Társadalom
Képek: megizzasztották a parlamenti képviselőket
Ismét megrendezték a parlamenti képviselők és az állami vezetők "Tisztelt Ász!" elnevezésű tenisztornáját. A június 14.-én lezajlott esemény a 22. volt a sorban.
Mi változik július elsejétől?
Az államnak is késedelmi kamatot kell fizetnie, ha késve fizet, a rászorultakat nem lehet kikapcsolni a gázellátásból, csak kamattámogatás jár az arra jogosult lakásvásárlóknak - egyebek mellett ezek a szabályok lépnek hatályba július első napján.
Nem semmi: a románok több sört vesznek, mint vizet
A forrásokban gazdag vidékeken a lakosok nagy mennyiségben vesznek magukhoz a földből csörgedező természetes ásványvízből, de sokan megelégednek a csapvízzel. Románia európai szinten az első tíz ország között foglal helyet az egy főre jutó sörfogyasztásban.
Szombati program: cigánymeggy fesztivál
2009. július 4-én, szombaton kulturális és gasztronómiai ünnep lesz az Agárdi Pálinkafőzdében főzőversennyel, stand-up comedy-vel, Caramellel és természetesen a legjobb pálinkákkal.
"Munkába kényszerített anyák": két évig jár a gyes
A 2010. május elseje után születő gyerekeknél már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett. A gyermekgondozási díj (gyed) legfeljebb annyi időre vehető igénybe, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és ugyanúgy mint eddig, maximum a gyermek kétéves koráig jár. Nem emelkedik jövőre a családi pótlék, amelynek összegét az idei szinten fagyasztják be, folyósítását az eddigi maximum 23 évről 20-ra csökkentik.
Újabb világbajnokságot tarthat Budapest
A Nemzetközi Vívó Szövetség 21 tagú Végrehajtó Bizottsága (FIE COMEX) immáron második alkalommal tartja hazánkban testületi ülését, amelynek díszvendége Alisher Usmanov, a FIE elnöke, a házigazda dr. Erős János, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. Az elnökök találkozóján többek között szóba kerül a 2011. évi felnőtt világbajnokság rendezési helyszíneként Budapest is, amelyről 2009 novemberében Palermoban dönt a FIE Kongresszusa.
Az erkölcs nem génfüggő
A bennünk lévő genetikai tervrajz megismerhető, ami az egészségvédelem és az orvoslás új, hatékony módjait teremti meg. Mennyibe kerülne egy magyar állampolgárnak, hogy tudakozódjon a génjeiről? És biológiai értelemben hová tart a globális társadalom? Ezekről beszélgettünk a hetvennégy éves Czeizel Endre orvos-genetikussal, talentumkutatóval, aki minden reggel hatkor kezdi a munkát, és hetente kétszer ad tanácsot.
Árvíz: hol, mire számítsunk?
A Dunán a vártnál lassabb az árhullám levonulása, Budapesten várhatóan hétfőn lesz a legmagasabb a folyó vízszintje. A Lajtán megnyitották a szükségtározót.
Nyári tábor a marketingről és a reklámról
Az Extreme Rendezvényügynökség és a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség idén második alkalommal rendezi meg nyári, interaktív márkatáborát a Balaton partján, melyhez idén kiemelt támogatóként a djuice is csatlakozott. Nem véletlen a márka jelenléte a főiskolásoknak és egyetemistáknak szóló Brand Campen, hiszen a djuice tavaszi márkaváltásával erre a korosztályra fókuszál.
"Betegszabadság? Ugyan, mi zenét hallgatunk!"
Egy friss kutatás szerint Nagy-Britanniában akár évente hétmillió munkaóra betegszabadságot lehetne megspórolni, ha a dolgozók zenét hallgathatnának munka közben - írja a HR Magazine.
Árvíz: mikor, hol lesz tetőzés?
A magyarországi folyók védvonalain 428 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség, a dunai árhullám várhatóan vasárnap tetőzik Budapesten. Szabó Imre vízügyi miniszter elmondta, hogy az árvíz miatt komolyabb kitelepítésekre nem számítanak.
Bemutatkozik a szőlőtermesztés magyar génközpontja
Megnyílt és három hónapon keresztül fogadja vendégeit a „Duna Borok Kertje - Turisztikai látogatóközpont", mely a magyar szőlőtermesztés génközpontját, a Duna Borrégiót mutatja be a fővárosiaknak.
Már elkezdődtek a kitelepítések
A Rábára minden idők legmagasabb vízállását várják. Déltől harmadfokú a készültség Nagybajcsnál, ahol - akárcsak Győrben - szombat hajnalra várják a Duna tetőzését. A folyó itt a várakozások szerint 750 centiméter körül tetőzik, ez körülbelül egy méterrel marad el a valaha mért legmagasabb vízszinttől. A fővárosban szombaton lezárhatják az alsó rakpartokat. Mivel a budai alsórakpart egy része a budai főgyűjtőcsatorna építése miatt már le van zárva, ezért az alsó rakpartok további szakaszainak lezárása várhatóan pénteken, az éjszakai órákban kezdődik meg.
Oroszok, lengyelek a magyarok előtt
Egy helyet lépett előre és a negyedik a Közép-Európára vonatkozó rangsorban Magyarország a Heidrick & Struggles vezetői tanácsadó cég és az Economy Business Unit által végzett Talent-index felmérésen. A kutatás 13 közép-európai országot 44, eltérő módon súlyozott, 7 fő kategóriába sorolt gazdasági, társadalmi, munkaerő-piaci és oktatási kritérium alapján rangsorolja az először 2007-ben felmért, illetve a jelenlegi tények alapján 2012-ben várható értékei alapján.
Európa szereti Amerikát
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az elnökválasztás óta jelentős javult az Egyesült Államok politikai megítélése külföldön. Az európai állampolgárok Barack Obama beiktatása óta egységesen pozitívabbnak látják a jövőt, mint korábban. Ugyanakkor megosztja őket az USA kulturális befolyásának kérdése, hiszen alig negyedük gondolja pozitívnak Amerika Európára gyakorolt kulturális hatását. - áll az ELTE TÁTK Hírlevélében.
Határviták miatt csúszik a horvát csatlakozás
Elhalasztják a hét végére tervezett új tárgyalási fordulót a horvát csatlakozásról. Ennek hátterében az áll, hogy Horvátország és Szlovénia változatlanul nem jutott közelebb 18 éves határvitájuk megoldásához, és Ljubljana továbbra is blokkolja a korábban megnyitott tárgyalási fejezetek lezárását, valamint újabbak megnyitását.
Hihetetlen: hatmilliárdot szórnak el agyerekek!
Évente mintegy 6 milliárd forint zsebpénzt szórnak el értelmetlenül a 6-12 éves gyerekek, derül ki az eletrevalogyerek.hu által 2009. májusában 5300 magyar szülő megkérdezésével készült - internetes felmérésből.
"Budapest? Egyszer már hallottam ezt valahol…"
Amellett, hogy Budapest vonzerejét kedvezően ítélték meg egy nemzetközi felmérés válaszadói, a magyar főváros egyike a legkevésbé ismert városoknak. A legjobb eredményt a fontosabb városjellemzők kategóriában érte el.
Hogyan zajlik a nemzetbiztonsági ellenőrzés?
A Miniszterelnöki Hivatalnál, illetve a felügyelete alá tartozó szerveknél bővült azon munkakörök száma, amelyeket "C" típusú nemzetbiztonsági átvilágítás után lehet csak betölteni.
Ezt megúsztuk: bomba robbant volna a nagykövetségen
A Külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy megfelelnek a valóságnak azok a hírek, miszerint a pakisztáni hatóságok meghiúsítottak egy támadást több külképviselet, köztük a magyar nagykövetség ellen. Mint írták, "az ismert pakisztáni helyzetre tekintettel" a Külügyminisztérium és az iszlámábádi magyar nagykövetség már korábban intézkedett a külképviselet objektumainak megerősítésére.
A magyarok élen járnak a spórolásban
Huszonhárom országban készített online felmérést az Ipsos csoport 2009 áprilisában. A Magyarország részvételével folyó kutatásban 23 ezren válaszoltak a feltett kérdésekre, amelyekből kiderült, hogy másfél éves tartós zuhanás után végre stabilizálódni látszik világszerte a globális fogyasztói bizalom, bár eközben a háztartások háromnegyede kénytelen volt szorosabbra húzni a nadrágszíjat és visszafogni a kiadásait. Olyan „kevésbé fontos dolgokra" költenek kevesebbet az emberek, mint amilyen a nyaralás, a szórakozás vagy a luxustermékek, és kisebb mértékben spórolnak az élelmiszerek esetén.
"Kezdhetik élesíteni a kaszát a földtulajdonosok!"
Két héten belül élessé válik a parlagfű helyzet - figyelmeztet a Veszprém Megyei Agrárkamara által összeállított tájékoztató alapján a Magyar Agrárkamara. A törvény értelmében június 30. az a legvégső időpont, ameddig meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbóinak kialakulását.
Ötletes: adóellenőrzés a Bentley-tulajdonosoknál
Összesen 105 Bentley-tulajdonost fog alapos vizsgálat alá vonni a nemzeti adóhivatal Bulgáriában a lehetséges adócsalás, illetve a törvényi előírások megkerülésének egyéb módjai után kutatva, hogy ezáltal tartsák féken az egyre növekvő korrupciót.
Újra van főbírója hazánknak
Letette ünnepélyes esküjét Baka András a parlamentben, miután az Országgyűlés hétfőn 309 igen és 36 nem szavazattal megválasztotta a Legfelsőbb Bíróság elnökének.
Ilyen az élet: már a dánok is keményen túlóráznak
Túl sokat dolgoznak a dán férfiak, nem ritkán 40 órát a kötelező heti munkaidőn túl - írja a Gender and Society című szaklapban megjelent tanulmány alapján a LiveScience tudományos portál.
"Örülök, hogy a Jobbik képviselőket küld Brüsszelbe!"
A Forsense és a Századvég közvetlenül a választások után végzett országos 1000 fős telefonos közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 59 százaléka szavazott saját állítása szerint a Fideszre, 18 százalék az MSZP-re és 14 százalék a Jobbikra. A kisebb pártok esetében mutatkozik valamivel jelentősebb eltérés a tényleges eredményektől, ugyanis a kérdésre válaszolók közül csupán 3 százalék választotta az MDF listáját és 1 százalék az SZDSZ-ét, míg 5 százalék említette az LMP-t. De statisztikai értelemben ezek a különbségek sem tekinthetők jelentősnek.
A gáztartozásra nincs egy centünk sem
A Európai Unió költségvetésében nincs olyan pénzkeret, amelyből segítséget lehetne nyújtani Ukrajnának oroszországi gázimportjának finanszírozásához - jelentette ki pénteken Brüsszelben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
"Nyaralás? Legfeljebb egy hétre tudunk elutazni!"
Magyarországon tízből heten - 76 százalék - nyilatkoztak úgy, hogy az elmúlt egy évben nem voltak üdülni - derül ki a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti Médiaanalízis felmérésének 2008. IV. negyedévi és 2009 I. negyedévi adataiból. Az utazók elsősorban belföldet választották pihenésük helyszínéül, akik viszont a külföld mellett döntöttek, azok körében továbbra is Horvátország bizonyult a legnépszerűbbnek.
A kormány kivonná a kötelező pénzt a fejlesztésből?
Nyílt levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), mivel úgy vélte, megdöbbentő, hogy a kormány hatályon kívül helyezi a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló törvénynek az állami befizetés mértékéről szóló paragrafusát.
Gondolta volna? A tolvajok negyede a boltban eladó!
Bolti tolvajok, tisztességtelen alkalmazottak és szervezési hibák miatt 3,9 milliárd euró értékben tűntek el árucikkek a németországi kiskereskedelemben tavaly.
"Idén legfeljebb 600 ezret szánunk a nyaralásra"
Hét nyugat-európai ország 3 és fél ezer lakosát megkérdezve az Ipsos közvéleményt kutató cég azt állapította meg, hogy a lakosság 64 százaléka tervez nyári nyaralást. Eszerint a recessziós gazdasági helyzet nem sokat változtatott az emberek utazási kedvén, mivel tavaly 67 százalék mondta ugyanezt.
Ez már valami: háromszoros magyar siker Strasbourgban!
Miközben Magyarországon nincs világos terv a hazai természettudományos lehetőségek kiaknázására, tudósaink kiválóan teszik a dolgukat - legalábbis ezt igazolja az a kiemelkedő siker, amiben fiatal kutatóink az Európai Anyagkutatási Társaság (European Materials Research Society, E-MRS) múlt héten Strasbourgban tartott rendezvényén részesültek.
"Itthon nincs jövő" – vélik a fiatalok
Mind rosszabbnak érzik saját kilátásaikat és az ország helyzetét a magyar fiatalok az Ifjúság 2008 gyorsjelentés szerint, amelyet a Népszabadság keddi számában ismertet.
Bajban a hitelesek: miből segítsen az önkormányzat?
Nem támogatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága a testület hétfői ülésén azt az ellenzéki javaslatot, amely az idei költségvetésben 5 milliárd forintos keretet biztosított volna az önkormányzatoknak ahhoz, hogy érvényesíthessék elővásárlási jogukat a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok lakóingatlanának megvásárlásához.
Lerántják a leplet néhány magyar festményről
A Múzeumok Éjszakája és a Magyar Nemzeti Galéria főtámogatója a Pannon izgalmas művészeti csemegékkel várja a kultúrát szerető, szórakozni vágyó érdeklődőket 2009. június 20-án.
Idén hova (nem) megyünk: Balaton vagy Horvátország?
Amíg Horvátországba egyelőre kevesebb magyar utazik, addig a Balaton népszerűsége nő, egy felmérés szerint a hazánk lakosságának negyede a magyar tengernél szeretne az idén nyaralni.
Miért menekülnek külföldre a magyar fiatalok?
Az egyetemisták és főiskolások közel fele szívesen tanulna külföldön - állapította meg Ságvári Bence szociológus, a Fanta Trendriport elnevezésű tanulmánysorozat ötödik jelentésében, amely szerint egyre több magyar fiatal tölt hosszabb-rövidebb időt külföldön tanulással vagy munkával.
Magyar valóság: percenként egy gyorshajtó
Három óra alatt 180, vagyis percenként átlagosan egy gyorshajtót mértek be szombaton az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjának Fejér megyei szakaszán - közölte a rendőrség.
"A Jobbik előretörése senkit sem izgat"
Az európai államfők nem tekintik különösebb veszélynek, hogy a szélsőséges pártok a korábbinál sikeresebben szerepeltek a múlt heti európai parlamenti választásokon - mondta el Sólyom László Nápolyban az Arraiolos-csoport államfőinek találkozója után.
Hetven százalékot bukott, de még így is a leggazdagabb
Hetvenszázalékos vagyonvesztése ellenére továbbra is Rinat Ahmetov donyecki üzletember vezeti az 50 leggazdagabb ukrán listáját, amelyet negyedik alkalommal állított össze a kijevi Korreszpondent heti hírmagazin.
Nem meglepő: bukásra állnak a magyarok
Minden második magyar felnőtt nem tudja, mi a különbség a vírus és a baktérium között, és az optimálisnak tekinthető vérnyomás és vércukor értékeket is a lakosság alig fele ismeri. Ráadásul - dacára a felvilágosító kampányoknak - a legtöbben nincsenek tisztában az antibiotikumok hatásával és szedésének rendjével, veszélyeivel sem - derül ki a WEBBeteg.hu egészségportál kérésére készített Szinapszis Kft. legfrissebb elemzéséből.
Orbán szerint növelni kell a hiányt
A jobbközép ellenzék tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) jövőre egy új hitelcsomagról, ha megnyeri a parlamenti választásokat, és a gazdaság növekedésére összpontosít, miközben az euró bevezetése 2014-ig nem valószínű - jelentette ki a Fidesz elnöke a Reutersnak.
Jobb ha vigyáz a főnök: se motiváció, se lojalitás
Sokat elárul egy vállalat életéről és annak vezetőjéről, hogyan kezeli a stresszt: ha a menedzser a magánéletében nem akar foglalkozni a kényes kérdésekkel, akkor a cégnél is tologatni fogja azokat. A magyar kultúrában túlzott alkalmazkodásra szocializálják a gyerekeket, így felnőttként feszült helyzetben kompromisszumra törekszünk azt gondolva, az önuralom megoldja a problémát.
A tűzoltókban nagyon, a politikusokban nem bízunk
A GfK Csoport által 2009 tavaszán végzett felmérés szerint továbbra is a tűzoltókat övezi a legnagyobb bizalom hazánkban. Mellettük a postások és a tanítók, tanárok állnak a bizalmi lista élén, megelőzve a tavalyi harmadik helyezett orvosokat. A tavalyi évhez képest a legnagyobb bizalomvesztést a bankárok szenvedték el világszerte. A lista sereghajtói az újságírók és a politikusok, akik iránt tovább csökkent a bizalom.
Vége a titkolózásnak: átlátnak a ruhán a rendőrök
Egy olyan detektort fejleszt az angol rendőrség, amellyel néhány méteres távolságból is fel tudják majd fedezni a járőrök a ruha alá rejtett fegyvereket..
Simon: minden legális, de hazahozom a pénzem
„Megértettem azok véleményét, akik szerint a közszereplőkre, így a jegybankelnökre is, szigorúbb viselkedési szabályok kell, hogy vonatkozzanak, ezért a társaságban lévő befektetéseket a lehetőségekhez képest leggyorsabban értékesítem, majd a társaságot megszüntetem, a befolyó összeget pedig hazautalom" - írja Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
"Előrehozott választás? Csak a bizonytalanság nőne!"
A forint piacán nem igazán lehetett érdemi reakciót látni a hétvégi EP választásokat követően, a reggeli csekélyebb gyengülés után erősödni kezdett a forint, de az ingadozás egy százalékos sávon belül maradt. Még annak ellenére is igen jól tartotta magát a hazai fizetőeszköz, hogy az amerikai határidős indexek lassan, de folyamatosan egyre nagyobb mínuszt mutattak a hétfői kereskedés első óráiban. Így a markáns negatív reakció ma reggel elmaradt.
Fidesz: 14, MSZP: 4, Jobbik: 3, MDF: 1
A szavazatok 99,97 százalékának összesítése szerint a választópolgárok 36 százaléka szavazott. A Fidesz 14, az MSZP 4, a Jobbik 3, az MDF egy képviselőt küldhet Brüsszelbe. A közvélemény-kutatók alaposan mellétrafáltak: a Jobbik közel 15 százalékot ért el.