A kormány kivonná a kötelező pénzt a fejlesztésből?

Nyílt levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), mivel úgy vélte, megdöbbentő, hogy a kormány hatályon kívül helyezi a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló törvénynek az állami befizetés mértékéről szóló paragrafusát.

A szövetség szerint az állami hozzájárulás elmaradása amellett, hogy megsért egy korábbi megállapodást, az amúgy is megerősítésre szoruló magyar innovációs rendszert alapjaiban rendítheti meg.

A MISZ felhívta a figyelmet: az innováció sokéves folyamat, amelyben akár csak egy kieső év - a megszakadó projektek miatt - az előző évek befektetéseit is veszélyezteti. A szervezet szerint az ilyen, nemzetközi összehasonlításban is példátlan intézkedések különösen megengedhetetlenek a gazdasági válság idején, miután a recesszióból való kilábalás egyik legfontosabb eszköze az innováció. A Magyar Innovációs Szövetség külön tiltakozik az ellen az eljárás ellen, hogy a javaslatot egy, a témához egyáltalán nem kapcsolódó jogszabályba rejtve, szakmai egyeztetés nélkül viszi az Országgyűlés elé a kormány.

Mindezek eredményeként a Magyar Innovációs Szövetség arra kéri a miniszterelnököt, hogy vizsgálja meg a lehetőségeket, és tegye meg a szükséges lépéseket a helyzet orvoslására.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo