Adótörvény módosítások cikkek


Már csak legyintenek a cégek a szabályozásokra

Már csak legyintenek a cégek a szabályozásokra 

Sok cégvezető már csak legyint és inkább a homokba dugja a fejét, ha az egyre újabb és újabb adminisztrációs kötelezettségekről hall. A lapunknak nyilatkozó könyvelő szerint még az sem tud minden előírásnak tökéletesen megfelelni, aki akarna.
Adókedvezmények: jövőre megéri támogatni a filmeket

Adókedvezmények: jövőre megéri támogatni a filmeket 

A jövő évi adótörvények egyik legjelentősebb, a kedvezmények rendszerét érintő eleme átalakíthatja a filmalkotás, előadó-művészeti szervezetek és a látvány-csapatsport támogatások rendszerét.
Döntott a Parlament: így adózunk jövőre

Döntott a Parlament: így adózunk jövőre 

Elfogadták az új adótörvényeket, számos ponton komoly változások lépnek életbe januártól. Változik a cafeteria szabályozása, jön a szappanadó és megjelenhet a földadó, különadót kapnak az élelmiszerkereskedők és a dohányipar, illetve a befektetési alapok.
Nem akarnak földadót

Nem akarnak földadót 

Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) helyteleníti a földadó kivetésének lehetőségét, egyben kezdeményezi, hogy a termőföld kerüljön ki a települési adó hatálya alól.
Mennyire fáj majd nekünk a cafeteria adóemelése?

Mennyire fáj majd nekünk a cafeteria adóemelése? 

A november 13-án az Országgyűlés elé került javaslat sokat enyhít a béren kívüli juttatások adózásán. Azonban még így is kevesebb kerül a legtöbb dolgozó kezébe köszönhetően az adóemeléseknek. Utánaszámoltunk mennyivel.
Még brutálisabb lesz a reklámadó

Még brutálisabb lesz a reklámadó 

Jelentősen, tíz százalékkal emelné meg a reklámadó felső kulcsát a kormányzat, pedig a nemrégiben hozott jogszabály már így is komoly adminisztrációs és pénzügyi terheket ró a vállalkozásokra.
A lakáshitel támogatás lehet a devizahitelesek mentőöve

A lakáshitel támogatás lehet a devizahitelesek mentőöve 

Az idei adótörvényekben megúszta a brutális adóemelést a lakáshitel támogatás, ami így a mentőövet jelentheti sok devizahitelesnek, akik nemigen járnak jobban a hitelek forintra váltásával.
Három csapás a kereskedőkre

Három csapás a kereskedőkre 

A kiskereskedelmi vállalkozások számára az elmúlt évek számos kellemetlen adózási meglepetéssel szolgáltak. Talán már a feledés homályába vész a kiskereskedelem teljes ágazatát érintő különadó, ami 2010 és 2012 között volt hatályban. A jogalkotói szándék az adóbevételen túl már akkor is nyilvánvalóvá vált: a külföldi kereskedelmi láncok hátrányos megkülönböztetése.
Cafeteria: még mindig olcsóbb

Cafeteria: még mindig olcsóbb 

A kormány – sávosan - jelentősen megnövelné a béren kívüli és egyes meghatározott, nem pénzbeli juttatások után fizetendő közterheket. Ennek ellenére még jövőre is érdemes lehet béren kívüli, illetve egyes meghatározott juttatásokat adni munkavállalóknak.
Ennyivel drágulhat jövőre a lakáshitel

Ennyivel drágulhat jövőre a lakáshitel 

A héten került a kormány elé a fair bankokról szóló törvényjavaslat, amelynek egyik sarokpontja a hitelek esetében a legalább 3 éven keresztül változatlan kamat lesz. Mindez két következménnyel fog járni: egyrészt nő a hitelfelvevők biztonsága, másrészt viszont kikerülnek a bankok kínálatából a legolcsóbb hitelek. A Bankmonitor.hu kiszámolta a lakáshitelek estén várható drágulás mértékét és bemutatja, hogy ennek fejében mennyivel lesz biztonságosabb a hitel.

Több vállalkozás küzdhet a transzferárral jövőre 

A 2015-től hatályba lépő új szabályoknak: az ügyvezetés egyezőségével kapcsolatos fogalom bevezetésének köszönhetően az eddiginél szélesebb kör számíthat a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciókra vonatkozó adminisztrációs kötelezettségekre és vizsgálatokra.

Puhul a kormány álláspontja cafeteria ügyben is 

Habár teljesen nem hátrál meg a kormányzat a cafeteria adóterhének emelésétől, 200 ezer forintos értékhatárig nem nőne az adóteher egy friss módosító indítvány szerint. Ennek ellenére sokaknak kevesebb lesz a borítékban jövőre.

Netadó: félrecsúszott, vége, jövőre se lesz 

Végleg meghátrált a kormány internetadó ügyben: Orbán Viktor kijelentése szerint jövőre sem várható a távközlési adó kiterjesztése az online világra. Az NGM kezdeményezte a benyújtott törvény visszavonását.

Számolja ki, önnek mennyire fájna a netadó! 

A költségvetés 25 milliárdnyi bevétellel számolt az internetadóból, amelynek benyújtott tervezetét módosítani fogják a felháborodás hatására. Bár elvileg a szolgáltatók nem háríthatják át azt az ügyfelekre, valójában a netadó tervezett formájában jelentősen emelte volna az árakat. A Piac&Profit szakértője Lévai Richárd pontosan kiszámolta, mennyivel.

Közmunkára és rendőrbérre kell a netadóból 

A következő kormányülésen fogják megvitatni a netadót – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2015-ös büdzsé benyújtásakor. A jövő évi költségvetés bőkezűen bánik a fegyveres erőkkel és a pedagógusokkal és több jut közmunkára is.

Még mindig nehéz a reklámadót értelmezni 

A közel három hónapja hatályos jogszabály egyes rendelkezéseinek értelmezése és gyakorlati alkalmazása továbbra is komoly fejtörést okoz a reklámszakma képviselőinek és a pénzügyi szakembernek egyaránt.

Hátravan még a feketeleves: így módosul a társasági adó 

A társaságiadó-törvény módosítása is része a kormány adócsomag-javaslatának. Sok vállalkozást érinthet, hogy a tervezet szerint szigorodna a nyereségminimum meghatározása, és az elhatárolt veszteség szabályozása is kedvezőtlenül változna.

Össztűz a netadóra 

Civil és szakmai szervezetek is tiltakoznak a tervezett internetadó ellen, a fővárosban több tízezren és a vidéki városokban is több ezren vonultak az utcákra kedden este. Ekkora felháborodás még egyetlen Fidesz-intézkedést sem fogadott.

Akkor is fizetünk, ha nem használjuk a netet?! 

Alsó korlát bevezetését fontolgatja az internetadónál a kormányzat – derült ki ma Tállai András szavaiból. Ebben az esetben az is fizetne egy minimumösszeget az internetadóra, akinek nincs is adatforgalma?

Kiverte a biztosítékot a kormány az adótörvényekkel 

A kormány adótörvény módosításai közül a netadóval sikerült a legnagyobb felháborodást keltenie, pedig brutális adóemelést kap a cafeteria is, és a házi pálinkafőzés adómentessége is a múlté lesz jövőre. Ráadásként különadót vetnek ki a befektetési alapokra, míg bizonytalansági tényezőként megjelennek a helyi adók is.

Még az irodai papír után is adózhatunk 

A jövő évi adótörvény-javaslat alapján számos termékkel, így bizonyos vegyi és műanyag termékekkel, valamint az irodai papírral bővülne ki jövőre a környezetvédelmi termékdíj-köteles termékek köre.

Az internetes vásárlások adatforgalmában is szaglászhat a NAV 

Az Országgyűlésnek kedden benyújtott jövő évi adótörvény-tervezet szerint jövőre elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert (ekaer) vezetnek be az áfacsalások visszaszorítására. A rendszer célja az áruk valós útjának nyomon követése, hogy Magyarországon ne hozhassanak forgalomba olyan árut, amelyet előzetesen nem jelentettek be az adóhatósághoz.

Ezek a cafeteriaelemek adóznak többet jövőre 

A kedden az Országgyűlés elé került adótörvény-javaslat jelentős mértékben módosíthatja a közkedvelt béren kívüli juttatások adóját. A béren kívüli juttatásként adható juttatások köre változatlan marad, megnő viszont a juttatások után a kifizető által fizetendő közteher.

Több sebből vérzik a netadó 

Szinte kizárólag a lakosságot fogja sújtani a netadó, mivel jelentősen emeli a szolgáltatások díját. Így a törvény pont a célját nem éri el, azaz a jelentős bevételeket realizáló vállalkozások tudják majd megkerülni, rontja az ország versenyképességét és a GDP-növekedésnek is betehet.

Ez az áfaszabály már biztosan változik januártól 

2015. január 1-től bizonyos szolgáltatások tekintetében új áfa szabályozás lép életbe, összhangban az Uniós előírásokkal. A változások a telekommunikációs, a rádiós és audiovizuális szolgáltatásokat illetve az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat érintik majd. Összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, melyek megkönnyíthetik a jogszabály jövő évi alkalmazását.

Okozhat kellemetlen meglepetést a reklámadó 

Bár a reklámadó körüli bizonytalanságokat részben eloszlatták a hatósági állásfoglalások, a törvény alkalmazása okozhat még kellemetlen meglepetéseket. Olyan cégeknél is adókötelezettség keletkezhet, amelyekről nem is gondolnák, hogy a reklámadó alanyaivá válhatnak. A beszállítóikkal vagy bérlőikkel kötött speciális megállapodásaik miatt ezzel szembesülhetnek például a nagykereskedelmi tevékenységet végző vállalkozások, bevásárlóközpontok és áruházláncok is.

Átírnák a reklámadót? 

A hamarosan a Parlament elé kerülő jövő évi adótörvényekben módosulhat a reklámadó mértéke, vagy számítási módja. A nemrégiben hozott jogszabály komoly adminisztrációs és pénzügyi terheket ró a vállalkozásokra.

Áfaváltozásra készülhetnek a webshopok 

Jövőre változik a magyar webshopok, online boltok, webportálok, mobilalkalmazás-fejlesztők által külföldi végfelhasználónak nyújtott szolgáltatások áfája, az uniós irányelvnek megfelelően.

Elsejétől fontos változás lép életbe a cégek életében 

Jelentősebb változások lépnek hatályba 2014. július 1-jétől a környezetvédelmi termékdíj szabályozásában. Sok ezer céget érinthet a változás, szélesebb lehetőségek nyílnak a feldolgozóiparban.

Lehet, hogy az Ön cégének is dupla áfát kell fizetnie a nyáron? 

Az időszaki elszámolású ügyletek áfa kezelésére vonatkozó szabályok változása miatt a vállalkozások egy részének két elszámolási időszakban keletkezett - vagyis feltehetőleg kétszeres mennyiségű - áfát kell majd befizetniük 2014 nyarán.

Termékdíj: lejár a határidő! 

Április 1-jétől módosult a környezetvédelmi termékdíj törvény, a csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó vállalkozás fogalmát a csekély mennyiségű kibocsátó váltotta fel, akik április 20-áig jelentkezhetnek be az adóhatóságnál.

Gondot okoz az új jövedéki szabályok értelmezése 

Év eleje óta a jövedéki termékek körébe tartoznak azok a kenőolajak, amelyekre termékdíjat kell fizetni. Emiatt nemcsak a kereskedőknek kell számtalan új feltételnek megfelelniük, hanem azoknak a kenőolajat felhasználó vállalkozásoknak is, amelyek azt közvetlenül külföldről szerzik be.

Új előírás a transzferár-nyilvántartásban 

A tavaly módosított transzferár-rendelet új előírást tartalmaz, miszerint több kapcsolt vállalkozás részére történő költségátterhelések során alá kell tudni támasztani az alkalmazott felosztási kulcsot. A rendelkezéssel kapcsolatban azonban még van némi bizonytalanság.

Ügyfélkapun is kopogtathat a revizor! 

Idén már akár úgy is belefuthatunk egy adóellenőrzésbe, hogy észre sem vesszük. Nagy meglepetések és új adónemek ugyan nem léptek életbe az adózásban és a számvitelben, a részletekre azonban érdemes odafigyelni.

Ketyeg az óra - ki kapja meg a visszatérítést? 

Az Európai Bíróság tavaly decemberi döntése óta ketyeg az a 180 napos jogvesztő határidő, amelyen belül visszakérhetik a megfizetett áfát, illetve az esetleges adóbírságot és kamatot azok a hazai cégek, amelyeket érintett a magyar áfatörvény direktívaellenes szabálya. Egyaránt érintett, aki nem tudta érvényesíteni az export adómentességét az EU területéről történő kiléptetés csúszása miatt, és akiket erre a szabályra hivatkozva büntetett meg a NAV - hívja fel a figyelmet a Mazars. Június 21-ig lépni kell!

Visszakérhetik a pénzüket az exportáló cégek 

Eddig megfosztotta az adómentességtől az adóalanyt, ha a külföldre értékesített áru 90 napig nem hagyta el az országot, az Európai Bíróság azonban kimondta, hogy a magyar gyakorlat összeegyeztethetetlen az uniós jogszabályokkal.

Mennyit is fizetek? Így adózunk idén! 

Január 1-jétől több ponton változtak a személyi jövedelemadóra (szja) és a társadalombiztosítási járulékokra vonatkozó szabályok, kibővült az adómentes juttatások köre, már a lakáshitel is törleszthető cafeteriából.

Erre ügyeljen, ha meglátogatja a könyvelőjét! 

Számos változás lépett életbe január elsejével, amelyek sokban módosíthatják a vállalkozások adózását. Módosult a társasági adózás, számos kisadó módosult, köztük a neta és a közműadó.

Fejcserék mellett dübörgő változások  

Az elektronikus útdíj és az online kasszák bevezetése mellett márciusban a budapesti taxik működését meghatározó taxirendelet is megjelent a palettán. Új jegybankelnöke és nemzetgazdasági minisztere lett az országnak.

Fontos részletek módosulnak az áfa szabályozásában jövőre 

Áfa-szabályok terén nem hoz forradalmi változtatásokat a 2014. évi adócsomag: A gabonaszektort érintő fordított adózás időszakát meghosszabbították, módosul a fizetendő adó bevallása kapcsán az adóalap utólagos csökkentésének bevallására vonatkozó szabályozás, és változik az időszakos elszámolású ügyletek teljesítésének időpontjára vonatkozó szabály.

Mondja meg a NAV, mi legyen az e-számlákkal! 

Noha január 1. óta a törvény már nem írja elő, hogy digitális aláírásra lenne szükség az elektronikusan érkező számlák hitelességéhez, a szakmai fórumokon továbbra is erős megosztottság érezhető, hogy ilyen számlák befogadása esetén van-e félnivalójuk az adóhivataltól. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordul hivatalos állásfoglalásért az egyik legrégebbi elektronikus számlázási szolgáltató, a Billzone.eu.

Áfa, TB, családi adózás: ezek az adószabályok változnak jövőre! 

Ahogy azt már a múlt hónapban benyújtott javaslatból látni lehetett, a 2014-es adócsomag összességében kisebb volumenű változásokat hoz, mint a korábbi évek hasonló csomagjai. Noha a javaslatcsomaghoz képest parlamenti vita sem hozott jelentősebb változásokat, a részletszabályozás tekintetében azonban még így is 36 jogszabály fog módosulni 2014. január 1-től.

Így adózunk 2014-ben 

A mindennapi életet könnyítik meg az elfogadott adótörvények Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint. A változások sokkal egyszerűbbé nem, de talán vállalkozásbarátabbá teszik jövőre az adórendszert.

Így változnak a munkát terhelő adók jövőre! 

Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban az élőmunkát terhelő adót és járulékot érintő módosítások is vannak, a legfontosabb változásokat a PwC foglalta össze.

Vigyázzon, nehogy több illetéket fizessen jövőre! 

A 2014-es adótörvény-javaslat jelentősen befolyásolhatja, hogy egy ingatlannal rendelkező cégben való tulajdonszerzés jár-e vagy sem illetékfizetési kötelezettséggel. – figyelmeztet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Így változhat jövőre a társasági adó 

A 2014-es adócsomag a társasági adó (tao) tekintetében is számos változtatást hozhat, amelyek többnyire a cégek helyzetét lennének hivatottak könnyíteni. Tao 2014. évi várható változásának jegyében bővítik mind a kutatás-fejlesztési tevékenységek, mind a beruházások apropóján igénybe vehető adóalap, illetve adókedvezményeket.

A gyakori adóváltozásokra panaszkodnak a magyar vállalatok 

A hazai adóügyi szakemberek döntő többsége a jogszabályi környezet bizonytalanságát tartja a legnagyobb kihívásnak, de továbbra is gondot okoznak a vállalatoknak az adózással kapcsolatos adminisztrációs terhek és a kiszámíthatatlan adóhatósági ellenőrzések.

Így változik az adórendszer! 

Sok apró változás van a Parlamentnek benyújtott adótörvényekben, amelyekre érdemes ügyelnie a cégeknek. Például a szörpökre is kiterjesztik a népegészségügyi termékadót, egyes mezőgazdasági termékek esetén beléphet a fordított adózás, de jövőre már dollárban is lehet végezni a könyvvitelt. A Deloitte segítségével összegyűjtöttük a változásokat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo