Bajban a hitelesek: miből segítsen az önkormányzat?

Nem támogatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága a testület hétfői ülésén azt az ellenzéki javaslatot, amely az idei költségvetésben 5 milliárd forintos keretet biztosított volna az önkormányzatoknak ahhoz, hogy érvényesíthessék elővásárlási jogukat a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok lakóingatlanának megvásárlásához.

Az indítvány szerint az egyébként is nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok forrás hiányában nem tudnak valós segítséget nyújtani. Bartal Róbert, a Pénzügyminisztérium (PM) osztályvezetője a kormány képviseletében elmondta: az önkormányzatok a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) speciális bérlakás programjának kedvezményes hitelforrását tudják erre a célra igénybe venni.

Az önkormányzatok a javaslat szerint elővásárlási jogot kapnának a hitelüket fizetni nem tudó tulajdonosok lakásaira, feltéve, hogy utána nekik adják bérbe, továbbá a munkával még rendelkező, de anyagilag megrendült adósok is kaphatnak átmeneti könnyítést a törlesztésre. Az önkormányzatnak az árverésen nem kell licitálnia, a leütéskori áron juthat hozzá a lakáshoz.  Bartal Róbert a bizottsági ülésen elmondta, hogy a cél az, hogy először a bankoknál rendelkezésre álló eszközökkel és kezességvállalással próbálják megoldani a nehéz helyzetbe került hiteladósok problémáit, minimálisra csökkentve a végrehajtásig jutó ügyek számát.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo