A vegyesbizottsági ülésen a vállalatközi együttműködések fejlesztési lehetőségeit tekintették át. Kiemelten fontos napirendi pont volt azon megoldások számba vétele, amelyek mindkét felet segíthetik a regionális és világgazdasági válság hatásainak mérsékelésében. A delegációk képviselői megállapodtak abban, hogy a világgazdasági válság közepette erősítik a két ország közötti kereskedelmi és beruházási együttműködést.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kis- és középvállalkozások különösen fontos szerepet játszhatnak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, a termelési és kereskedelmi kooperációk akár harmadik országba történő kiterjesztésében, a technológiatranszfer vonatkozásában, valamint a befektetési kapcsolatokban is. A magyar vállalatok által felajánlott együttműködési lehetőségek főleg az energetika, a környezetvédelem és vízgazdálkodás, a biotechnológia, az IT és biztonságtechnika, a közúti járműgyártás, a könnyűipari, élelmiszeripari és egészségügyi technika, illetve technológia, valamint a logisztika területeit érintették, de szó esett az egészségüggyel és az állattenyésztéssel kapcsolatos kutatás-fejlesztési együttműködések kérdéseiről is.
A GVB ülésen a felek elismeréssel szóltak a testvérvárosi kapcsolatok számának növekedéséről, a bővülő oktatási kapcsolatokról. Mindkét fél fontosnak tartotta a gazdasági kapcsolatok kiterjesztését elősegítő promóciós tevékenység erősítését, az üzletembereket tömörítő szervezetek szorosabb együttműködését. Támogatásukról biztosították a Közös Üzleti Tanács (KÜT) fórumát, melynek vezetőségét magyar részről októberben újították meg, indonéz részről pedig napirenden van a tisztújítás.
A Magyar - Indonéz Üzleti Fórum rendezvénye december 16-án Jakartában kb. 100 fő részvételével zajlott le, melyen a mintegy 20 fős magyar üzleti delegáció ígéretes kapcsolatokat tudott kialakítani a potenciális indonéz partnerekkel. A GVB következő ülése - egy később meghatározásra kerülő időpontban - Magyarországon lesz.
Szorosabb kapcsolatban Indonéziával
Indonéziában tartotta második ülését a magyar - indonéz gazdasági együttműködési kormányközi vegyesbizottság (GVB). A magyar küldöttséget Garamhegyi Ábel, szakállamtitkár, külgazdaságért felelős kormánybiztos, a GVB társelnöke, az indonéz delegációt Retno L.P.Marsudi, az Indonéz Köztársaság Külügyminisztériumának szakállamtitkára, társelnökként vezette.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.