A gyakori adóváltozásokra panaszkodnak a magyar vállalatok

A hazai adóügyi szakemberek döntő többsége a jogszabályi környezet bizonytalanságát tartja a legnagyobb kihívásnak, de továbbra is gondot okoznak a vállalatoknak az adózással kapcsolatos adminisztrációs terhek és a kiszámíthatatlan adóhatósági ellenőrzések.

A sok adóváltozás túl sok adminisztrációs terhet ró a vállalatokra - Kép: Freestock

A kedvező adókörnyezet legfőbb jellemzője az egyszerűség és a kiszámíthatóság, illetve az együttműködő adóhatóság lenne. Magyarországon a cégek 92 százaléka ítélte kifejezetten nagynak az adózással kapcsolatos bizonytalanságot az országban, ennek fő okát pedig a jogszabályok gyakori változásában látják - derül ki a Deloitte friss adófelméréséből.

Az adórendszer apró, de fontos jövő évi változásait korábban összegyűjtöttük. Itt találja.

Az európai vállalatok egészét tekintve ez az adat ugyan szintén pesszimista, de jóval kevésbé, mint a magyar szakemberek körében: az összes válaszadó 60 százaléka gondolja úgy, hogy az ő országában nagy az adózással kapcsolatos bizonytalanság.

A jövő évi adótörvényekről itt olvashat!

Stabil kapcsolat az adóhatósággal

Figyelemreméltó eredmény, hogy míg a felmérésben résztvevő cégek 75 százalékánál végeztek ellenőrzést a hatóságok az elmúlt 3 évben, addig Magyarországon ez az arány 95 százalék volt. Hazánkban a vizsgálatok elsősorban az általános forgalmi adóra és a társasági adóra koncentráltak, hasonlóan a válaszadók teljes köréhez. „Az adatok szerint azonban a hazai hatóságok kiemelkedően sok ellenőrzést folytatnak a transzferárképzés és a nemzetközi adózás területén” – mondta Kövesdy Attila, a Deloitte Zrt. adóosztályának vezetője.

Az összes válaszadó kétharmada úgy ítélte meg, hogy vállalata jó vagy kifejezetten jó kapcsolatot ápol az adóhatósággal. Tekintettel arra, hogy a megkérdezett szakértők 84 százaléka ezt a kapcsolatot változatlannak találta a tavalyi évhez képest, úgy tűnik, hogy vállalatok többsége stabil együttműködést tudott kialakítani az illetékes hatósággal. A kedvezőtlen kimenetelű adóellenőrzések bírósági útra terelésének valószínűségéről a megkérdezettek úgy nyilatkoztak, hogy leginkább az adott esettől tennék függővé a jogorvoslat kérését, azonban az összes válaszadó 38 százaléka valószínűleg élne a lehetőséggel. Ebben a kérdésben jelentős eltérés mutatkozott a magyar és európai szakemberek között, mivel többségük szintén a konkrét szituációt mérlegelve döntene, azonban a magyarok csupán 15 százaléka állítja, hogy nagy valószínűséggel bírósághoz fordulna. Lehet, hogy a rokonszenvben az is benne van, hogy egyre több cég nyer pert az NAV-val szemben?

A versenyképesség receptje

Fulladoznak az adminisztrációs terhektől a cégek
Az elmúlt években intézkedés történt a vállalkozók adminisztrációs terhelésének csökkentésére, s ezek kormányzati források szerint 500 milliárd forinttal csökkentették a cégek kiadásait. A legtöbb vállalkozás azonban mégis az adminisztrációs terhek növekedésére panaszkodik.
A saját, nemzeti adórendszerük versenyképességére vonatkozó kérdésre a válaszadók - a fenti eredményekkel összhangban – a kiszámíthatóbb szabályozást tartanák a legkedvezőbb változásnak. A magyar szakemberek pedig az európai átlaghoz képest (46 százalék) jóval nagyobb arányban (közel 83 százalék) látják a stabilitásban a versenyképesség kulcsát. A foglalkoztatást terhelő adók kulcsának 1-2 százalékos csökkentését is javasolná a felmérés hazai résztvevőinek több mint egynegyede, illetve a következetes és együttműködő hatóság is segíthetné a tervezhetőbb adókörnyezet kialakítását – mondta el Kövesdy Attila.

A felmérésben a Magyarország számára egyre nagyobb jelentőséggel bíró szolgáltató központokra (SSC) vonatkozó kérdések is szerepeltek. Mivel a szakemberek céljai között továbbra is kiemelt szempont a költség- és munkaerő-hatékonyság, az ilyen megoldások változatlanul népszerűek az illetékes vezetők körében. A válaszadók több mint fele dolgozik olyan nemzetközi vállalatnál, amely SSC-be szervezi ki pénzügyi tevékenységét, közülük pedig 65 százalék nyilatkozott úgy, hogy az adózással kapcsolatos feladatok egészét vagy egy részét is a szolgáltató központokban látják el.

A megkérdezettek szerint az elmúlt években az adóügyi vezetők szerepe is jelentősen megváltozott, a cégvezetők ugyanis már ezt a területet is az üzleti működés szerves részének tekintik, így az adószakemberek idejének nagy százalékát teszi ki a kapcsolattartás, egyeztetés a vállalat más funkcióival. Ugyanakkor a válaszadók arra is felhívták a figyelmet, hogy egyre nagyobb erőfeszítést igényel a feladatkörük ellátása, hiszen bár többségük nem csupán helyi, hanem regionális szinten is felel az adóügyi területért, több mint felük csupán három, vagy ennél kevesebb szakemberrel működő adóosztályt vezet.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo