelések az új munkaerő felvétele után adott járulékkedvezménytől, a regionális válságkezelő alapon át a piacszerzésig terjednek. A bürokrácia visszaszorítása sokat adhatna ehhez, de e téren nem sok minden történt.
Szorosabb kapcsolatban Indonéziával
Indonéziában tartotta második ülését a magyar - indonéz gazdasági együttműködési kormányközi vegyesbizottság (GVB). A magyar küldöttséget Garamhegyi Ábel, szakállamtitkár, külgazdaságért felelős kormánybiztos, a GVB társelnöke, az indonéz delegációt Retno L.P.Marsudi, az Indonéz Köztársaság Külügyminisztériumának szakállamtitkára, társelnökként vezette.
Több ezer kiscégnél kopogtat a kormány
Külön-külön tárgyal a gazdasági tárca az exportorientált kis- és középvállalkozásokkal (kkv), hogy a romló gazdasági helyzetben megbeszélje velük a gazdasági stratégiájukat - közölte Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.